2018 nyarán, a PVRIS előtt adott koncertjükkel a srácok maradéktalanul és örökre beírták magukat a szívem közepére, hiszen ezt az éteri, progresszív, dallamos, zseniális zenét egyszerűen képtelenség nem szeretni. Hatalmas kár, hogy az új EP-re ebből a zsenialitásból csak igen keveset pakoltak fel, de természetesen nincs okunk fanyalogni, azért ez még bőven a király kategória.

Bár azért azt megjegyeznénk, hogy mindössze két (azaz KETTŐ) új, teljesértékű dalt találunk az EP-n, ami az elmúlt két(-három) év csendjét tekintve azért egy kicsit kevéske. Mit kicsit? Hát baromira… A klipes Early Grave egyértelműen szuper – és semmi köze az Architects klasszikusához -, azt már kifejtettem korábban, viszont a kezdő Follow nálam még a durvább énekek behozatalával együtt sem ütötte meg az ingerküszöbömet. Ezt ellenpontozva az All Grey két perces szállása viszont minden kétséget kizáróan ott lehet az év legborzongatóbb élményei közt, az 1979 pedig (ami egy Smashing Pumpkins feldolgozás és azért túl sok alapja nincsen) könnyedén ott lehetett volna a Life Is Strang OST-jében Syd Matters klasszikusai mellett, hiszen érzetében mindenképpen illeszkedik Max és Chloe kalandjához. Összességében tehát nincs baj ezzel az EP-vel, mert túlnyomó részt élvezhető, de srácok, lassan ideje lenne már egy új nagylemeznek is, nem?

Jam