Sajnos tavaly már nem maradt idő a Like Moths To Flames legújabb lemezét darabokra cincálni, de mivel a No Eternity In Gold konkrétan darabokra cincálja az embert, így nem mehettem el mellette szó nélkül. Lássuk, mit ad ez a 38 perc, amit hiányoltam majdnem minden másból az elmúlt években ebben a stílusban?
A válasz annyira végtelenül egyszerű, hogy amikor másodszor-harmadszor hallgattam a korongot és ez a mondat felrémlett előttem, akkor olyan erővel csaptam a homlokomra, hogy rögtön tettem is egy seggest a konyhapadlóra. Szóval, Hölgyeim és Uraim, egészen egyszerűen arról van szó, hogy a durvább részek még durvábbak, a dallamosak pedig még dallamosabbak lettek. Ezzel a végtelenül unalmas, csontig lerágott ígérettel, amit az alkotója minden egyes megjelenés előtt álló lemez promójában elpuffogtat, a LMTF simán hozta az év egyik legjobb matériáját. Sőt, ha kicsit több időm lett volna hallgatni év végén (minthogy október végén jött ki a stuff), akkor nagy valószínűséggel még a top 10-embe is betettem volna, igen előkelő helyre!
Elég nagy súly nyomta egyébként Chris Roetter-ék vállát, hiszen szakítottak a Rise Records-cal, akiknél az összes cuccuk kijött, mióta csak megindultak rögös útjukon, ráadásul Greg Diamond is lelécelt a dobcucc mögül. Nem véletlen tehát, hogy a dalok gitár- és énekközpontúsága vitathatatlan. Isaiah Perez ütötte fel egyébként a dalokat a Phinehas (baráti körökben csak pinaház) soraiból, aki decens munkát végzett ugyan, de nem emiatt fogjuk a szívünkbe zárni az albumot. Sokkal inkább a szaggatott, földbedöngölő riffek, az agyleszakító üvöltések és a falon átpasszírozó, égbe emelő arénarefrének miatt. Jeremy Smith és Zach Pishney párosa remek munkát végeznek a hat-(hét?)-húrosokon, ahol kell ott valóban leradírozza az arcunkat mindkét gitár, viszont a legtöbb helyen megy a háttérben valami dallam, ami nem ultradallamos, mégis fogós és bekúszik az ember hallójárataiba. Inkább gonosznak, alattomosnak mondanám sokszor, amiből direkt kivették a legfelsőbb, legdúdolhatóbb hangokat, hogy ne a kiszámítható, unalomig ismert dallammeneteket kapjuk. Plusz, ami ennél sokkal fontosabb, teret engedjenek Chris tisztáinak, amik annyira jönnek, mint egy TGV egyenes szakaszon és képtelenség kitérni előlük. Ráadásul meg tudja csinálni azt a bravúrt, nem is egy helyen, hogy a csúcspontra rá tud még pakolni egy lapáttal (a lá Benjamin Burnley), még feljebb tornászva a szájszéleket az egyszeri zenehallgató arcélein. (Gondoljunk csak a második refrénre a Habitual Decline-ban). És dugig van zsúfolva a lemez ilyen, és ehhez hasonlóan ragadós pillanatokkal, amikor a derékból headbangelésből felocsúdva kiüvöltöd a barátnőd dobhártyáját, mert elfelejted, hogy fülessel hallgatsz zenét, ő pedig tőled pár centire nyomkodja a telefonját… Mi scusi!
Jah, és ha már acsarkodásról van szó: kedves Memphis May Fire és drága Matty Mullins Úr: ugye tetszettek figyelni, hogy hogyan is kell ezt úgy csinálni, hogy ne kiherélt, töketlen punciskodásnak tűnjön az új lemez? Valahogy úgy, ahogy a LMTF csinálja, nem pedig úgy, ahogy Ti a legutóbbi lemezen… Szóval, nagy szerencse, hogy az UNFD lecsapott a srácokra, mert az utóbbi évek egyik legfeszesebb, legragadósabb cuccát varázsolták a lejátszómba ebben a műfajban, méltó visszatéréssel a gyökerekhez és hatalmas bemutatott középső ujjal a Rise Recordsnak, csak hogy tudják, mit vesztettek. Ez a Chris csávó pedig egyértelműen aranyat ér, mert aki egy dalt varázsol zseniálissá a tehetségével, abból sztár lesz, aki viszont egymás után 11-et, az valami egészen más szint... Nagyon remélem, hogy minél feljebb jutnak a srácok, mert megérdemlik! A többieknek pedig annyira egyszerű a képlet, mint az egyszeregy: a durva részek legyenek még durvábbak, a dallamosak pedig még dallamosabbak!
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.