A srácok nemigen pihennek, 6 éven belül már a 4. lemezük jelenik meg, ráadásul a színvonal folyamatosan javul. Így kell ezt, kérem szépen! Legújabb korongjuk (a fent már említett címmel) éppen október 18-án debütált a boltok polcain és az internet zavaros bugyraiban. Az előző lemez felépítését követik a srácok ezúttal is, értem ezt arra, hogy szintén egy koncepció köré építették az egész lemezt – ez az Annabell trilógia második része. Az ihletet pedig Dante Alighieri klasszikusából merítették, de úgy gondolom, hogy erről ne is essen több szó, mindenki fedezze fel a sztorit magának. Még annyit, hogy a lemez két felvonásra lett bontva, mindkét felvonás 8-8 dalt tartalmaz (az átkötőkkel együtt, természetesen).
- The Dark Wood Of Error
- A Forbidden Dance
- Hand In Hand With The Damned
- Beyond The Sacred Glass
- The Temptress
- Circle VII: Sins Of The Lion
- Vestige
- Lullaby Of The Crucified
A zenekar ugyebár arról híres, hogy tökéletes egyensúlyban tartják a tiszta, dallamos részeket az elfajultabb, elborultabb, ordibálósabb részekkel. Ebben nagy segítség, hogy 3 gitárral dolgoznak a kollégák, emellett pedig 2 énekkel, ami olyasmikre ad lehetőséget, amit csak ők tudnak. Szinte folyamatosan szólnak az iker-dallamok, emellett Shawn Milke nagyszerű hangja szinte szoprán magasságokban szárnyal, míg Dennis Lee hörgései, károgásai (és jóégtudja még mit csinál) tökéletesen kitöltik, sőt, kiegészítik az üresjáratokat.
Act Two: The Immortal Sill
- Before Him All Shall Scatter
- Labyrinth
- The Fiend
- Welcome To The Vanity Faire
- The Wanderer
- A Gilded Masquerade
- The Best Laid Plans Of Mice And Marionettes
- And Now For The Final Illusion
A banda stílus-keverését, a lágy és a durva részek váltogatását talán a Subscribe-ékhoz tudnám egy villanó gondolat erejéig hasonlítani. Persze a zenei tudatosság végig érezhető a korongon, a hatás elérése érdekében szólnak hegedűk, zongora, samplerek, kórus és női vokál – Shawn húga, Melissa... minden, ami a változatosságot és az epikus hatást elősegíti. Ami egyébként jön is, nem kell ettől félni. Sőt, ha valaki egy jobb minőségű fülessel hallgatja a korongot, olyanokat is felfedezhet, amit egyébként csak nagyon sokadszori meghallgatásra találna meg. Ilyen apróságokkal ugyanis tele van tömve a lemez. És így még a libabőr sem kizárt egy-egy sampler, vagy zongorafutam közepette.
A hangszeres játékokra természetesen szintén nem lehet panasz, a gitárok dallamossága megmaradt az előző lemezekből megismert módon, de a durva részek, a dupla lábdob, a mély darálás is visszaköszön a tört ütemekkel és a tempóváltásokkal együtt. De ennek ellenére is folyamatos újdonságot mutat a diszharmonikus hangok használatával és a hihetetlenül jó tervezéssel és strukturális felépítéssel együtt. Egy szó, mint száz: változatos, érdekes és a végletekig izgalmas a korong. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki kész arra, hogy egy órára kilépjen a saját világából, és a Coldplay-jel ellentétben nem a mennybe, hanem a pokolba kíván kirándulni! Vagy aki egy jó lemezt szeretne hallani...
Jam
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
