Gyermekkorom egyik kedvenc zenekara volt az amerikanizálódott örmény négyes, úgyhogy már tűkön ültem mit sem törődve a fájdalommal, hogy mit alakítanak ennyi év után...
Aztán tegnap végre megnéztem a Rock an Ring-en rögzített koncertjüket (június 5-én játszottak a németeknél) és egy kicsit azért csalódott vagyok. Azt még nem tudom eldönteni, hogy ez negatív, vagy pozitív csalódás, de nem ezt vártam. Az egész olyan felnőttes volt. Sokkal kevesebb ordibálás Serjtől, sokkal kevesebb marhulás és vokál Darontól, sokkal több vokál Shavo-tól, és emellett sokkal több baki is. Persze, elhiszem, hogy ennyi idő után újra össze kell szokni, de ha már kiállnak 100.000 ember elé... Mondjuk ez azért kicsit gonosz, mert élvezhető volt a koncert, a számok még mindig ugyanolyanok (volt minden, mi szem-szájnak és persze fülnek kedves lehet), mint 5-6-8-10 évvel ezelőtt, és John a dobok mögött még mindig faarcú és fantasztikus. Ének-ügyileg mindenképpen fejlődött a zenekar, viszont Daron elég sokszor nyúlt mellé, ami tőle azért elég szokatlan. De a gitáros spanyol szerkója, valamint a zenekar tánc-stílusa minden kétséget kizáróan zseniális és egyedülálló. Már csak ezért is érdemes megnézni ezt a felvételt!
Mindent egybevetve remélem, hogy a nyári turné után leülnek és mégegyszer átbeszélik ezt a dolgot, ugyanis nagy szívfájdalmam lenne, ha mégegyszer búcsút kellene vennem a zenekartól. Ráadásul életemben egyszer azért szeretnék eljutni egy SOAD-koncertre. Csak a gyerekkorom emlékére...
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.