A keresztény parasztcore alapkövének számító banda nem szűkölködik: hat év alatt az ötödik lemezüket hozzák ki. Ez általában exponenciális romláshoz vezet, de nem itt: a hit segít, a minőség javul, a kritikus boldog!

Kettő darab fontos újdonsággal kápráztatja el hallgatóságát az iowai banda: egyrészt dallamokat játszanak a gitáron (főleg a Pariah-ban, az nagyon ott van), másrészt dallamosan (is) énekelnek. Mindez nagyon szép és nagyon jó, még egy kis buksi-simogatást is megérdemelnek a srácok, hiszen minderre maguktól jöttek rá! Felismerték, hogy bizony a betonba döngölés mellett kénytelenek szélesebb körökben is emészthető dolgokat kicsikarni magukból, ha talpon akarnak maradni. Az, hogy ezt előttük már mindenki minimum öt évvel (de legyen inkább tíz) realizálta, maradjon inkább a szőnyeg alatt, akkor jár mindenki a legjobban. Foglalkozzunk inkább az új anyaggal!

Zseniális! Már ami az előző korongokhoz képest mutatott fejlődést illeti. Kár, hogy mindössze a cd egyik fele tud érdekes lenni, ugyanis nem sikerült teljesen elszakadni a "vágjuk hasba a hallgatót 13 breakdownnal" című mutatványtól, amitől, ha nem is lesz tele a lemez töltelékdalokkal, de sajnos akad néhány. Viszont a másik rész, a tiszta ének szinte hihetetlen ráncfelvarrásnak lett alávetve: ragadós, könnyen jegyezhető, dallamos-dúdolós témákkal sikerült telepakolni a refrének nagyrészét, amely az album szavatosságának 90%-ért felel az elkövetkezendő hetekben-hónapokban. A címadó dal vagy éppen a For the Fallen a legtipikusabb példák erre. DE! Van ennél nekünk két sokkal kiemelkedőbb tétel-párosunk is: a Reflections-Break the Cycle és az albumot záró Resonate-Hated by the World olyan alapköveknek bizonyulnak, amelyek sikeresen elviszik a hátukon az egész korongot, tokkal-vonóval. Aki pedig a szimplán szájbaverős, klasszikus parasztcore-ra kíváncsi (és már unja az Emmure új, könnyen feledhető alkotását), annak is marad még vagy 4-5 dal, amivel kiélheti szekrényfejelgetési hajlamait. Matty Mullins vendégszereplése a fentebb említett Break the Cycle-ben pedig kevés! Ezt muszáj volt elmondanom, mert aki ilyen tiszta énekkel rendelkezik, mint Matty, annak kellett volna legalább egy refrén! Így kicsit eltűnik a darában, ami szívfájdalom. (sebaj, majd kárpótol az új Memphis May Fire lemezen). Szóval egy szó, mint száz: fejlődésen ment át a Krisztus-párti bagázs, csak kicsit későn és így is csak közepes a lemez. Reméljük a következő még egy fokkal feljebb lép majd!

Jam