Elérkezett a 2024-es év vége, és bevallom őszintén, nagyon reméltem, hogy ez a topic felmerül a kollégáknál, mert személy szerint iszonyat jó lemezekre találtam rá idén, amiről szerettem volna kanyarintani egy írást. Több hete gondolkodtam azon, hogy vajon melyik 3 lemez fog bekerülni a top3-ba és végül nem is jutottam eredményre, az én listám így 3+1 lett, de lássuk is mik ezek.

A harmadik helyen rögtön egy holtversennyel indítunk. A kettő lemez készítői között pusztán annyi az összefüggés, hogy volt szerencsém mindkettőt látni idén élőben, mindkettőt a lemezbemutatásuk után.

Számomra az egyik a két harmadik közül az idei Sum41 Heaven :x: Hell duplalemeze lett. Az együttes sosem tartozott a nagy kedvenceim közé, de mindig figyelemmel próbáltam kísérni pályájuk alakulását. Mikor meghallgattam, tudtam, hogy el kell néznem a budapesti koncertjükre is, ami szintén egy nagyon jó élmény volt. A lemez tematikája szerintem zseniális, kaptunk egy szolidabb pop-rock, és egy gitárban, tempóban, énekben erősebb klasszikus punk-rock albumot. A tételek között olyan kalibereket emelnék ki, mint a Landmines, a Dopamine, vagy az Over The Edge. Csodát és világmegváltást senki se várjon tőle, hozzák ugyanazt a szintet, amit 15-20 évvel ezelőtt, de őket úgy gondolom, ezért lehet szeretni. Tökéletes leköszönés a zenekar részéről, emiatt is érdemelte ki nálam a holtversenyes 3. helyezést.

Szintén a harmadik helyen az egyetlen magyar zenekar, aki elvitte a füleimet egy jobb világba, az pedig A Király Halott A tiszta lap súlya című lemeze. A zenekart ismertem, de számomra az a kategória volt, akire azt mondtam mindig, hogy „ja vágom őket, van 1-2 számuk, ami nem rossz, de semmi extra”, viszont ezzel a lemezzel másik polcra kerültek nálam a srácok. Dávidot régóta követem a közösségi médiában, illetve az Örs emlékkoncerten Balázs hangja volt az, akire felkaptam a fejemet, hogy hű, ebben a srácban komoly lehetőségek vannak.  Így nem is volt kérdés, hogy ráhallgatok az új lemezre. A kicsit pop-os Termék vagyok, az alteresebb Mogorva, vagy az erősebb Ásó, kapa, nagy harag olyan zenei sokoldalúságát mutatják a korongnak, ami keveseknek sikerül ilyen jóra egy lemezen belül. A rapbetétek nekem őszintén szólva nem tetszettek, idegennek éreztem, de ezenkívül más észrevételem nem volt. Dávid igazolása nagyon jó volt, nagyon technikás, sokkal jobban ki tudja használni a tudását a dobok mögött, mint eddig bármikor. Balázs énektudása pedig rengeteget fejlődött. Volt szerencsém élőben is látni a srácokat, röviddel a megjelenés után az Akváriumban, ami szintén egy jó élmény volt, és hozzáadott ahhoz, hogy itt végezzenek nálam.

Az ezüstérmes versenyzőnk pedig az As I Lay Dying idei korongja a Through Storms Ahead lett. Szeretném leszögezni, hogy nálam az értékelés pusztán az albumra és annak zenei részére vonatkozik, teljesen függetlenül a zenekarral történt markáns változásokra az elmúlt pár hónapban. A legutolsó anyaguk 2019-ben került napvilágra, akkor még más felállásban, így nagyon érdekelt, mit tudnak összehozni a srácok 5 év várakozás után. Mikor végigmentem a lemezen, egymás után jöttek a nem kiemelkedő, de nagyon stabil tételek, amelyek összességében egy nagyon erős gerincű hatást gyakoroltak. Az 5 év pozitív értelemben minden hangban kiérződik, ez a lemez nagyon át lett gondolva, nem kapkodva lett megírva, odafigyelve készült. A tiszta énekes részek zseniálisak, szerintem jobbak, mint bármelyik előző lemezen, a gitártémák kellően erősek, és harmonikusak, nem csak a darálás megy, képesek fenntartani az ember érdeklődését több mint 40 percen keresztül. A tempóváltások szintén, a dobtémák pedig kellően változatosak, teljes szinkronban vannak az énekváltásokkal. A Gears That Never Stop tétel a lemezről egyenesen az év refrénje lett nálam. Nagyon sajnálom, hogy a zenekar sorsa így alakult, azt meg pláne, hogy emiatt nem láthattam őket élőben.

A dobogó tetejére pedig nem más kerül, mint a Like Moths To Flames The Cycles of Trying To Cope lemeze. A zenekart egészen Jam videós kritikájáig nem ismertem, utána hallgattam rá és teljesen belevitt az erdőbe. Az albumot úgy tudnám leírni, mint egy vasúti töltéskövet, amelyet még megfürösztenek szurokban, és kátrányban is, na pont ennyire sötét! Filmeknél szoktak korhatáros besorolást alkalmazni, valami ilyet itt is használtam volna, valami olyan felhívással, hogy „csak stabil, kiegyensúlyozott embereknek ajánlott”. Rossz tételt én nem találtam rajta, a szövegek annyira erősek, mintha pszichiátriai betegek kórlapjait olvasgatná az ember, a gitártémák a pincébe hangolva, Chris énektudása pedig lehengerlő, a pincétől a padlásig a pali mindenkinek kiénekli a szemét nem egy tételben, mint pl az Over The Garden Walls, vagy a Kintsugi. Mikor ráhallgattam az előző albumaikra, azt gondoltam, hogy ez nem ugyanaz a zenekar, annyival másabb hangulata volt. Spotyn a munkásságaikba beletekertem július óta több mint 3,5 napot, ami jól mutatja, mennyire bejött.

Végezetül pedig 5 single tétel az évből, amelyekre úgy gondolom érdemes 1-2 mondatot fűzni.

Silly Goose – Tsunami: A srácok hatalmasat mentek nálam, a semmiből rúgták rám az ajtót, mint a TEK a cigarettacsempészekre, nagyon bízom bennük hosszútávon, make nu-metal great again!

Linkin Park – Owerflowk: A várakozásomat picit alulmúlta az album, köszönhetően a csapongó stílusváltásoknak a lemezen, és 1-2 műanyagszagú tételnek, de az Overflow számomra kiemelkedő lett, kicsit visszalassított sejtelmes, Emily hangja nagyot megy benne. Mi kell még?

Sylosis – As Above So Below: Egyik kedvenc zenekarom, aki egy nagyon erős kislemezt gurított ki idén, amelyről ez a tétel vitte a prímet, de magasan! A szöveg, a tempó, és a refrén… nem is kell többet mondani róla, csak füleld le!

Like Moths To Flames – Soul Exchange: A srácok idén nem tudtak hibázni, a hibátlan lemez után kiadták ezt, mintha csak lefelejtették volna a lemezről… nem is értem, hibátlan tiszták, gyors tempó, kevesebb mint 3 percbe sűrítve, szép munka!

Lugosi Dani – Nyami Nyami: A teljes kakukktojás az egész listában, ha egy olyan 2 gyerekes családapa lennék, akinek van egy szar gyári melója, a feleségem megcsal, és még az ereszt is ki kell takarítani, ha hazaértem akkor pont én írtam volna ezt a számot! Gyönyörű állapotfelmérés, amely sajnos, itthon az emberek egy széles tömegét érinti.

Hát ez voltam én meg a 2024-es évem zenében, bízom benne, hogy legalább egy olyan hangot talál majd a kedves olvasó, ami után azt mondja, már megérte elolvasni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

Misi