Október 27-én, azaz most szombaton ünnepelte 3. születésnapját a tatabányai Scage zenekar, akik nem kisebb nevet hoztak maguk mellé, mint a The Grenmát.

De ez annyira nem is számít nagy dolognak, hiszen már a kezdetektől a Grenmával ünnepel a csapat. Éppen ezért foglalkozzunk inkább a koncertekkel: a Grenmáék hoztak magukkal egy előzenekart, akik Our Youth névre hallgatnak. Én bírom a csapatot, írtam anno a klipről, de még az EP-ről is, úgyhogy senki nem mondhatja, hogy felkészületlenül érkeztem. Nem is volt gond, záporoztak az ismert nóták, amelyek közül természetesen a "Waking up by Wolves" volt a csúcs, az a nóta talán még a lejátszómon is rajta van, szóval kiemelt figyelemmel hallgattam. Két hiba volt a koncertben: az egyik, hogy a gitárok kicsit elvesztek nekem. Pedig a kollégák darálták a húrokat, mint Mari néni a tölteléket a karácsonyi bejglibe, csak éppen nem sok jött kifelé. Gyorsan csörtettem is Wéber Zsolti hangosítóhoz, hogy most mi a fene történt? De azt mondta menjek le a tánctérre, ott kijönnek a magasok. És láss csodát, kijöttek. Ott már csak egy problémám maradt: az ének. Anno a lemezen is ez volt a gondom, most sincs ez másképp. A zenéhez képest az énekes teljesítménye kevés, nem tudom szépíteni sajnos a dolgot.

Másodikként Csongiék tették magukévá (már sokadszorra) a színpadot, a tinilányok beözönlöttek a nézőtérre, eldobva mindenfajta italt (meggyes Cappy, répás Kubu, bevállalósabbaknál kóla...) és megkezdődött a muzsikálás. Mindenféle talpnyalás nélkül mondom, hogy miért ők a kedvenc magyar bandám: közvetlenek, barátságosak, emberközeliek és profik. Megkeresed őket azzal a nevetséges dologgal, hogy a zenekarodnak szülinapja van, ugyan jöjjenek már el muzsikálni. Erre ők ahelyett, hogy elküldenénk a bús fenébe, eljönnek. Szóval ezúton is köszi! De hogy a koncertről is szóljon a cikk: természetesen a BPSC dalait nyomatták a srácok ("Igazán otthon", "Új hős", "Kérdőjel", "Ideje élni" - ami alatt a road-okkal olyan sztriptíztáncot lejtettünk a backstage-ben, hogy Matyi majdnem megfulladt röhögéstől...), a klasszikusokkal megfűszerezve ("Mindenki", "Enyém az utolsó szó" - guggoltatással, ahogy azt kell, "Mi csak állunk és nézünk", "Vajon hallja valaki a hangom"...). Az a jó, hogy nem lihegik túl a srácok a dolgot: eddig is hárman kiálltak és muzsikáltak és most is azt csinálják. Ugyanolyan humoros, közönségkedvenc a Csongi átvezető halandzsája, mint eddig volt, ugyanolyan ütősek a dalok, Matyi és Dóri vokáljai királyak, a szövegeket mindenki bekaphatja...jah nem, a szövegeket mindenki tudja. Kicsit talán szét voltak esve és nem volt annyira egyben az egész, mint ahogy arra emlékeztem előző alkalomból, de igazság szerint ez már csak kukacoskodás. A lényeg, hogy hatalmas bulit varázsoltak a színpadra, mint mindig. Ezért van az, hogy magyar punkban nagyon is az élen vannak.

Harmadikként kicsiny zenekarom ünnepelte azt a sokat emlegetett szülinapot, de erről nem tisztem nyilatkozni, mert mégis, az hogy nézne már ki?? Amit elmondhatok, hogy mi jól éreztük magunkat, mindenkinek hatalmas tenkjú, aki bármilyen módon is közreműködött abban, hogy ez az este létrejöjjön. A továbbiakban, hogy mi lesz, azt nem tudom, de ha rajtunk múlik, akkor egy év múlva ugyanott, ugyan Veletek. Aki pedig kíváncsi lenne egy alternatív beszámolóra, az csekkolja a Carbon Music Blog írását az estéről itt:

http://carbonmusicblog.blogspot.hu/2012/10/scage-grenma-our-youth-tatabanya-roxxy.html

Jam