Majdnem egy évvel Chester halála után jelent meg ez az album, amelyen Mike teljesen egyedül dolgozott az első hangtól az utolsóig. Ez pedig hallatszik, sőt mit több, érződik a korongon, hogy az érzelmek kinyilvánítása, a gyász, a barátság, a továbblépés és a szeretet jegyében íródott minden egyes sor.

Kicsit aggódva vártam ezt a lemezt, hiszen ha kaptunk volna egy Linkin Park lemezt Chester nélkül, az valószínűleg gyalázatos élmény lett volna mindannyiunk számára, ha pedig egy Fort Minor folytatás lett volna, akkor szellemiségben és tartalmában nem jött volna össze soha az egyensúly. Szerencsére Mike az egyik legtehetségesebb zenész a Földön jelenleg, így ő is nagyon jól tudta, hogy ennek az albumnak teljesen különböznie kell mindentől, amit eddig csinált. Így születhetett meg ez a 16 dalból álló csokor, ami mély, személyes, borongós és szívszorító, de van néhány pillanata, amikor felvillantja a napfényt és a gyógyulást, amelyre hatalmas szükség is van. Egyrészt, ezzel sokkal világosabb, megnyugtatóbb üzenettel tud búcsúzni tőlünk (is) Mike az 53 perces hossz végén, másrészt nem megy át érfelvágós emo-ba az egész, hanem végig egy megtervezett ív mentén halad a kiteljesedés felé. Nyilván elég mélyen magába nézett, miután elveszítette az egyik legjobb barátját, csapattársát, alkotótárstát… gyakorlatilag az egyik felét, mégsem az önmarcangolás tengerében fuldokolunk, hanem megpróbálunk megoldásokat találni a kialakult helyzetre. Mindezt úgy, hogy nem fullad unalomba a lemez a harmadik tételnél. Ezért szeretjük Mike-ot!

Zeneileg talán egy kicsit hosszúra sikeredett ez az 53 perces játékidő, mert a tempó és a hangszerelés egészen homogén, nagyon kevés a kiugró pont, ahol az ember felkapja a fejét, mint a Watching As I Fall kiteljesedésénél, a kezdő Place To Start hangüzeneteinél, a Hold It Together kicsit világosabb dallammeneteinél, vagy a Deftones-os Chino Moreno és Machine Gun Kelly vendégszereplésével készült, abszolút favorit Lift Off-nál. Félreértés ne essék, kellően jók ezek a dalok egyenként ahhoz, hogy Mike a nevét adja hozzájuk, de egyértelmű, hogy az alapok nem állnának meg a zseniális szövegek nélkül, legalábbis ilyen hosszú távon biztosan nem. A szövegek viszont szerencsére zseniálisak, ahogy azt már megszokhattuk Shinoda-tól, erre nem is szeretnék több időt pazarolni, mindenki hallgassa végig ezt az utazást és utána döntsön, hogy mit is gondol róla. Szerintem, ha valahogy jóra lehetett fordítani Chester tragédiáját, akkor azt Mike megtalálta és ebben a 16 dalban világra is hozta, nem egészen egy év alatt. Őszintén szólva nem hiszem, hogy ennek kellene folytatásának lenni, ez így kerek, ahogy van és egy második etap talán már elrontaná az egészet. Viszont ha elrugaszkodik a témától Mike és szintén egy teljesen más irányba megy el (ha még egyáltalán létezik olyan, ahol nem járt…), akkor nagyon várom a következő dobását, mert biztos vagyok benne, hogy az is értékekkel lesz telepakolva. A Linkin Parkot pedig, hagyják pihenni. Örökre.

Jam