Kell ezt érteni úgy, hogy nemrégiben (tavaly év végén) két új album is kiszambázott Alvinék boszorkánykonyhájából: egy Unplugged lemez régi slágerek akusztikusított változatával és egy vadonat új sorlemez. Az akusztikus szerzeménnyel csak így érintőlegesen foglalkoznék, mert a számok régiek, csak a köntös új rajtuk. A korong 14 dalt tartalmaz a régi és az új "korszakból" egyaránt, van olyan dal aminek jót tett a nyugiztatás, van olyan, aminek nem, mindenki döntse el maga, igazából nekem annyira nem jött be ez a dolog. Persze nagy újítás, hogy egy punk banda unplugged lemezt csinál, de én úgy gondolom, hogy Alvinéknak jobban áll a darálás...

Éppen ezért nekiveselkedtem a "Szörnyek pedig léteznek" című nagyon sokadik sorlemezüknek és iszonyatosan nagyot csalódtam, méghozzá pozitívan. Ugyanis az van, hogy a "Végén majd meghajlunk" nevezetű előző lemez nekem olyan volt, mint egy kötelezően teljesített munka, ami persze marhára odamondja, meg marhára kemény, meg alvin, meg minden, de olyan desszertszagú. Ehhez képest két évre rá meg kijön ez az új album és egyszerűen leesik az állam tőle. Talán kellett már a vérfrissítés. Most, hogy új a dobos, meg hogy újra trióban vakítanak Vikiék, úgy látszik megtalálták régi önmagukat. Kapásból ott van a címadó/nyitó dal, ami egyszerűen zseniális. Mind szövegileg, mind zeneileg teljes mértékben ott van valahol az "Élet szaga" című 2000-es anyag körül, ami nekem iszonyatosan nagy favorit volt. Persze egy-két kirívóan változatos dal kivételével azért olyan popos-alvinos lemezt kapunk, de valahogy a szólók, a dallamok, a szövegek egy kicsit jobban lettek eltalálva, mint két évvel ezelőtt, és ez meglátszik, kihallatszik, megragad, ott marad a fejben...szóval üt, na!

A kirívóbb dalok közül érdemes külön kiemelni a "Húzzál gumit" című opuszt, amelyben a Presecturából Imre Norbi segít Alvinnak a mikrofonnál, és a mondanivalóban meg is hallatszik, hogy közreműködik, le sem tagadhatná önmagát. Aztán van a "Ha elkezdődik a harc", aminek a végén olyan dara van, amilyet még alvinéktól soha, sehol, de mégis valami zseniális. És végül érdemes még megemlíteni a kislemezként már sokkal előbb is bemutatkozó, klippes nótát, a "Hazudni kell"-t. Az a szám nekem minimum olyan kedvencem, mint anno volt a "Valaki dróton rángat", vagy éppen a "Szerelmes dal", vagy a "Deviáns", vagy napestig sorolhatnám... Visszanyúltak a gyökerekhez és működik a dolog. Így hát nincs is mit mondanom: ki van jelölve az út a következő lemezre! Még egy csipetnyi változatosság és tökéletes Alvin-lemezt kapunk.

Jam