Emlékszem, amikor először hallottam a bandáról, csak legyintettem: "persze, punk meg metalcore egyszerre? F*szt!". Aztán kijött ez a lemez, az állam leesett a padlóra - édesanyám szerint akkora erővel, hogy utat nyitott a pokolba, és az elmúlt 10 évben mást sem csináltam, mint próbáltam azt felszedni onnan. Sikertelenül. Ez a banda megtestesítette mindkét műfajt, amit imádtam és olyan elegyet alkottak belőle, ami egyszerre volt merész, újszerű, izgalmas, mi több, stílusteremtő. A többi meg már történelem...
Tény, azóta az easycore megélte a fénykorát és sokak szerint már hanyatlik is (főleg, ha olyan bandák adják fel a küzdelmet, mint a Till We Drop vagy a Chunk, No Captain Chunk), de ha a nu-metal és a metalcore irányából nézzük a múltat, akkor átfogalmazhatjuk: nem hanyatlik, csak ritkul a felhozatal és csak a legerősebbje viszi tovább a zászlót. Mint ahogy az ADTR 10 évvel a kultlemez után is, újabb 3 kiadott anyaggal a háta mögött (most ezek minőségét ne érje szó, nem ez a cikk lényege) még mindig él és virul. Nyilván könnyebb úttörőként a felszínen maradni, mint úgy, hogy csak "kopibandáznak", ha olyat játszol, mint ők, de azért Jeremyék is megküzdöttek azért, hogy még mindig tolhassák a banda szekerét. Gondoljunk csak a Victory Records-tól való távozásra, minek következtében a Common Courtesy sajátkezű kiadásként jelent meg '13-ban. De ne kalandozzunk el, hiszen jelen cikk tárgya a Homesick lemez, amely 2009. február 3-án lobbantotta lángra a világot!
A For Those Who Have Heart 2007-ben jelent meg szintén a Victory Recordsnál, ez volt a banda első nagykiadós lemezmegjelenése, ami elég korrektül fogyott ahhoz, hogy a kiadó már 2008-ban követelje a srácoktól az új anyagot. Joshua Woodard (basszer) viszont azt mondta, hogy "erre még nem vagyunk kész", idő kellett nekik, hogy a turné közben tudjanak haladni a dalírással is. A srácok 2008 nyarán épp a Warped Tour-t nyomták, aztán a New Found Glory-val az Easycore Tour elnevezésű karikán koncerteztek, így esélytelen volt, hogy ezévben megjelenjen az új anyag. Ehhez még hozzájött az is, hogy a New Found Glory-s Chad Gilbert volt a készülő lemez producere, tehát egyeztetni kellett a naptárakat, hogy mikor tudnak a srácok összeülni, konstruktív munkát végezni. A turné közben videókonferenciákon keresztül toldozták-foldozták a készülő anyagot, Andrew Wade pedig segített feldemózni a buszban a számkezdeményeket, de nem tudtak fókuszáltan csak erre koncentrálni, így lassan haladt a munka. Éppen ezért kiadták inkább a For Those Who Have Heart deluxe edition-jét, valamint a 2005-ös debütalbumot (And Thier Name Was Treason) Old Record néven - amiből azóta többször is érkeztek különböző bakelitkiadások is. Ezekkel a lépésekkel időt nyertek az új album munkálataira, és a kiadó is megnyugodott egy kicsit.
Aztán 2008 október-novemberében végre együttálltak a csillagok, így a srácok beköltöztek Andrew Wade 'The Wade Studio' elnevezésű házi stúdiójába, ahol Chad videókonferenciás közreműködésével - mivel a New Found Glory épp Európában turnézott akkoriban - rögzítették a lemezt. A kész dalokat a Killswitch Engage-ből Adam Dutkiewicz keverte 2008 decemberében, majd Alan Douches masterelte a 'West West Side Studios'-ban. Három vendégénekest vonultat fel a 12 dal alatt a banda, az "I'm Made of Wax.."-ben Mike Hranica hörög a The Devil Wears Prada-ból (akikkel a megjelenés után turnéztak is); a "Welcome to the Family"-ben Vincent Bennett hallható a The Acacia Strain-ből; de valószínűleg a legtöbbünket Sierra Kusterbeck fogott meg elsőre, aki duettezik Jeremyvel a lemezt záró "If It Means a Lot You"-ban. A megjelenést 2009. február 17-ére tervezték, de két héttel előrehozták február 3-ára. Az első dalok januárban kerültek fel a srácok myspace oldalára, de az első hivatalos single csak január 27-én került ki az internetre az NJ Legion Iced Tea képében. A megjelenést követően még két kislemezt hoztak ki az albumról, 2009. március 3-án a lemezindító The Downfall Of Us All-t, melyhez klip is készült, majd rá egy évre, 2010 márciusában a Have Faith In Me-t. Majd két héttel később, március 16-án kihozták az I'm Made of Wax klipjét, ami a maga zseniálisan elborult világával egyből levett mindenkit a lábáról, és még a rádiók is műsorukra tűzték, noha ebben a srácok sem hittek a dal keménysége okán. A klipről McKinnon elmondta: "egy haverom azt mondta: haver, rohadtul kéne csinálnotok egy videót, amiben kirúgósoztok (hogy a tökömbe lehet fordítani a kickball-t???) egy csomó gyerek ellen, és a sz*rt is kirúgjátok belőlük!', amire én azt mondtam: 'ez egy király ötlet, csináljuk meg!" Aki még nem látta, az szégyellje össze magát, de egye kukac, idelinkeltem, tessék kacagni!
A megjelenés hetében 22.000 példányszám kelt el a Homesick-ből, amivel a Billboard 200-as listájának 21. helyén nyitottak, de az Egyesült Királyságban is a 165. helyet kaparintották meg maguknak. 2010. júliusára már több, mint 200.000 példány kelt el az albumból, és a srácok szintet léptek a jó bandából a nagyszínpados bandák világába, szanaszét turnézták a világot, alig másfél év múlva kihozták a következő lemezt, és a többi, és a többi... És hogy milyen lett a Homesick? Egyszóval zseniális! A For Those Who Have Hearts is egy igen korrekt munka volt, de talán a Homesick-re ért össze egy igazán működő, világszinten elfogadott egésszé ez a műfajkeverősdi, amivel a srácok próbálkoztak. Ahogy McKinnon mondta: "biztosak akartunk lenni benne, hogy keményebb és poposabb lett egyszerre (a lemez), a szövegek személyesek, ugyanakkor közérthetőek is, és az egész a következő szintre lépett". Ez a munka volt a belépő az A ligába, ahol a mai napig saját magukkal versenyeznek, több-kevesebb sikerrel.
(Ezt meg tessék végignézni, nem sok banda szól így élőben mind a mai napig...)
Részemről azért tartottam mindenképpen mérföldkőnek ezt az albumot, mert ez volt az egyik olyan lemez, amivel elkezdtem a szimpla punknál keményebbet hallgatni, és azóta is tart az első látásra szerelem. Egy tucat olyan dalról beszélünk, amik viccesek, komolyak, kemények, lazák, dallamosak, szerethetők, átélhetők, személyesek, mégis általánosak és ami a legfontosabb: egyszerűen kib*szott jók. Bármikor képes vagyok bármelyik tételt meghallgatni, amit baromi kevés lemezről tudok elmondani azóta is, sőt azelőtt sem sok ilyen született. Nem volt korszakalkotó lemez, de stílusteremtő mindenképpen, ami a jó időben, a jó helyen robbantott akkorát, hogy a hatása még ma is érződik. Ha kívánhatnék, akkor szeretnék visszamenni 2009-10 körülre, amikor megismertem ezt a bandát és ezt a lemezt, hogy mai fejjel végigélhessem újra a saját fejlődésemet, amit nagyrészt ez a lemez indított el. Srácok, mondjátok el, hogy nektek mit jelent a Homesick, vagy éppen a komplett ADTR, de ha más ilyen lemez van, ami ekkora hatással volt rátok, azt se tartsátok magatokban!
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.