Négy évet váratott a hazai underground egyik legjelesebb képviselője, hogy új hanganyaggal örvendeztessen meg minket, de a 2012-es This Is Desolation után talán rájuk is fért egy kis idő, hiszen az eléggé nagyot durrant minden téren.
És akkor most én leszek a fekete bárány, de nekem valahogy sehogy sem sikerült ráfüggni az anyagra (mármint a zenére) sem négy éve, sem most, hogy újra próbálkoztam. Igen, korrektül összerakott dalokról beszélünk, van bennük egy kicsi Deftones meg egy nagy adag Silverstein és a hazai mezőnyt eléggé kenterbe veri emocore/post-hardcore/afenesetudjamiez kategóriában, de nekem valami hiányzik. És erre a hiányérzetemre most egy újabb lapáttal sikerült rápakolnia az aktuális EP-nek, hiszen ez se nem több, se nem kevesebb, mint ami a This Is Desolation volt pár éve (na jó, kevesebb, mert csak öt dalt tartalmaz). Amikor a The Eclipse kijött, akkor ezzel a kis Finch-es utánérzettel együtt is meghallgattam néhányszor, mert nem sikerült rosszul, csak mégis valahogy hiányos az egész. A Finch anno azért ütött akkorát, mert a lemezen mindegyik dal, kivétel nélkül sláger volt. Itt pedig a végére elfogy a lendület és a Run Out The Sun Deftones-os melódiái után valahogy a The Treason már nem hoz semmi újat, amiért érdemes lenne meghallgatni még egyszer. A Lotus Cove pedig felesleges és időhúzó jellegű, mert hangulatot nem igazán teremtett. Ettől függetlenül még a bakancslistámon van, hogy élőben is megnézzem a srácokat, ha már az Enter Shikarival is turnéztak anno, de ez az EP nem lesz huzamosabb ideig lakója a lejátszómnak.
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.