A különböző csapatokból összeverbuválódott banda debütáló lemeze érkezett nemrég a kezeim közé, én meg mit tehettem volna? Hát felboncoltam... Nagyon féltem tőle, hogy Matt Tuck (bármennyire is szeretem) létrehozta a második Bullet for my Valentine-t és semmi újdonságot nem fogok kapni. Aztán elkezdett pörögni a lemez, bólogatni a fejem és mosolyra húzódni az ajkam, ugyanis Matt tényleg szinte csak gitározik. A főéneket bőven meghagyja a Cancer Bats-ből érkezett Liam Cormier-nek, aki becsülettel hozza a tutit.

A címadó dallal nyitunk, amely amolyan Slipknotos dob-riff párossal indít (értem ezt a begyorsuló lábmunkára Jason Bowld-nál a dobokon), majd az ének indításánál kicsit visszább vettem a tempóból, mert azért Cormier hangját szokni kell. De amint ezen az apróságon túl van a hallgató, máris rájön, hogy azért ez egy b@szott jó lemez! Másrészt meg kemény is, mint Tarzan talpán a bőr. Szerencsére a hangzást nem kell sokáig szokni, mert olyan középút: se nem túl letisztult, se nem próbatermi, zsizsikes, pont optimális középút. Ott üt, ahol kell, de mégsem temet el élve. Szóval vissza a "Vultures"-ra: Synyster Gates olyat szólózik benne, hogy le a kalappal! Kíváncsi leszek, hogy élőben melyik gitáros kolléga fogja leutánozni, amit csinál, de egy biztos: kösse fel a liberót! A "Post Apocalyptic Party" (röviden ugye PAP...) viszi tovább a lendületet, nekem még mindig a Slipknot maradt a hasonlítási alap zeneileg, főleg a végén a belassulás. Értem én, hogy ez szimbolizálja a visszaszámlálást, meg át is jön, de ettől még egy az egyben "Eyeless". Vagy bármelyik hasonló felépítésű Alesana... Viszont legalább a refrén már fogósabb egy kicsivel. A "Victim of the System" pergetéses kezdése és a darálós gitártémák igencsak odacsapnak, nekem ez a dal nagyon bejött már elsőre is, azóta sem veszített csillogásából, még a kiállás unalmasabb tekerései sem vontak le belőle.

Innentől következik Matt része, vagyis a lemez dallamosabb, közszférára nézve emészthetőbb ciklusa. Kezdődik a klipes "Cold"-dal, amelyet már átbeszéltünk itt, léphetünk. A "Burn Alive" szögelős dobtémája kikészít idegileg. Mondja el nekem valaki: követelmény, hogy egy core lemezen egy dalnak minimum ilyen dobalappal kell rendelkeznie?? Mert én túlélném, ha nem lenne...viszont a szólóért kár lett volna, ha kimarad! Az "Exochrist" a másik sláger a "Cold" mellett, már ez is kapott klipet, de hát ez érthető is. Matt itt hozza a legjobb vokálokat a lemezen, nem vitás. Elsőre ragadós, slágeresen felépített, jó riffekkel megáldott, a kiállásnál kicsit durvulósabb. Mintha csak a könyvből olvasták volna, hogy hogyan kell slágert írni. De legalább sikerült, úgyhogy egy szavunk sem lehet! A "Collide" testesíti meg a lírai szerzeményt a lemezen, amely igazából unalmas. A refrén túlerőltetett, a vers részek még csak-csak, de a többi nálam nem talált. Inkább zúzzanak, az megy gond nélkül. Hál' Istennek, ez a kérésem teljesül is iziben, ugyanis az utolsó három dal már szintén egyedül Cormier-é lett, ennek pedig örülni kell. A "Destroy" amolyan szürkébb dal lenne, viszont amit gitárfronton hoznak a kollégák a kiállásban, az nagyon nagy. Egyrészt egyértelműen Bullet-es lett, másrészt meg kit érdekel? A "Blood, Money and Lies" pörgős verse és fogós refrénje elsőre ütött, nem tudom, azóta hányszor hallgattam meg, de szerintem háromjegyű a szám. Olyan tempó és sodrás van ebben a dalban, mint egy ringlispílben korlátok nélkül... Végül a "Church of Nothing" basszusos-dobos-triolás nyitánya és refrénjei, valamint a mindent elsöprő versei méltó befejezést adnak az albumnak. Az iker-szólók és dallamok pedig már csak kedves ráadások. Itt végre a gitárosok is megmutathatják, hogy mennyire értenek a hangszerükhöz. Nekem összvissz a számok elosztásával volt bajom: ha jobban el lettek volna osztva a dallamosabb és keményebb nóták, sokkal élvezhetőbb lett volna a lemez. Valamint a "Collide" is lemaradhatott volna…

A lényeg, hogy nem minden all star banda csinál gagyit, ezt az AxeWound be is bizonyította. Bár azt sem mondom, hogy kiemelkedőt nyújtanának, maximum néhány helyen, de legalább a középszerűt tudják hibátlanul csinálni. Ez is becsülendő. A hírnevük pedig úgyis kitaposta már a helyüket a nagyok között, szóval aggodalomra semmi ok: hallunk még felőlük bőven!

Jam