Megtettem, mind a 3 napot kint töltöttem, a mai élménybeszámoló Deák Bill Gyuszi bácsiról és az Ámokfutókról! Szóval az úúúgy volt... hogy kicsiny csapatommal (Scage) a tópart legeldugottabb csücskében játszottunk, természetesen az EB-döntővel pont egyidőben. Ez két dolog miatt volt igen szomorú: egyrészt mindenki inkább arra volt kíváncsi, nem ránk. Másrészt mi is megnéztük volna...de mivel ilyen ez a popszakma, mindent beleadtunk, és a megjelent kicsiny, ám annál lelkesebb publikummal egy hatalmas bulit röffentettünk bebizonyítva a tényt, miszerint teljesen mindegy, hogy hol és mikor, a zene utat talál a közönséghez. Ezúton is köszönöm (és a zenekar nevében köszönjük) a megjelenteknek, hogy minket választottatok! Hatalmas pacsi!
Koncert után visszavedlettem én is közönséggé, elindultam a tópart másik végébe, ahol útközben útba ejtettem Deák Bill Gyuszi bácsi fellépését. Azt képzeljétek el, hogy ők állnak a színpadon, a közönség áll a színpad előtt, a zenészek játszanak, Gyula bá' szaval, a közönség meg dermedt csendben figyel. Megdöbbentő volt a látvány. A hallottak pedig elég halványak. Gyuszi bá' ugyan profi a szavalásban, de az éneklés már...háát hogy is mondjam... Kőbánya blűűűűűz (mert a blúz már nem megy olyan magasra...). Már ha értitek, mire célzok. De ettől még ott volt a postás, a villanyszerelő és a kéményseprő is, no meg a tetovált nő, és aki még csak 14... szóval voltak slágerek rendesen, de inkább verses est volt zenekísérettel, mintsem koncert. Bár a zenészek hatalmas dicséretet érdemelnek, ők full profik – de hát a Kőbánya már csak ilyen.
Ezután felcsendült a túlpartról az "Ezüst eső", hát mit volt mit tenni? Fogtuk magunkat pár barátommal együtt, bevágódtunk a kocsiba, megkerültük a tavat és rohantunk Kozsó bácsit meglesni. Kozsó bácsi pedig hozta az összes régi nagy slágert, valamint egy új bigét (ahogy édesanyám szokta volt mondani), aki Kira névre hallgatott. Kiráról azt kell amúgy tudni, hogy amilyen nagy melle van, azzal fordítottan arányos a szoknyamérete, a nap platinaszőkére szívta a haját már július elejére, az ütemet pedig elég ritkán találja el, de playbackelni legalább olyan jól tud, mint a proféta, azaz Kozsó. Bár ha úgy vesszük, ez annyira nem is igaz, mert volt olyan, hogy Kozsó még vígan buzdította tapsra a lelkes 40-esekből álló közönséget, amikor a zene szerint ő már azt énekelte, hogy "Hol volt, hol nem volt, élt egy szamuráj...". De sebaj, neki mindenki elnézi, mert árad belőle a szeretet, mindenkit ismer és mindenki a barátja, Kira pedig tapad rá, mint vasorrú bába a mágnesasztalra. (de komolyan, minden szám alatt 40x mondta neki, hogy "nyomjad baby!", majd végigtapperolta kéjesen...) Szóval tömören: Kozsó visszatérni látszik. Jó ez nekünk???
Végül pedig egy kis összefoglaló a 3 napról: jó idő, jó hangulat, jó koncertek, tópart, naplemente, hinták, haverok, láblógatás és buli. A fesztivál szervezői a jegyeket kifelejtve mindent nagyon gondosan megszerveztek, hatalmas taps illeti őket, hogy ezt a sokezer embert maximálisan kordában tudták tartani. Remélem, jövőre legalább ilyen színvonalas lesz a rendezvény, csak zenekarommal nem a halál bréje utáni két kanyarral felállított színpadon kell majd játszanunk...ha már tavaly nagyszínpadosok voltunk, igazán befértünk volna, hogy mi vezessük fel Gyuszi bácsit, ne pedig a Tatabányai Bányász Népcsoport-kör. De hát ilyen ez a popszakma, majd alakul...
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.