Az előző EP után teljesen egyértelmű volt, hogy a @Mudi zenekar debütlemezére rá kell menni, hiszen nagyon éltük a malacsellő kalandjait. Hogy mindez mennyire működik egy nagylemezen keresztül, ráadásul magyar szövegekkel? Mondjuk!
Az előző EP után teljesen egyértelmű volt, hogy a @Mudi zenekar debütlemezére rá kell menni, hiszen nagyon éltük a malacsellő kalandjait. Hogy mindez mennyire működik egy nagylemezen keresztül, ráadásul magyar szövegekkel? Mondjuk!
Eltelt a szokásos két év, jön a szokásos @Five Finger Death Punch lemez. Vagy mégsem szokásos? Elég hosszú időn keresztül boncolgatjuk, hogy most akkor ez ugyanaz-e, mint az előzőek, nézzétek meg, hogy mire jutottunk. Aztán persze mondjátok el azt is, hogy Nálatok is ugyanez a szitu vagy teljesen más világban járunk?
Megérkezett a hármas @IPrevailBand lemez, mi pedig rá is vetettük magunkat, hiszen az előzetes dalok alapján eléggé b*szó kis anyagra lehetett számítani a srácoktól. Megvizsgáljuk, hogy a #TruePower -ben valóban ott van-e az igazi erő és ott van, akkor végig tudja-e tartani magát a lemez. Tartsatok velünk!
Hazánkban az idén megmutatkozó Boston Manor igen vegyes érzelmeket váltott ki Jamból, hisz velem ellentétben nem volt velük tapasztalata, így nyilván én kaptam a becses szerepet, hogy nyilatkozzam az új konceptlemezükről, mely a Datura címet viseli.

...
A Sum 41 és a Simple Plan rommá rokkolta a Papp László Budapest Arénát , Cassyette pedig ott volt… Nem mondom, hogy minden vasárnap estémet ilyen eseménydúsra tervezném, de néha kell egy ilyen nosztalgiavonat, ami egy kicsit feledteti, hogy hétfő reggel má’ megin’ melóba kell menni. Ez az este pedig maximálisan feledtette!

Fotó: Kieron (Rockvilág)
...
ngedjétek meg, hogy ugyanolyan puritánok és szókimondók legyünk, amilyen Flynn szokott lenni: kib*szottul örülünk annak, hogy Robi bácsi végre súlyba rakta a száját, és a zenével foglalkozik, mert akkor ilyen lemezanyagok csúsznak ki a kezei alól, mint az #OfKingdomAndCrown . BB már egyenesen az év végi toplistája élbolyába vizionálja a @Machine Head új albumát, de biztos tudjátok már, hogy tőle az ilyesmit nem szabad komolyan venni. Vagy ezúttal mégis?
Október 2 -án a Sum 41 és a Simple Plan elhozza fiatalságunk összes kedvenc poppunk slágerét, mi pedig egy estére újra azt érezhetjük majd, mint annak idején a BMX-en vagy a deszkán a félcsőben és teli torokból üvölthetjük letűnt tinédzseréveink jelmondatait!

...
Előbb jöttünk, mint szoktunk, hiszen annyi minden történt egy hét alatt is, hogy alig bírtuk Nektek becsomagolni 45 perc alá, pedig nagyon igyekeztünk. Duplázik a @Rammstein Official , megrohad a kukac, egy vagon koncertet lemondtak (már megint), bevezetjük a kultúrperceket, a #pletyi és #ametallika sorozatunk pedig magasabban (mélyebben?) szárnyal, mint valaha - köszönhetően az ipar kétes megítélésű szereplőinek. Tartsatok velünk és szálljatok be a diskurzusba!
...Őszintén nem értjük az össznépi hájpot az új #Megadeth -album körül... Természetesen örülünk annak, hogy #DaveMustaine egészségben visszatért (sőt, még mintha a hangja is emészthetőbb lenne egy fél fokkal, nem?), de ez a lemez szerintünk akkor is gyenge és karakter nélküli. Cáfoljatok ránk a kommentszekcióban, ha tudtok, de a mi véleményünk az, hogy #MegaDave felett kezd eljárni az idő...
Idén jelentkezett új lemezzel a 2000-es évek post-grunge/rock csapata Explosions címmel, de aki csak a klasszikusokra vágyik, valószínűleg az is megtalálja majd a kedvére valót. Matt Walst-ék szeptember 30 -án, azaz most pénteken veszik be fővárosunkat, jegyek még kaphatók, ne maradjatok le!

...
Meghívást kaptunk az #Unstoppable fesztiválra és nyilván nem akartunk kihagyni ennyi jó zenekart egy helyre tömörítve, úgyhogy bevettük a #KékYuk -at. Aztán hogy #Wimi hogy került a képbe, az kiderül a videóból, mint ahogy az is, hogy miért #Komodo van az #IAmAtlas helyett. Szóval mutatunk sok jó muzsikát és fényt derítünk a titkokra. Enjoi!
Eltelt a szokásos két év, és hiába az előző dupla korong, már itt is a friss @Hollywood Undead lemez. Ráadásul nem is kevés a dal rajta és a változatosságra sem lehet panasz, úgyhogy azt kell mondanunk, hogy aki ezt a tempót akarja tartani, annak minimum 4-5 dalszerző nem árt, ha van a bandájában. Annak lesz helye a #HotelKalifornia -ban!