Már a 2010-es "Cross Your Fingers" című debütlemeznél is azt mondtam, hogy ebből a zenekarból lesz valami, íme a bizonyíték: egy második korong! Ami az első nyomvonalán halad annyi különbséggel, hogy nekem egy kicsit ötletesebbnek, mégis egyben puhábbnak tűnik az új korong. Már persze félreértés ne essék, vannak olyan dalok és témák most is, amiktől az ember haja hátra simul kerekded fejbúbján, de mégis több az olyan kiemelt, kitartott, magasan énekelt (magasra húzott???) refrén, ami már-már a Dead by April refrénjeit idézi. Egyszóval buzis, na. (Ezt nem én mondom, én ezekért imádom az ilyen muzsikát, csak néhány trash- és vagy death/doom-metálon edződött barátom szóhasználatával éltem).

De ha már itt tartunk, akkor egyértelműen a DBA-hez lehetne hasonlítani a lemezt, ugyanis a legtöbb dal felépítése hasonló a svéd srácok...őőő... hogy is mondjam?... összes dalához. Annyi a különbség, hogy a FATS kevesebb elektronikát használ, viszont amikor használ, akkor jobban ki is emelik. Vagy csak jobban feltűnik pont ezért, mert kevesebb van belőle. Viszont ahol van, ott hozzátesz, színesít, (néhol már búcsú-technosít) úgyhogy ezt pozitívumként könyveltem el. Szintén nagy különbség még, hogy itt, amikor már azt hinné az ember úgy a hatodik dal körül, hogy tényleg mind ugyanúgy fog felépülni, akkor jön egy-egy olyan nóta, amiben csak tiszta ének van, vagy éppen egyáltalán nincs, csak hörgés/ordítás/scream satöbbi...

Mindenesetre nekem a változatosságra nem volt panaszom, mert kapásból a nyolcadik "Love isn't real" tinipunk beütése és a rákövetkező "Never trust a Dead Man" földbe döngölése közt olyan nagy szakadék van, mint a Grand Canyon. És mégis mit vesz észre az ember? Hogy mindkettő jó, mindkettő megfér a lemezen és mindkettő szerethető valamiért. Ez egyébként az összes nótánál így van, mindegyikben megvan az a kis plusz, ami miatt azt mondhatod rá, hogy "ez a kedvencem". Aztán jön a következő, és rájössz, hogy "nem, mert ez a kedvencem". És így tovább... Az az igazság, hogy nem is eresztem ennél bővebb lére a dolgot, mert mindent leírtam, amit le kellett. Innentől csak annyi a dolgom, mint egy jó propaganda-vezetőnek, hogy hirdessem: ez a lemez zseniálisan jó lett, tessék beszerezni és hallgatni. Nagyon sokat – a hangzásról pedig egy szót se!

Jam