Bár még mindig határozottan állítom, hogy ez a stílus nem a sajátom, de az az igazság, hogy ha ilyen lemezek jelennek meg, akkor ezen a véleményemen könnyen változtatni fogok... Ugyanis mióta megjelent az Attack Attack új korongja, azóta nagyon nem is volt más a lejátszómban...(najó, talán egy kis Blessthefall, de az is csak fellélegzésképpen:) ). Az egész egyébként ott kezdődött, amikor megérkezett a lemezről az első promó-dal, a "The Wreched", aztán ott folytatódott, hogy megjött a második klip a "The Motivation" képében. És itt tetőzik, hogy megvan az album.
Egyébként az elsőre látszott, hogy konceptlemezről van szó, ugyanis azt a taktikát vették elő a srácok, amit anno a Limp Bizkit az Unquestionable Truth lemezen vagy a Memphis May Fire a The Hollow-nál, és mindegy nóta "The" előtaggal lett ellátva, hangsúlyozva a fejezetek összetartozását...vagy mi a fene. Annyi a különbség, hogy itt 7 nóta helyett 10 földbedöngölős, kőkemény nótát kapunk. Zeneileg egyébként kicsit unalmasnak is mondhatnánk a lemezt, mert mindegyik nóta szinte ugyanarra a sémára épül: valami kis effekttel kezdődik, jön a nagyonmeghalunkmetál rész, amelyet sok helyen versként abszolválnak, aztán a tiszta énekkel megtámogatott refrén, és kezdődik az egész elölről. Aztán a vége felé minden zenében van egy még súlyosabb, még metálabb kiállás, ami a breakdown szerepét tölti be. Gyakorlatilag ez az a képlet, amivel össze lehet hozni egy új Attack Attack lemezt. Ha nagyon spékelni akarjátok a dolgot, akkor néhol még plusz elektronikát is rakjatok bele, mint pl a fent említett "The Wreched" című eposzban, és azzal elérhetitek, hogy az egyszeri kritikus (értsd: én) máris beleszeressen a nótátokba.
Viszont a fenti mondatok ellenére egy cseppet sem zavart, hogy szinte minden szám ugyanaz, ugyanis ha a másik oldalról nézzük, akkor ott az a nagyon bölcs közmondás, miszerint: a bevált recepten ne változtass! És mivel a srácoknak ez maximálisan bejött, sőt nekem is bejön, ezért egyetlen rossz szavam nem lehet a változatosságra. Talán még egy lassabb, finomabb nótát tudtam volna elképzelni, de lehet hogy az már gáz lenne, vagy nem illene stílusba...vagy nemtom, nem igazán értek a hardcore dolgokhoz :) Mindenesetre abban megváltoztathatatlan a véleményem, miszerint 2012 egyik legsúlyosabb, mégis egyik legjobb lemezét üdvözölhetjük a "This Means War" 'személyében'. Aki csak egy kicsit is barátja ennek a stílusnak, vagy éppen most készül vele barátságot kötni, netán a zenekarnak rajongója, avagy csak szimplán a keményebb rock-nak, vagy hc-nek...a fenét, igazából mindenkinek ajánlom! Addig is: "I fight this war alone..."
Jam
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.