A "Hey Mister"-ig nem igazán vártam ezt az albumot, de aztán kíváncsi lettem, hogy egy egész lemezen keresztül is lehet ez jó, vagy az már túl sok lenne? Aztán megérkezett a korong és a harmadik számnál azt mondtam, hogy: jó, ezt már hallottam, lapozzunk... Na ez a benyomás viszont már kitartott a lemez végéig. Alapjában véve az van, hogy a "durvabrutál vers, tiszta, kiemelt, agyontuningolt refrén, még erősebb kiállás" receptből lehet jó dolgokat kihozni. Mi sem bizonyítja ezt jobban az "Attack Attack" idei lemezénél, ami fél éve megunhatatlan számomra. Pedig ugyanezen összetevőket használják (na jó, abban több az elektronika, de nem amiatt jobb...), mint a MMI, csak ott valami működik, ami itt egyáltalán nem.
Amikor megláttam, hogy 13 dalt tartalmaz a disk, akkor a félelmem csak tovább erősödött. Meggyőződésem, hogy ebben a keményebb stílusban nem szabad ennyi dalt felpakolni a korongra, mert unalmassá válik (kivéve a "Dead by April"-t: nekik két szám után ugyanaz minden, mégsem unom:) ). Ezt maximálisan alá is támasztja ez a lemez. Az van, hogy tényleg (nem viccelek, TÉNYLEG) szinte lehetetlen különbséget tenni a nóták között. Értem én, hogy ragaszkodni kell a stílusjegyekhez, meg vannak a műfajnak határai, de kedves zenekar: 2012-t írunk, a kísérletezések idejét, amikor mindenki próbálkozik valami újat letömni az amúgy is fuldokló, dömpingben kapálózó emberek torkán. Az, hogy egy teljesen átlagos, semmi extrával megpakolt dalcsokrot kapunk, az olyan kevés, mint börtönben a gumióvszer...már ha értjük mire gondolok...
Emellett persze meg kell említeni, hogy a srácok nem felejtettek el zenélni, sőt, vannak király dolgok is a dalokban. Külön öröm, hogy a zúzdákban, refrénekben mindig megtalálható egy plusz gitárdallam (mint az új "Architects"-ben...de erről majd másik cikkben), nem csak a nonstop, föld alá lehangolt tördelés megy ezerrel. Ezért talán jár egy kis plusz pont. Bár a legtöbb nótában ezek nem is a dallamról szólnak, hanem csak arról, hogy legyen különbség a két gitár játéka között. Ez azért fájó, mert ha ragadnának a fejben a dallamok, máris egy sokkal élvezhetőbb lemezzel lenne dolgunk. Így, amik esetleg megmaradhatnak a fejekben, azok maximum a refrének. Semmi más. Sajnos azt kell mondanom, hogy bukta lett az új MMI. Hosszú, unalmas, szürke. Sima, egyszerű zúzda, semmi több. Még a "butametált" játszó "For Today" lemezét is jobban élveztem a múltkor, pedig aztán az még ennyire sincs kicicomázva. No sebaj, azért nem veszem el senki kedvét a meghallgatásától, ugyanis a klipes "Hey Mister", vagy éppen a albumot záró "Ballad of a broken man" azért megérnek egy hallgatást! Jah, meg a "Sirens Song", na az egy nagyon jó dal lett!
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.