Hát nehéz... A banda rajongójaként azt kell, hogy mondjam, nem szerettem bele elsőre. Sőt, első hallgatás után úgy voltam a dologgal, hogy még csak nem is hallgatom meg többször, ugyanis ez a Linkin Park név csúfolása, amit a srácok művelnek. Aztán rávettem magam, hiszen cikket mégiscsak írni kell belőle, úgyhogy meghallgattam még egyszer. Meg még egyszer. És elkezdett tetszeni.
Ami ugye elég fura, mert ezeknek a számoknak már tényleg semmi közük nincs az olyan nagy nevekhez, mint a "One step closer", a "Crawling", vagy az "In the End". De ha az ember nem úgy hallgatja őket, mint egy Meteora 2.0-t, akkor bizony fel tud benne fedezni pár igen nagyszerű dolgot. Az első mindjárt az, hogy Mike iszonyatosan sokat énekel. És jól énekel. Erre nyilatkozta Chester nemrég, hogy a bandának most már 2 énekese van. És ez jó, nagyon jó. A második szembetűnő dolog, hogy bár az előző lemez dalai is jól voltak megírva, viszont ezek a számok aztán tényleg úgy igazán el vannak találva. Milliónyi hangszert, hangzást, effektet, forrást használtak a srácok, és ez egy igen változatos, jól kitalált és felépített lemezhez vezetett. Azt mondta még a megjelenés előtt Mike, hogy a lemezt teljes egészében kell meghallgatni, mert ez tulajdonképpen egy folytatásos zene, egymás nélkül és az összekötők nélkül elvesznek a számok. És tényleg így van. Az összekötők (most vannak először) jól kitaláltak, illenek a dalok közé, átadják azt a pluszt, amiért bele lettek téve a setlistbe. Pirospont. Viszont mindjárt kapcsolódik is a feketepont, ugyanis az intrót és az átvezetőket leszámolva mindössze 9 számból áll a lemez. Ez azért pofátlanság 3 és fél év után.
Amit sajnos nagyon hiányolok, az az élő hangszerek használata. Jó persze, dob az van effektezve, meg a basszus is szól azért, de a gitárt szinte teljesen kiírtották a srácok a zenéből. Ez pedig azért baj, mert a nu-metál műfajt így végleg lezárták, Chester már nem fog "Given up"-osan ordítani, Brad nem ír "Place for my Head"-es riffeket és a srácok nem rombolják le úgy a színpadot, mint pár éve Prágában... De jó is volt! Összességében persze vérprofi a dolog, a hangszerek harmonizálnak, a dallamok utánozhatatlanok, az énekek zseniálisak együtt, csak kiveszett a Linkin Park az egészből. Egy epikus valamit akartak létrehozni a srácok, talán valami olyasmit, mint a 30 Seconds To Mars egy éve, nem tudom. Csak azt tudom, hogy Jared Letonak sikerült ezzel forradalmat indítani. Chesterékről még korai lenne ugyanezt elmondani, majd az idő meghozza az ítéletet...
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.