Megjelent a hollywoodi srácok második nagylemeze, ami egyszerűen két vállra fektetett... Általában ritka az olyan esemény, hogy nem várok tűkön ülve egy lemezt, aztán utána meg napokig nem is tudok mást hallgatni, mert annyira... No, ez most pontosan egy ilyen alkalom volt, hogy a BVB-s ötösfogatot már most tessék egy kicsit gondolatban megtapsolni...
A június elején-közepén napvilágot látott korong 11 nótát tartalmaz, és képtelen vagyok bármelyikre is azt mondani, hogy ne lenne jogosultsága felkerülni egy ilyen erős lemezre. A srácok első korongját is kedveltem, bár úgy voltam vele, hogy egy kicsit azért majmolják a Bullet for my Valentine-t, meg egy kicsit majmolják a Kiss-t, és akkor kész is a BVB. Aztán most meg itt a pofára esés, ugyanis teljesen nem: a srácoknak olyan egyedi atmoszférát sikerült összekovácsolni, hogy az valami magával ragadó. A számok sokkal szolidabbak, mármint nem zeneileg, az alap ugyanolyan erős, mint volt, a gitártémák még mindig iszonyatosan "oda vannak téve", ötletesek, az ikerszólók az egész lemezt átszövik... Szóval a szolidabb jelző most Andy Biersack-re vonatkozik, akinek hangjával eddig sem volt gondom, viszont mostanra mintha beérett volna. A melódiák sokkal dúdolhatóbbak, sokkal jobban el vannak találva, az üvöltések pedig kicsit vissza lettek fogva mennyiségileg. Jót tett ez a változás.
A klipes nótákat mindenképpen meghallgatásra ajánlom, csak kattintani kell...utána pedig lehet szerelmesnek lenni és beszerezni a lehető leggyorsabb módon a lemezt! Ha pedig nem, akkor ajánlom a klipes nótákat még egyszer... Aztán lehet szerelmesnek lenni.... és a ciklus végtelen :)
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.