Tom DeLong él. Mi az, hogy él?! Repül, száll a szelek szárnyán, felül a felhők tetejére és onnan kiált szerteszét...

Amikor először hallgatok egy új lemezt, mindig társítom valamihez - önkéntelenül is. Ilyen tekintetben az AVA-nak sajnos elég nagy balszerencséje volt, ugyanis a 30 Seconds to Mars-szal társítottam, akik azért egy kategóriával még feljebb vannak a srácoknál. Ha viszont nekiülünk még egyszer meghallgatni a lemezt és megragad minket az a légiesen könnyed, felemelően epikus érzés, ami árad a korongból, akkor egyből átértelmezzük magunkban az első benyomás fontosságát és rájövünk: egyáltalán nem fontos.

Ezidáig körülbelül olyan hússzor hallgattam végig (tényleg végig, egyetlen számot sem átlépve/áttekerve) a lemezt és teljesen megváltozott bennem az egészről alkotott vélemény: így érkeztem el a bevezetőig, ami most már teljesen megállja a helyét. Tom DeLong azt hiszem ezzel a lemezzel elért a csúcsra mind hangzásvilágban, mind összetettségben, mind történetmesélésben. Azt nyilatkozta, hogy ez a lemez valahogy több annál, mint számok egymásutáni eljátszása, feléneklése és hasonló "alantas" dolgok. Ez egy történet, egy eposz, egy mítosz a modern korból. Azt hiszem, megállja a helyét – még ha ezek baromira nagy szavak is.

1. "Et Ducit Mundum Per Luce"
2. "The Flight of Apollo"
3. "Young London"
4. "Shove"
5. "Epic Holiday"
6. "Hallucinations"
7. "The Moon-Atomic (...Fragments and Fictions)"
8. "Clever Love"
9. "Soul Survivor (...2012)"
10. "Letters to God, Part II
11. "Some Origins of Fire"

Ebből az egységből nem akarnék egyet sem igazán kiemelni, mert ezt a lemezt egészben kell meghallgatni, elejétől a végéig. Ha valakit elkap az érzés (tényleg nem tudom máshogy megfogalmazni), akkor telitalálat. Egyetlen negatívumként talán csak azt tudnám felhozni, hogy ha valaki rossz hangulatban ül le meghallgatni/teszi be a kocsiba vagy a lejátszóba és nem kapja el a ritmust, akkor bizony a hatodik szám körül már beleteker, átlép egy-két számot, vagy netán kikapcsolja, hiszen igencsak hosszú a játékidő. Ettől függetlenül a lemez epikus, dallamos, kifinomult és kidolgozott az utolsó hangig. Stílusosan csak annyit mondanék: „All you need is LOVE!”

Jam