Teltházas volt a Jinjer buli a Dürerben!

Megérte elkanyarodnia kis hazánkba az ukrán csajfrontos metalcore brigádnak, hiszen tegnap este egy teltházas, fülledt, pörgős, mégis családias hangvételű bulit hoztak össze Tatiana-ék. A bemelegítésről a szintén ukrán Sinoptik, valamint hazai frontról a Lost Continent, a The Tumor Called Marla és a Nova Prospect gondoskodott.

36200062_1959012424123621_4406054353073340416_o.jpg

A bejutás gördülékeny volt, úgyhogy kíváncsian vártam, hogy a csellóval csapató modern metalos srácok mivel fognak kényeztetni. Bár matiné volt a kezdés és a kapunyitástól számítva 10 percen belül kezdett is a Lost Continent, mégis meglepő volt, hogy mindössze ~30 ember verődött össze a nagyteremben rájuk. Láthatóan ez a srácokat nem igazán törte le, hiszen a rendezői bal (a cselló és az egyik gitár, valamint a vokalista) nagyon élte a bulit, viszont a dobos, a basszeros és a másik gitáros kolléga kicsit szerényebben adta elő a kérdést. A szett nem volt hosszú, mindössze 30 percben kellett volna minket lenyűgöznie a srácoknak (percenként egy embert, nem is olyan sok az…), de sajnos ez nem jött össze maradéktalanul, hiszen a közönség egyáltalán nem volt vevő sem a tapsolásra, sem az éneklésre, sem az üvöltésre… sem semmire. Szó mi szó, eléggé furcsa csellóval kísért breakdownokat hallgatni, s talán a feladat is kicsit nagynak bizonyult még a srácoknak egy ekkora helyen, de tisztességgel igyekeztek helytállni, még ha kicsit egysíkú zenével is. Bár a hangzás nem volt a topon, a gitárok csak zsizsikek voltak és sajnos Bálint énekéből sem lehetett semmit érteni, de azt meg tudtam állapítani, hogy kellemes hangszíne van a srácnak.

A második felvonást a The Tumor Called Marla kapta, akiket már jóval többen vártak és néztek végig, holott ezt az előadás nem éppen indokolta. A dalaik összetettek és nehezek (big lájk), ezzel még nem is lenne baj, viszont Andris és Barbi vokálpárosa egyáltalán nem működött élőben. Egyszerűen túl sok az, hogy szinte az egész bulit mindketten végig éneklik, ráadásul a harmóniák sokszor csúsznak mellé, amitől az egész kap egy olyan felhangot, mintha egy részeg karaoket hallgatnánk valamelyik sarki pubban. A gitárokat itt sem lehetett nagyon elkülöníteni egymástól – pár szólótól eltekintve, ami szintén big lájk -, az effektek teljesen elvesztek, viszont Csobán Bencét mindenképpen meg kell dicsérnem, ugyanis élmény nézni, ahogy püföli a cájgot. Nagy kár, hogy csak ennyi pozitívumot tudok összeszedni a srácokról, mert baromi tehetségesek és a kiadványaikon is látszik és hallatszik, hogy sok energiát fordítanak rájuk, de az élő teljesítményre még rá kellene gyúrni. Nagyon!

Magyar vonulatból a Nova Prospect volt a záróakkord az estén, akik megmutatták, hogy nem a szél hordta össze számukra azt a szeretetet és népszerűséget, ami övezte őket az szettjük alatt. A zenészek végig egészen magas színvonalon muzsikáltak, jóval összeszedettebbek voltak, mint az előző két banda (összesen), Gabi pedig uralta a színpadot a maga kislányos-női mivoltában buborékfújóval, megafonnal, tótágassal és cigánykerekekkel együtt. Egyértelmű helyzetelőnyben vannak egyébként a srácok, hiszen nincs idehaza még egy olyan banda, akik ilyen kemény alapokra ilyen markáns női hanggal rendelkeznének, ráadásul a dalaik is egészen jól össze vannak rakva. Amikor jöttek a nagyon magas énekek és már egy kicsit fogyott a szusz a sok ugrándozás után, akkor azért voltak bizonytalanságok, de mégis ki kell jelenteni, hogy a Nova Prospect egy egészen másik szintet képvisel a magyar undergroundban, mint az előző két banda. És én igenis komáltam, amit a srácok leműveltek a színpadon.

Aztán érkezett a Sinoptik a maga elszállós, grunge-os, stoneres, alternatív rockzenéjével és ismét történt egy szintugrás, még Gabiék megszólalásához képest is (bőven). A trió uralta a színpadot, a hangszerek tökéletesen elkülönültek egymástól és a performanszból áradt a profizmus és az összeszedettség. Talán ennyit jelent az, hogy már nem egy magyar bandát, hanem egy külföldit hallgattunk, még akkor is, ha csak a szomszédos Ukrajna a srácok szülőhazája. Nem tagadom, futkos a hátamon a hideg ettől a „hányszor lehet büntetlenül ismételni egy refrén/riffet” stílusú zenétől, de Dima Sinoptik annyira magával ragadó egyéniség és a többiek annyira alázatosan és stabilan dolgoznak alá, hogy simán végig bírtam állni a félórás műsort. Egy fele ennyire karakteres bandáról az első számnál fordultam volna ki hűsölni a kerthelyiségbe, úgyhogy ez tőlem valóban elismerésnek számít! Az pedig még nagyobb a publikumtól, hogy szinte megtelt rájuk a nagyterem.

Az est koronáját mégis a főbanda kapta, ugyanis mindenféle késés nélkül érkezett a Jinjer, hogy megmutassa: ez a mi koncertünk, gyerekek, és szétb@sszuk a fejedet! És szétb@szták... Már az is eléggé kedvező előjelnek számított, hogy ki kellett aggatni a „teltház” táblát a Dürer ajtajára, viszont amikor elkezdődött a buli és megindult a közel egyórás zakatolás, akkor valami egészen más dimenzióba léptünk ismételten. Roman, Eugene és Vladislav olyan szinten lélegeznek egyszerre, hogy néha eszembe jutott az Architects, a Protest The Hero vagy éppen a Bury Tomorrow, akik számomra mindig is etalonok lesznek színpadi összeszokottság tekintetében. Ehhez képest ez a három ukrán úriember olyan matekosan kicsit okos, de nagyon baszós témákat húzott elő a farzsebből, kíméletlen pontossággal, hogy szinte dalonként kellett megemelnem a kalapom előttük. Aztán jött Tatiana és a végzet asszonya kinézetével és a démonoktól kölcsönzött hangjával leigázta a nézősereget. Valószínűleg nem tudnék mondani még egy frontasszonyt, aki ilyen zsigeri hangokat képes kicsikarni magából közel egy órán keresztül, majd elénekelni egy lírikus dalt szép tisztán, majd ugrani egy oktávval feljebb, szintén szép tisztán… Mindemellett pedig ő is része a lélegző gépezetnek és ugyanúgy együtt headbangel hatnyolcadra, mint ötnegyedre a többiekkel, a megállásokról és beszállásokról már nem is beszélve. Tény, baromi meleg volt és talán ez az egy óra masszív mészárlás kicsit sok is volt egyben, de összességében azt tudnám mondani, hogy ez az egy koncert megérte az egész este árát, a többi már csak a kellemes ráadás volt. Az pedig, hogy a Jinjernél csak az Obey The Brave használ több bass dropot egy dalon belül, az valamit csak elárul a tuskóság fokáról!

Kicsit sajnálom, hogy ekkora különbség van még mindig a hazai és a külföldi fellépők megszólalásának minősége között, de a Nova Prospect azért egy kellemes átmenet volt és egy biztató előjel a jövőre nézve (ilyenkor mindig eszembe jut a The Idoru és a Till We Drop… RIP). A Sinoptik, bár nem volt az én világom, mégis elismerem őket, a Jinjer pedig hozta azt, ami miatt az egész esemény létrejött: letépték az arcunkat! Köszönjük, jövünk legközelebb is, mert van pofánk hozzá!

Jam

A bejegyzés trackback címe:

https://fulelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5414071057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Fülelő

Gondolatébresztés és vitagenerálás albumokról, koncertekről, zenekarokról vagy úgy általában a zenéről. Opcionálisan bármi másról...

Friss topikok

Címkék

.2018 (1) .common courtesy (1) .feel something (1) .kritika (1) 1. nap (2) 10 év (1) 15 év (2) 2. nap (1) 2010 (13) 2011 (58) 2012 (119) 2013 (66) 2014 (30) 2015 (33) 2016 (24) 2017 (10) 2018 (222) 2019 (119) 2084 (1) 20 év (1) 21 (1) 21pilots (6) 30stm (3) 30y (3) 30 seconds to mars (14) 333 (1) 3 doors down (2) 5fdp (2) a-klub (1) a38 (20) a7x (1) aaron marshall (2) academy awards (1) acoustic (2) acres (1) actual pain (1) ádám (1) adam gontier (1) adaptáció (1) adele (6) adtr (1) afc (5) afterimage (2) after laughter (2) after the burial (3) against the current (3) aggressive (1) aggressor (1) agnostic front (1) airbourne (1) ajánló (353) akkezdet phiai (2) ákos (7) akr (2) aktuális (1) akusztik (9) akvárium (3) album (101) alcohol (3) alesana (4) alex gaskarth (1) alien (1) alien ant farm (1) allan ungar (1) allsuckall (1) alluvion (1) all but a memory (1) all in time (1) all my friends are nobodies (1) all our gods have abandoned us (1) all out life (1) all that remains (1) all time low (2) alone (1) alone in a room (2) alone in the moon (1) alter (8) alternatív (19) alternative (3) alvin (7) alvin és a mókusok (8) amarok (1) ambient (1) ambrus zoli (1) america (4) american (10) american beauty (1) american dream (1) american psycho (1) amigod (1) amíg szárny feszül (1) amo (5) amon amarth (1) amorphis (1) amszterdam (1) andy biesrack (2) andy mineo (1) and justice for none (3) angels and airwaves (2) anglia (1) angry (1) animal cannibals (2) anima sound system (2) animus (1) ankor (1) annabell (2) anna and the barbies (3) annisokay (4) anon (2) anti-flag (2) anti-social (1) anti fitness club (6) anti flag (1) anti social (1) anyám mondta (1) any given day (2) ape (1) apey & the pea (1) április (5) árak (3) arany dóri (2) architects (17) are you ready (1) aric improta (3) árkád (1) arms (4) artifical selection (4) ascend (2) ashley costello (1) asking alexandria (9) astoria (1) as i lay dying (2) atakám (1) atmoszféra (1) atreyu (5) attack attack (1) attila (5) at heart (1) august burns red (6) augusztus 20 (1) auróra (3) ausztrál (1) autopilot (2) ava (2) avenged sevenfold (1) aviana (2) awards (1) aws (10) axewound (1) axl rose (1) azk (1) az egyetlen (1) a bullet for pretty boy (1) a dal (1) a day to remember (3) a grave mistake (1) a hős (1) a legnagyobb showman (1) a létem feledésbe merül (1) a place where the sun is silent (1) a reason to fight (1) a step beyond the fading line (1) a szerencse forgandó (1) a thousand suns (1) a tökéletesség hibája (2) a tűz jegyében (1) a választás jogával élve (1) a világ végén (1) a voice within (1) a war against you (1) a war you cannot win (1) b-sides (1) babes in the wood (1) babys got a temper (1) baby in the woods (1) bad religion (1) baggira (2) balaton (1) balatonszemes (1) balaton sound (2) baleset (1) banda (1) bangarang (1) bankos (1) bárány attila (1) barbaró (1) barba negra (11) barba negra track (1) barbed wire (1) based on a true story (2) basket case (1) báthory zoltán (2) bátorság nyújtott kéz (2) battle born (1) battle for the sun (1) beartooth (5) beat (1) beatrice (2) beautiful death (1) beau bokan (6) beck zoli (2) becstelen dínom-dánom (1) behold the crown (1) being as an ocean (2) bejelentés (46) belga (1) belmondó (1) bemutaó (1) ben (1) benjamin burnley (3) bennington (2) ben bruce (3) berecz dezső (1) bérlet (1) besnyő gabi (2) beszámoló (94) beszélgetés (2) beta store (1) between the buried and me (1) bezár (1) bezárás (1) be kell adni (1) bfmv (5) bikini (3) billboard music awards (1) billie joe armstrong (4) billy talent (5) birthday (1) björk (1) black (1) blacklist (1) black flame (3) black jack (2) black sabbath (1) black veil brides (5) bleed from within (1) blessthefall (8) blink182 (4) blink 182 (6) blog (155) bloodline (1) blood eagle (1) blr (5) blues company (1) blue on black (1) blümchen (1) bmth (5) boats (1) bódi lászló (1) body on fire (1) bogi (1) bohém rapszódia (1) boldog új évet (1) bon jovi (1) born of osiris (2) botlik matyi (2) bow down (1) bpsc (1) brain invaders (2) brandon flowers (1) branson hollis (1) breakdown (1) breaking benjamin (2) breaking down (1) brendon urie (3) brian burkheiser (1) brian fallon (1) brian may (1) bridge (2) bring me the horizon (7) bring the bands home (1) brit (1) british (1) brit awards (1) broken (4) brookfield (1) brotherhood of man (1) bruno mars (1) búcsú (5) búcsúkoncert (1) budapest (75) budapest park (2) budapest softcore (1) buék (2) bugz (1) buli (2) bullet for my valentine (16) bullshit (1) burning alive (1) burnout (1) burn it down (1) bury tomorrow (16) bvb (3) byealex (2) caleb shomo (6) caliban (2) california (7) californian (2) call my name (1) cameo (1) cancer bats (1) cannibal corpse (3) captives (1) cardi b (1) care (1) carnifex (1) carousel (1) castaways (1) castle in the sky (1) catastroph (1) caught in the middle (1) chad gray (1) chad kroeger (1) changes restless faithless (1) chelsea grin (6) chester (5) children of bodom (1) children of distance (3) chino moreno (3) chlorine (1) christian (4) chris lawyer (1) chris martin (1) churches (1) chvrches (3) cipő (1) circles (2) city in the garden (1) claps for caroline (3) cleps for caroline (1) closer to the sun (1) cloud9+ (1) coal chamber (1) coheed and cambria (1) coldplay (4) cold like war (1) collab (1) collapse (2) collection of great generational anthems (1) collide with the sky (1) coma blue (1) comet (4) coming clean (1) coming home (1) concord the world (1) conduit (1) confessions (1) conventional weapons (1) corey taylor (8) corrupter (1) corvintető (1) counterfeit (1) counterparts (1) country (2) count bassy (1) cover (8) covert (1) cradle of filth (1) crazyeightyeight (1) creeper (1) crossfaith (6) crown the empire (1) crystal lake (2) csajbanda (4) csajfront (4) csajok (2) csakazértis (2) csak egyszer éltünk (1) csalódás (2) cseresznye (1) csillagexpó (1) csipa (6) csokonai művelődési ház (1) csónakázó tó (2) csoóri sándor (1) csöves (1) csövi (3) cult (1) currents (1) curtis (2) cycles of tragedy (1) cypress hill (1) czutor zoli (1) d.i.e. (1) dáci (1) dal (55) dance (1) dance gavin dance (6) dancings not a crime (1) dangerkids (2) dangerous (1) danger days (1) daniel winter-bates (6) danny worsnop (5) dante (1) dark before dawn (1) dark matter (1) dark matters (1) dark skies (1) daron (1) daron malakian (2) dátum (3) dave brownsound (1) dave grohl (1) david draiman (4) daybreaker (1) days go by (1) day of the dead (1) dead by april (3) dead reflection (1) dead silence (1) deák bill gyula (2) death2summer (2) deathcore (18) deathless (1) death is not defeat (1) death metal (1) death stranding (1) december (2) deep inside (1) deftones (4) defy (1) delta (1) demons (1) denis stoff (1) depresszió (4) derek (1) deryck whibley (2) dér heni (1) desertdrive (2) destroy (1) deutschland (1) devilcry (1) dexter (2) dgd (1) dictator (1) die before breakfast (2) different wars (1) dig deep (2) díj (1) díjátadó (19) díjazottak (16) dirty dogs (2) disco (2) disease (4) dissonants (1) distance over time (2) disturbed (5) djent (3) dobd fel magad (1) dobos (1) dogs eating dogs (1) döntő (1) dorothy (6) dos (1) douglas robinson (1) down (1) download (2) down for whatever (4) do not disturb (1) do you love me (1) drag the lake (1) dreaded downfall (1) dream theater (3) drugs (1) dryvia (1) dsp (1) dübörög a ház (1) dubstep (2) dürer kert (28) dutch uncles (1) dvd (1) dystopia (1) earthbound (1) easycore (1) eat your heart out (2) edda (1) eddie (1) edm (1) ed sheeran (1) ed sheeren (1) efott (1) egal (1) eger (1) egyebekről (62) egyetem (3) együtt (1) ektomorf (3) electro (26) electrocore (10) electronic (34) elements (1) életmű (1) elevate (1) elewave (1) elhunyt (6) ellenállható (1) elmaradt (1) élméény (1) élmény (91) élő (43) előrendelés (1) elővétel (1) előzenekar (1) első emelet (1) első nap (5) ema (3) emarosa (1) ember (2) emberteremtő (1) emergency house (1) emilrulez (1) eminem (1) emo (13) emocore (9) emotional (1) endgame (1) énekes (2) engedély (1) england (1) ennyi volt (1) ensiferum (1) enterprise earth (2) enter shikari (2) ep (24) era (1) erase me (1) erase the pain (1) érdekemberek (1) erick hansel (1) értékelés (1) escape the fate (2) esemény (1) eskimo callboy (3) esztergom (3) és én mit szóljak (1) éter (2) eternal nightmare (2) eurovision song contest (1) eurovízió (2) eurovíziós dalfesztivál (2) evanescense (2) evergreen (1) evergreen terrace (1) every time i die (1) evolution (3) évzáró (1) év lemeze (1) example (2) experience (1) extrém (3) extreme (1) ex machina (4) eyes set to kill (1) eyes wild shut (1) eye of the tiger (1) ezek voltunk mi (1) fábián juli (1) face everything and rise (1) falling in reverse (5) fallow the flow (1) fall out boy (7) faminehill (2) fantasztikus (1) farkas (1) farkas zoli (3) farock band (3) far cry primal (1) fashionably late (1) fatal error (3) fatorial-x (1) fear (1) feat (4) február (1) fedde le grand (1) feels like im dying (1) fejes (5) fekete mámor (1) fekete párduc (1) fekete részem (5) fekete teve (2) feldolgozás (4) félek ha átölelsz (1) felelősséget a lélekért (1) felemás (1) felhívás (1) felhozatal (1) félig ébren (1) fellépők (7) feloszlik (4) feltöltve (1) feminhill (2) fényes (5) fenyő miklós (1) fénystopposok (1) fest (6) festival (4) fesztivál (55) fever (1) fever 333 (2) fezen (1) ffdp (1) fight or flight (1) fight the silence (1) film (4) filmek (1) final (1) find a way (1) fire (1) fireworks (1) firkin (4) fish (15) fit for a king (2) five (1) five finger death punch (4) flatband (1) florence and the machine (1) florescence (2) flroida (1) főiskola (1) földi nyalandók (1) follow the flow (4) fonogram (1) foo fighters (7) forbidden (1) forget tomorrow (1) for all those sleeping (1) for today (3) fractures (1) frankfurt (1) frb (2) fred durst (2) friday night fever (1) friendly fires (1) fringe (1) frisselő (5) from ashes to new (1) from death to destiny (1) from the gallery of sleep (2) from the screen to your stereo (3) frontcsaj (3) frozen (1) ftf (1) fülbemászó (1) fülelő (174) full circle (1) fun (1) funeral for a friend (1) funktasztikus (1) funky (1) furacsé (6) furakor (2) fura csé (5) fürdő (5) gála (2) gal gadot (1) ganxsta zolee (4) gavallér (1) gazdász klub (2) generation rx (1) gerard way (2) gerendai károly (1) gergő (1) geszti péter (1) get what you give (1) get your heart on (1) ghost like you (1) girlfronted (1) girls like you (1) gitár (1) gitáros (2) gitártörés (1) givin up (1) goat (1) god of war (1) gold cobra (1) gondolatébresztő (261) good charlotte (3) gore (2) gorillaz (1) gotta let go (1) gotye (1) goya (3) graffiti (1) grain (1) grammy (4) graveyard shift (1) gravity (4) grayscale (1) gray hotel rooms (1) green day (5) grenma (4) groove (4) grunge (1) guinness (1) gumizsiráf (1) guns are loaded (1) guns n roses (1) gyász (1) gyöngyös (1) győr (2) győztesek (3) hacktivist (2) haduoken (1) haevy metal (1) hail stan (1) hail to the fire (1) hájer gergő (1) hajó (3) halála (3) halálkirály (1) halász feri (3) halestorm (3) halloween (2) halott pénz (2) hammer (1) hammerworld (1) hands like houses (7) handwritten (1) hanoi (1) harakiri (1) harcore (1) hardcore (34) hardpop (9) hard feelings (3) harmadik nap (3) három csapás (1) hátsó ajtó (1) have no clue (1) hawthorne heights (2) hayley williams (5) hazardous waste (1) hazatalál (1) hc (3) head hunter (1) heartlapse (3) heaven shall burn (1) heaven street seven (1) heavy feather (1) heavy is the weight (1) heavy metal (4) hegyalja (3) heineken (1) helia (2) helix (2) hellalive (1) hellgate (1) hellyeah (2) helo zep (1) hereafter (1) heres to you (1) here and now (1) heti (1) hétköznapi csalódások (3) hiatus (1) hickory creek (1) hidegzuhany (1) hien (1) high hopes (1) hikari (1) hip-hop (33) hír (12) hiraeth (1) hírek (9) história (1) ho99o9 (1) holdviola (1) hold on (1) hollow crown (1) hollywood (1) hollywood undead (7) holnapután (2) holtidő (2) holy hell (5) hol voltál (1) home (1) homesick (1) hoobastank (2) hooligans (10) hőség (2) hősök (4) hour of the wolf (1) human target (1) humility (1) hungary (7) hurricane (1) hurts (2) hűségriadó (1) hydrograd (1) h p baxter (1) i9k (1) ian dsa (1) ice nine kills (5) idiotside (1) idő (1) időpont (1) időpontok (1) ifiház (1) igazán (1) ignite (2) igyunk pálinkát (1) ihateit (1) iheartradio (1) illegál (2) ill nino (2) imminence (1) immortal (1) immortalized (1) imre norbi (1) Im made of wax (1) im the reaper (1) incomparable (1) indians pub (1) indie (1) indigó utca (1) indulók (1) industrial (2) info (7) információ (9) ingyen (1) insane (3) instant karma (1) instincts (1) instrumental (7) interjú (3) intervals (2) intim torna illegál (2) in flames (3) in moment (1) in our wake (2) in vice versa (1) ire (1) irie maffia (2) iron maiden (2) ismertető (1) isotopes (1) issues (1) isten gyártó gép (1) iti (1) its hard to be religious (1) ivan moody (3) i am above (1) i am human (2) i am tetsuo (1) i prevail (4) i the mask (3) jacoby shaddix (7) jaime woon (1) jake luhrs (2) jambalaya (1) jambo (5) január (2) japan (4) japán (3) járai márk (1) jared leto (6) jarrod alonge (1) jason butler (2) jason cameron (6) játék (1) jégvarázs (1) jegyek (46) jég hátán (3) jelöltek (1) jennifer lopez (1) jeremy mckinnon (1) jimmy eat world (1) jinjer (5) jó.m.u.f.f. (1) jobb ha hozzászoksz (1) jöbő kilátással (1) john peter kiss (1) jómuff (1) jonny craig (4) jordan fish (4) jordan rudess (1) josh dun (7) jövő kilátással (2) jubileum (3) juicy mark (1) jule vera (2) július (2) jumpsuit (1) június (9) junkies (1) justin bieber (2) justin timberlake (1) just another (1) just like you (1) kalapács (1) kamaszfeszt (2) kamaszfesztivál (2) kanada (1) karácsony (1) karthago (3) katy b (1) katy perry (2) káva (5) kecskemét (1) keith flint (3) kelly clarkson (1) kemény (1) kenny wayne sheperd (1) kerecsen (1) keresztény (3) keresztes ildikó (1) kerrang (1) késmárki zsolt (1) kettőnégy (1) kiakad (1) kibeszélő (53) kicsi (1) kies (2) kiki (2) kilépés (1) killer surprise (1) kills (1) killswitch engage (2) king of diamonds (1) king of sorrow (1) király viktor (1) kiscsillag (1) kisfilm (1) kislemez (2) kiss (1) kisszobából nagyvilág (1) kiss endi (2) kiss jocó (2) kiválik (2) klip (251) klub (1) knievel has landed (1) knife of gold (1) koi no yokan (1) kökény attila (1) koli napok (1) kollégium (1) komárom (4) komáromi napok (1) koncert (168) koncertekről (96) konzervzene (1) koppánymonostor (1) kossuth díj (1) kötelező közhelyek (1) kovács krisztián (3) kowalsky meg a vega (1) közlemény (7) kozmosz (2) kozsó (2) krisztián (4) kritika (269) krúbi (2) kublai khan (2) kulcs (1) küldözési mánia (1) különjárat (1) kultúra (2) kyle pavone (1) laár andrás (1) labrie (1) ladánybene 27 (1) lady gaga (4) lakatlan ember (1) lake effect kid (1) lake effect kid ep (1) láma (1) lambesis (1) lány (1) lapaács józsi (1) lászló attila (1) las vegas (1) latin (1) lauren babic (1) lazaság (1) la epidemia (1) leander (3) leander kills (1) leaving (1) leeds (1) legalize me (1) lehetek (1) lehetek én is (1) lemez (73) lemezbemutató (5) lemezbmutató (1) lemezek (3) lemezekről (261) lemezmegjelenés (12) lemmy kilmister (1) lemondás (1) leonardo dicaprio (1) letlive (1) lets see im bleeding (1) letting you go (1) let it go (1) let light overcome (3) let the world know (1) levitate (1) levi benton (1) lewis grant (1) liferuiner (1) life cycles (1) lift your existence (1) lightchaser (2) lighthouse (1) likó marci (4) lil wayne (1) limp bizkit (2) linkin park (8) lista (16) listening for the silence (1) live (52) living proof (1) living things (1) llamas (1) lmfao (1) local h (1) lonely world (1) lonewolf (1) long forgotten songs (1) long live (1) look but dont touch (1) lopás (1) losing my life (1) lostprophets (1) lost continent (2) lost forever lost together (1) lovasi (1) love (1) lovecrose (1) love is dead (2) love lust faith and dreams (1) love story (1) low (1) lp (42) lucsányi milán (1) lukács (7) lukács laci (3) lunchbix (1) lunchbox (3) luxusnyomor (2) lynn gunn (1) lyric (8) lzzy hale (3) machine head (2) maddan (2) madrid (1) mad caddies (1) magazin (1) magna cum laude (3) magyar (132) magyarország (7) majka (2) május (4) makes me sick (1) make a move (1) make them suffer (1) makó dávid (1) mando diao (1) mangini (1) mania (2) mantra (2) man of the woods (1) maradok távol (1) marauders (2) március (3) marionette id (1) mario camarena (1) mark hoppus (4) maroon 5 (1) martin garrix (1) mary popkids (1) más (1) második (1) második nap (4) máté (1) matek (1) máté miért (1) matty mullins (4) matt bellamy (1) matt greiner (2) matt heafy (3) matt skiba (1) matt tuck (10) mayday parade (2) medicine (1) megadeath (1) megaphone (1) meghalt (7) megjelenés (18) megosztom veled mielőtt feleslegesnek tartanám (1) mégsem (1) megszűnik (1) megyeri feri (2) még nem ez a tréfa vége (1) melissa milke (1) melletted táncol (1) melodic (3) melody (3) memphis may fire (6) mérleg (1) merry go round (1) metal (286) metalcore (182) metallica (1) metamorphosis (1) mézga aladár sound system (1) mick jagger (1) micro (3) mihaszna (1) mika (1) mike (5) mike shinoda (2) miklósa erika (1) miley cyrus (1) mindenen át (1) minifesztivál (3) ministry (1) misery (4) miskolc (1) miss may i (4) miss misery (1) misuc (1) mitch lucker (1) mitől félsz (1) mm (1) mocskos 1 kölykök (1) modern (13) modern cow (1) modern misery (1) molnár csabi (2) molnár máté (4) molnár tomi (5) monster (1) monuments (2) more than life (1) mosonmagyaróvár (2) mother tongue (1) motionless in white (3) motörhead (3) movements (1) mr fotel-rocker (1) mtv (5) mudfield (1) murdered love (1) muse (1) mushroom cloud (1) music (28) music video awards (1) műsor (1) művilág (1) mylo xyloto (1) my blood (1) my chemical romance (3) my own grave (1) m shadows (1) nádasdy vár (1) nagykoncert (1) nagy feró (1) náksi (1) natalie imbruglia (1) nathan drake (1) nathan fillion (1) neck deep (1) negyedik nap (2) nehézlábérzés (2) neighborhoods (1) némábbak mint a halottak (1) német (4) nemjuci (1) nemtom (1) nem kel fel a nap (1) néniket a bácsiknak (1) neon trees (1) neoton (1) nevek (14) never sure (1) névsor (3) new found glory (5) new friend request (3) new levels new devils (2) new volume (1) new years day (1) nickelback (1) nico and the niners (1) nightmare (1) night verses (4) nikson (1) nils (1) nonverse (5) noodles (1) norma jean (1) northlane (3) notes from the underground (1) not dead yet (1) not the only one (1) novarock (1) nova prospect (8) novelists (1) november (5) no apologies (1) no more gravity (1) nu-metal (10) nur geträumt (1) nyár (1) nyáréjfeszt (1) nyertesek (19) nyitás (2) nyitó (1) nyme (2) obey the brave (1) oblivion (1) obsidián (1) oceano (2) oceans ate alaska (2) ocho macho (1) od (1) odett (1) off (1) offline sport games (1) of mice and men (3) of virtue (2) ok (1) oliver sykes (7) ölj meg december (1) omega diatribe (2) one direction (1) one more light (1) one of us (1) öngyilkosság (1) onnantól eddig (1) on the road (1) orange county (1) order in decline (1) ördögszekér (1) öreg-tó (5) orfk (1) orient fall (2) orindzsúz & brévnyúvörld (1) osatia (1) oscar (2) osg (1) ossian (1) ossián (1) összefoglaló (2) ost (1) our final standing (1) our hollow our home (1) our last night (7) our time to go (1) our weakness (1) our youth (6) outsider (2) outspoken (1) out & out (1) out for blood (1) overpower (1) over it (1) over my dawn (1) p.o.d. (1) pafe (1) painkiller (1) painkiller weather (1) paksi endre (1) palisades (1) panic at the disco (3) pannónia (1) pápai joci (2) paparazzi (1) papa roach (8) papp (1) papp lászló (2) papp szabi (4) paralyzed (1) paramore (7) paranoid (1) park (16) parkway drive (7) parov stelar (1) party (1) party syndrom (2) part 1 (1) part 2 (1) past lives (2) pásztor erzsi (1) patrick stump (5) pat obrian (2) peach club (1) pecsa (2) per (1) perennial (1) periphery (3) periphery iii (1) periphery iv (1) peter john kiss (1) pete wentz (6) petofi (1) petőfi csarnok (2) petőfi díj (2) petrucci (1) phantom anthem (3) phil bozeman (2) phrenia (1) piano (3) picsa (2) picture show (1) pierce the veil (2) pihent elme (1) pipacs (1) piros ildikó (1) pizza (1) placebo (2) plágium (1) plutó (1) pod (3) poén (1) poison of marvel (2) pókember (1) poklok és mennyek között (1) pokolgép (1) polarities (1) polaroids in july (1) polyphia (4) pop (176) poppunk (2) poprock (8) post-hardcore (34) post-rock (1) post traumatic (2) prayers (1) pray for the wicked (2) premier (1) prevenció (1) prey (1) probléma (2) prog (28) program (48) progresszív (25) project (1) promises i cant keep (1) promó (1) prophets of rage (1) prosectura (2) protest the hero (3) punk (102) punk goes pop (1) punnany massif (3) pupilláid (1) push pull (1) puskin (1) pvris (2) qka mc (1) queens of the stone age (3) queen of time (1) quimby (2) rácz tibor (1) radics gigi (1) radio (1) radiosurgery (1) rage 2 (1) raising hell (1) rammstein (4) ramónia (1) rap (42) rapcore (1) reason-x (1) record (1) redefined (1) red fang (1) red swamp (5) reflected (3) reggea (1) rekord (1) relax (1) relaxáció (1) relief (1) remélem zavarok (3) rendet a fejekben (1) reprogram (1) republic (1) retro (1) reunion (3) reverence (3) reviczky gábor (1) review (162) revision (2) richard kruspe (1) right left wrong (1) rihanna (1) riot (1) rip (2) rise against (12) rnb (1) road (11) robb flynn (1) robot (2) rock (272) rockin with the best (1) rockmafia debrecen (1) rockmaraton (1) rocktour (2) rock am ring (1) rock fm (1) rock n roll (24) rolling in the deep (1) rómeó vérzik (1) ronnie redke (5) routine breathing (1) roxxy (14) roy (1) royal baggers (1) roy és ádám trió (1) roy mayorga (1) rózsaszín pittbull (1) rubicon (1) ruffneck (1) runes (1) run over dogs (1) rutger hauer (1) rúzsa magdi (3) salgótarján (2) sam carter (9) sárrét (1) sárvár (1) satelles (2) saul fia (1) sav (1) save rock and roll (1) savior (1) scage (18) scars on broadway (1) scooter (3) screaming bloody murder (1) screamo (2) sea of trees (1) secrets (1) select difficulty (1) selftitled (4) self help (1) sempiternal (1) senior hal (7) serj (1) serj tankian (1) set the world on fire (1) shadowboxer (1) shadow boxing (1) shakey sue (1) shallow (1) shallows (1) shane told (2) shannon leto (3) shapes (1) shawn milke (3) shell beach (1) shinoda (2) short (1) short songs (1) show your otherside (1) shut up (1) sick (1) sickret (1) sick of it all (1) side project (1) sidi (7) siklósi örs (9) silence in the snow (1) silverstein (3) silver soul (2) simple creatures (1) simple plan (2) sincerely collins (1) sinoptik (2) siska (1) six feet under (1) ska-p (2) skies in motion (2) skindred (1) skrillex (5) skunk anensie (1) skyward (1) slash (2) slaves (4) sleep waker (1) slepp (1) slipchaos (1) slipknot (6) sludge (3) smackd up (1) smooth criminal (1) snow patrol (1) soad (2) softcore (1) soil (1) sold for evil (1) sonder (1) songs that saved my life (1) son of robot (1) sopron (12) sörfesztivál (3) sörolimpia (1) sorsüldözött (1) soul speak (1) soundtrack (2) southern (1) southern air (1) southern hostility (1) so what (3) sp (1) spanyol (1) spencer chamberlain (1) spencer sotelo (1) sportalsó (2) sportaréna (4) sportnap (1) sporttelep (1) stabbing in the dark (1) state champs (1) stay (1) steel panther (1) stephen harrison (1) stephen long (1) steve aoki (1) stick to your guns (2) stivie wonder (1) stomping the phantom break pedal (1) stoner (5) stone roses (1) stone sour (4) stories (1) strand (3) strangers again (1) strange love (1) stray from the path (1) strenght in numb333rs (2) strike today (1) stylewalker night (1) subscribe (4) suffocation (1) sugarloaf (1) suicide silence (1) sum41 (4) summertime (1) sunnyland (2) sunset (2) sunshine beach forever (1) supernem (7) supernova (1) super collider (1) svéd (4) swing life away (1) symbiosis (1) synthpop (3) synyster gates (2) system of a down (3) szakács gergő (3) szalay csongi (4) szalkai tibi (2) szasza (1) szeg (1) szentimentálé (1) szent istván napok (1) szeptember (4) szer (1) szeretni akart (1) szerintem (207) szett (1) szezon (1) sziget (11) szintirock (4) szirota jennifer (1) szolga józsi (1) szombathely (1) szórakozás (1) szörnyek pedig léteznek (1) szöveges (7) szubjektív (1) szülinap (1) takáts tamás (1) taking one for the team (1) talking in your sleep (1) tankcsapda (13) tata (15) tatabánya (24) tatai utcazene és művészeti (1) tatai vár (5) tatiana (3) taylor york (2) tdg (2) téglás zoli (1) tegyük fel (1) tehetségkutató (1) télapó (1) téli álom (1) telle smith (3) temper temper (1) tempting paris (1) tessék (3) tesseract (1) teszt (2) téveszme (1) thanks for nothing (1) thank god its friday (1) thats the spirit (1) the 1975 (1) the 2nd law (1) the age (1) the american nightmare (1) the amity affliction (4) the beautiful monument (1) the biebers (1) the black (1) the black market (1) the browning (1) the carbonfools (3) the catalyst (1) the connection (1) the contortionist (1) the decade (1) the devils trade (1) the devil wears prada (1) the downfall of us all (1) the end (1) the future (1) the gaslight anthem (1) the ghost inside (1) the greatest showman (1) the grenma (10) the guilty party (1) the hated tomorrow (2) the haunting party (1) the hellfreaks (1) the horrors (1) the house of gold and bones (2) the idoru (8) the killers (1) the leap (1) the lies we breath (1) the negative one (1) the now now (1) the offspring (3) the old me (1) the prodigy (5) the rasmus (1) the rev (1) the royal freak out (1) the scene (1) the shape of colour (1) the sharon tate (2) the shiver (1) the silver scream (5) the simulation (2) the sin and the sentence (1) the southern oracle (2) the story of the wild ones (1) the subways (1) the summer triangle (1) the time is now (1) the trusted one (2) the tumor called marla (3) the union of crowns (1) the used (1) the valley (3) the whole world passed me by (1) the word alive (5) the wretchedness inside (1) thirty seconds to mars (6) this is how the wind shifts (1) this is me (1) this is war (1) this means war (1) this thing is gonna hurt (1) thrash (1) three days grace (4) thy art this murder (2) tiansen (3) tilian pearson (5) till lindemann (2) till we drop (5) time (1) time of my life (1) tim lambesis (1) tim mcilrath (8) tininap (1) tiszafüred (1) tomo milicevic (1) tom barber (1) tom delong (4) tom morello (1) tonight alive (1) top (2) top10 (1) tópart (1) torn (2) torniquet (1) tóth gabi (2) tóth szabi (1) tóth tibi (6) touché amoré (1) tour (1) toxic (1) to kill achilles (2) to those left behind (1) tragédia (2) trance (1) transit to venus (1) trapped behind golden bars (1) trauma (4) travis barker (3) tré (1) trek (1) trench (5) triangles (1) tribute (3) triggerfinger (1) trilógia (1) trilogy (2) trinity (1) trió (1) trivium (5) tso (1) tudományos (1) túlélni (1) tündértantra 2 (1) tüntetés (1) turbo (2) turista a földön (1) turné (6) turn the light on (1) tüskecsarnok (1) tűzijáték (1) twenty one pilots (9) twister (1) tyler carter (1) tyler joseph (7) új (157) újdonság (39) újév (1) újra (2) új év (1) ukrán (1) unaware (1) unbreakable (1) uncharted (1) uncomfortable (1) unconditional (1) undercover agents (1) underoath (2) union (1) uno (1) unplugged (2) until the end (1) upon a burning body (1) urai vagyunk a helyzetnek (1) usnk (1) us and the night (1) utcazene (1) v (1) vad fruttik (8) vagner (1) vagyok olyan szemét (1) vakfolt (1) valaki mondja el (1) valami kell (1) válaszok után (1) válogatás (1) várakozásról (82) varga miklós (1) vastag csaba (1) vége (2) veil of maya (3) vélemény (344) velence (1) vélmény (2) vendég (1) vengeance falls (1) venom (1) verseny (1) vice wave (1) vicious (3) vic fuentes (2) videó (8) video (260) videókról (255) vígh dávid (1) vigi (1) viki (1) világvége (1) villain (1) vinnie paul (1) violent noise (2) visszatért (1) vitaindító (39) viva (4) vízválasztó (1) víz zene virág (11) vlog (38) vma (2) voices (2) void of vision (1) volition (1) volt (23) volumes (1) vol 5 (1) vulnerable (1) vultures (1) vultures with clipped wings (1) wage war (1) waiting for morning to come (2) wake (1) wales (1) walk (1) walking dead (1) warm-up (2) wasting light (1) weaving spiders (1) welcome home (1) wellhello (1) wentworth (4) we are eternity (1) we came as romans (5) what about now (1) what defines you (1) what i am (1) what on earth (1) when a demon defiles a witch (1) when the seasons change (1) when the water came (1) while she sleeps (3) whitechapel (3) white dragon (1) whitney houston (2) who do you trust (3) why are we so broken (1) wildfire (1) will swan (4) winston mccall (3) wishful sinking (1) woe is me (1) wolf kati (2) wolves (3) wonderful life (1) worlds collide (1) world record (1) wretched and divine (1) x (1) x-faktor (1) x/0 (1) xeno (1) yas (1) yellowcard (1) young g (2) your betrayal (1) you a guy (1) you never know (1) zagar (1) zamárdi (1) zanzibár (1) zebrahead (3) zene (344) zenéd is milyen (1) zenei (2) zenekar (3) zeroday (2) zöld pardon (9) zombik vagyunk (1) zongora (1) zorall (2) zp (9) zsűri (1) Címkefelhő