8 év elteltével kaptunk újabb nagylemezt a szekszárdi uraktól, akik öregszenek, de fel soha nem nőnek és ettől annyira szerethető az, amit csinálnak. No meg persze attól, hogy 25 éve ontják (ontogatják...) magukból a pisi-kaki punk-slágereket.

Nincs ez másképp a mostani lemezzel sem, amely ugyan elsőre nem hagyott bennem túl mély nyomot, de rájöttem, hogy ez csak azért lehetett, mert hajnali fél egykor hallgattam, hazafelé a vonaton, egész napos gürizés után. Ez a lemez pedig zeneileg maximálisan aláfesti a szürkeállomány negatívba fordulásának gördülékeny útját, ellenben a szövegekre muszáj odafigyelni, hiszen Imre Norbi még mindig a régi! Így tehát kipihenten újra nekiveselkedtem és rájöttem, hogy "Úristen, de hiányzott mármegintezaprosectura!"

Igaz, hogy mindössze tíz dalt kapunk, amely nem tűnik éppen soknak, de legalább kevés. Tudom, manapság már ez a trend, örüljünk, hogy egyáltalán nagylemezről beszélhetünk és nem csak EP-ről, de igazából ez az infantilis világlátás sokkal több dalt érdemelne. Ez a ’szarok a világba’ punk-felfogás annyira hiányzott már, hogy elmondani sem tudom. Persze, ott a csomó régi lemez, lehet hallgatni, de valahogy ez a metalcore dolog egy kicsit összetettebb és érdekesebb hosszútávon, mint a 3 hangos punk. Viszont néha kiesni a megszokottból és elmélázni azon, hogy mennyire igaza van ennek a négy embernek, az nagyon kell! Éppen ezért nem is nagyon találok fogást a lemezen, bármennyiszer is hallgatom meg. Mindegyik dal emlékeztet valamelyik régebbi Prosectura korszakra/klasszikusra és így egy kellemes, nosztalgikus homály fedi el az objektív látásmódomat, amely miatt csak imádni lehet ezt az albumot. Persze, nem tökéletes, mert a hangzása olyan, amilyen; Imre Norbi sosem fog gyönyörű dallamokat dalolászni; a srácok faék egyszerű zenéket csinálnak - de mindez rohadtul nem érdekelt, ez a lemez 2015 egyik legjobbja, magyar punk viszonylatban mindenképpen!

Jam