Pár év hiátus után (és egy hatalmas kapufa után a Device képében) David Draiman összerántotta a régi bandát, hogy boldoggá tegyen pár millió rajongót és folytassa diadalmenetét. Ez nagyjából össze is jött, sőt, még pár meglepetés is belefért.
Természetesen nem kell nagyon elrugaszkodni a talajtól, hiszen az Immortalized eléggé ízig-vérig Disturbed album, de azért csak eléggé és nem teljes egészében, mert:
#1 - Nincs "wa-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a-a" egyik dalban sem. Kedves Urak! Ezt meg hogy a szöszbe képzeltük, hm? Ez körülbelül olyan, mintha a Dragon Ball-t Goku nélkül indítanák újra. Hát komolyan mondom...
#2 - A hangzás, több mint húsz, azaz 20 év után végre megváltozott! Ezt maximálisan pozitívnak értékelem a magam szempontjából, hiszen 2015-ben már így kellene szólnia egy lemeznek. Igen, drága fanyalgók, egy kicsit műanyag minden (már az előzőkhöz képest), de mégis mit várnánk? Aki élő hangzást szeretne, az nyugodtan hallgasson Stones-t vagy most jött ki az új (és egyben legeslegutolsó) Black Sabbath, hát hajrá! Itt viszont, az elektronikus és egyéb hangszeres betétek miatt az érthetőség minden hangszertől megkövetelhető és bár ez nem egy post-hardcore/metalcore lemez, szerintem jól áll neki ez a hangzás.
Aztán amin még meg kell lepődni, hogy bár találhatunk klasszikus "disztörbdös" nótákat a lemezen, mégis talán a két lassú nóta, a The Light és a Simon & Garfunkel-től lízingelt The Sound of Silence áll legjobban a bandának. No, nem kell megijedni, a többi dal is dallamos és magával ragadó a maga módján, de ez a két opus kiemelkedik a tömegből, mint Simba az Oroszlánkirály elején a sziklatetőn. Talán azzal magyarázható a dolog számomra, hogy az öreges hozzáállás és a lassabb, érzelmesebb tételek már jobban állnak az uraknak, mint a "megmutatomkiafaszagyerek" döngölések. De mivel alapból egy heavy rock/alter metal bandáról beszélünk, természetesen ezek a lagymi dallamok csak mazsolaként színesítik a kuglófunkat és ettől annyira jók. Egyébként a Fire It Up-ról mindig szegény, megboldogult Joe Cocker jut eszembe, úgyhogy nekem az lett a kedvenc nótám a lassabbak mellett, még ha kicsit morbid is a dolog.
Szóval összegezve azt tudnám leszűrni, hogy jót tett a szünet a Disturbed-nek, energikusan tértek vissza és sikerült nekik jó dalokat is írni a lemezre, ráadásul nem is keveset. Természetesen az Indestructible szintjére már sohasem fognak eljutni, de persze nem is ez a cél. A Slipknot megcsinálta, hogy közel tizenöt év után írt egy hasonlóan király lemezt, mint anno az IOWA volt, sajnos ez most a Disturbed-nek nem jött össze, de a lehetőség még adott, hiszen ha hihetünk az uraknak, akkor ez még csak az utazás kezdete. Kíváncsian várjuk a következő dobást, talán az már hatos lesz (és kicsit rövidebb is)!
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.