Avagy harmadik ízben vitte sikerre az Our Voice Booking a Death2Summer minifesztivált, amit az időjárás kicsit átvariált, de szerencsére mind a tizenkét banda előadhatta saját kis repertoárját, profi körülmények között. Én pedig mind a tizenkettő bandát megnéztem, becsületemre legyen mondva, de hozzá is kell tennem rögtön: ez rohadtul sok így egyszerre, egymás után, szünet nélkül! Minden elismerésem a szervezőké, tényleg, de az est végére már breakdown folyt a fülemen és drop A-t fújtam ki az orromon, miközben tördelten gondolkodtam és hörögve beszélgettem. Arra akarok ezzel kilyukadni, hogy a bandák eléggé hasonló stílust képviseltek majdnem végig, így az utolsó három, külföldi bandára már annyira tele volt a fejem, hogy nehezen tudtam a zenére koncentrálni, de azért megerőszakoltam az agyamat, hiszen megérdemlik!

Apey nyitotta az estét délután ötkor, egy szál gitárral dalolászva és hát bebizonyosodott sokadszorra is, hogy nagyon jó hangja van. Unalmas volt ez a southern rockos/country-s cucc és álmosító is (mintha altatóval mennél bulizni), de utólag belegondolva érdekes színfoltja volt az estének. Ugyanis ezután a Down For Whatever megnyitotta a breakdown-csapot egy teltházas kisteremmel. A srácok debütkoncertje igencsak jól sikerült, de minden annyira alá van vetve Kiki hangjának, amely egyébként egészen kiváló, hogy akár a "Kiki és a többiek" nevet is felvehetné a csapat (nem az első emeletes Kikiről beszélünk természetesen). Ettől függetlenül, az este végén konstatálnom kellett, hogy még így is az egyik legjobb koncert az övéké volt. A What On Earth következett a nagyteremben, amelyből egész három dalt bírtam végig, ugyanis annyira túl volt tolva a cucc és Arnold (Nicolaus Hans Ulrich Lars von Ditrich) olyan mértékben idegesítő, ripacs majom, hogy a Blessthefall-os Beau Bokan hozzá képest Micimackó. Nem volt jó sem a zene, sem az ének, hiába az ex-Till We Drop-os Kiss Pete szerepeltetése. A Marauders-re nagyon kíváncsi voltam, bár nem volt teltház a kisteremben, kellemes koncertet is nyomhattak volna, csak sajnos az ének nagyon bántóan elütött a zenétől. Felvételeken nagyon jól működik a banda, a zenével sem volt különösebb gond (bár kiugró dolog sem történt), de élőben azért erre még rá kell gyúrni! Eztán jött az est legnagyobb meglepetése: a szemtelenül fiatal, 17 éves tagokkal felvértezett Flatband, akik úgy szétkapták a nagyszínpadot a stadion-rockjukkal, hogy a leszakadt fejemet kerestem a hátsó sorokban. Az énekes elviselhetetlen módon kommunikál, szörnyen kiábrándító ez a környezettudatos agyzsibbasztás (mindemellett nem mondom, hogy nem jogos, csak értitek...17 évesek...), de amikor zenélnek az egy teljesen más világ! Róluk még nagyon sokat fogunk hallani, a zenéjük akár még a rádiókban is simán mehet, úgyhogy nagyon nagy jövőt jósolnék nekik, ha folytatják és a kellő tőke is meglesz hozzá!

A Nova Prospect következett, akik ismét dugig töltötték a kistermet és hozták is a kötelezőt: Gabi hangja jó volt, a zenei alap az egy gitár ellenére szintén és ennyi. Eddig sem voltak a kedvenceim, de el kell ismerni, érdekes kis kiugró pontja volt az estének az egyetlen női énekes. Eztán a Hot Beavers móka-stoner-rock 'n' rollja következett, amely szintén kicsit kilógott a sorból, és csak mókázni volt jó. Bár különösebb gond nem volt vele, csak unalmas volt és repetitív. Sokkal jobban vártam ennél az Our Youth-t, akik eléggé hypeolt zenekar ahhoz, hogy valami jót is letegyenek végre az asztalra, de egyszerűen nem jön össze. Az ének teljesen más világban jár, mint a zenei alap és ezt egyszerűen nem lehet elnézni már sokadszorra. Egyszerűen meg kellene már találni azt a hangnemet, mert ez így sajnos vállalhatatlan (mindamellett, hogy a stúdiófelvételeket Simi mindig rendbe hozza és azokat imádom is!). Kár…nagy kár. Ezzel egyébként véget is ért a kisterem felhozatala, már csak a nagyágyúk voltak hátra, akik kivétel nélkül mind megkapták a nagytermet. A The Grenma egy éves szünetre vonul, utolsó koncertjére így igencsak sokan verődtünk össze a nagyteremben, talán rajtuk volt a legtöbb jelenlévő egyszerre, egy színpad előtt. Csongiék kapták a legtöbb időt is, egy órás szettjük egy best of műsor volt az összes lemezből és egy közös orgazmus a rajongókkal a végén. Hibátlan koncert volt, Szabi még mindig zseniálisan hangosít (kár, hogy a Helia-bulit nem vállalta, erről mindjárt...), Csongiék felkészültek, mindenki élvezett mindent, záporoztak a slágerek és a gumilabdák, mi kell még? Semmi, király volt, az este legjobb bulija!

A végére maradt a három külföldi banda, akiknél így exponenciálisan megnőtt az átszerelési idő, tehát kicsit unalmasabb vagy inkább kevésbé pörgős lett az este vége és még egy kis csúszás is összejött, ami eddig kimaradt. Mindemellet a két brit banda, a Skies in Motion és a To Kill Achilles rendesen odatette magát, bár a másodiknál már a samplerrel volt egy kis gond, de a bulik folyamatosan, villámgyorsan (mindkét banda kb. 20 percet nyomott) és profin bonyolódtak. Nekem egyik banda sem lesz szívügyem, hiszen breakdown-tengerbe mártott hörgéshalmaz az egész, de elpattogni rá és fejet rázni mindkettő tökéletes volt. Aztán jött a feketeleves: a Helia nem tud angolul, a hangosítók nem tudnak olaszul, tehát senki nem ért senkit és semmit, így kerek egy órát csúszik minden a beállás (és a székfoglaló verseny...tényleg??? Ilyenkor kell????) miatt. Komolyan...egy ilyen profi szervezésnél ezt hogy lehet megengedni? Hogy lehet elindulni külföldre turnézni úgy egy bandának, hogy nem értem azt, hogy "left guitar, please!"?! Ráadásuk úgy, hogy angolul énekelnek… Az érthetetlenség tetőfoka. Mindenki fáradt volt, mindenki ment volna már haza, kicsit mindenki mérgelődött és ez az egész rányomta a bélyegét a bulira is. A banda folyton méltatlankodott és szenvedett, a hangosítás ennyi beállás után is szörnyű volt, a dobos majdnem felállt és otthagyta az egészet...a koncert a felénél megszakadt, mert nem hallotta a samplert a monitorból, miközben volt külön fülmonitorja. Kérem alássan, akkor miért nem abba kérte vissza a monitort? Akkor minek van neki? Szintén érthetetlen. A tiszta ének hamis volt és fülsértően sok, a gitárok kivitték az ember fülét, az effektek néhol elvesztek... Vártam ezt a bulit, de sajnos elég sebből vérzett ahhoz, hogy az összkép élvezhetetlen legyen. Kár, mert bírom őket!

Mindent összevetve egy kellemes, fárasztó és igen hosszú minifesztivált tudhat maga mögött az Our Voice Booking, akik remélem, észreveszik azt, hogy 8 banda a maximum, amit egy ilyen esemény normális keretek között elbír. A többi már átbillen a "túl sok a jóból, már ha egyáltalán jó" kategóriába, amitől az összképp és az utóíz is kicsit kellemetlenebb lesz. Profi szervezés, többnyire profi kivitelezés, majdnem nagyon jó, de inkább csak kellemes este volt. Köszönjük!

Jam