Black-metal alapokon nyugvó lakodalmas death-punk keresztény eszmékkel fűszerezve. Amúgy meg buta metalcore. Így lehetne jellemezni az új For Today lemezt.
A butát természetesen nem a srácokra kell érteni, hiszen az már okosságra vall, hogy mindig képesek egy kicsivel magasabbra tenni a lécet, minden lemezen egy kicsivel többet mutatnak, folyamatos fejlődést mutatva ezzel a közönség elé. A buta jelző inkább annak szól, hogy a riffek nem egy metallica-szintű 8 perces, 64 variánst tartalmazó dalcsokorban teljesednek ki, hanem darálják és tördelik a srácok a drop-B-t (vagy tudja fene, mire vannak hangolva) kérlelhetetlenül és megunhatatlanul. Ez tulajdonképpen arról szól, hogy amikor már azt hiszed, hogy megkaptad a legdurvább részt és keresnéd a fejed a szék mögött, ahová lerepült a nyakadról, akkor még rádörrentenek egy olyan breakdown-t, amitől könyörögni kezdesz azért, hogy Halász Jutka "Almaszósz" maxi-Cd-jét meghallgathasd. De mivel kemény vagy, várod a következő nótát, ami ugyanaz pepitában.
Persze azért nem lehet csak erre alapozni egy albumot, úgyhogy meglepő és váratlan húzásokkal kell telepakolni, hogy az egyszeri újságírónak legyen miről írnia, az egyszeri zenehallgatónak pedig legyen miben gyönyörködni. A többszöri zenehallgató pedig ne unja meg. Úgyhogy a srácok nem is igazán válogattak: vannak vendégénekesek Tommy Green (Sleeping Giant), Jake Luhrs (August Burns Red) és Sonny Sandoval (P.O.D.) személyében, akik vendégszereplésükkel kicsit fellendítik az amúgy már majdnem unalomba fulladt lemez végét. Emellett vannak kicsit gyorsabb tételek, mint a régóta keringő "Fearless" és a "Foundation", amelyek egy kis levegőt engednek a darálásban. A fellélegzés a bevezető "The King" és az albumfelező "The Call" képében teljesedik ki, ugyanis ezek ilyen átvezető jellegű, lírikus, instrumentális tételek. Amik amúgy kellenek, mint egy falat kenyér... Emellett ki kell emelnem a lemez címadó dalának nyitását, az az "Everyone dies" felkiáltás, az hatalmas. Valamint itt van még az "Eyes open" gitártémája, ami már-már túl dallamos ehhez a lemezhez, mégis zseniálisan illeszkedik a dalba. A "The Only Name" című tételben pedig Sonny hozta magával félig a P.O.D.-s visszhangos kántálást, eltéveszthetetlen a vendégszereplése.
Így a végére azt kell, hogy mondjam, hogy a For Today jobb, mint valaha és remélhetőleg a következő lemezre még egy pindurival több finomságot visznek. Akkor fogom azt mondani, hogy zseniális lemezt csináltak. Most azt mondom, hogy egy nagyon jó lemezt hoztak össze, ami méltó arra, hogy a vízválasztónak titulált harmadik legyen a banda történetében. Érdemes ráhallgatni!
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.