A Devoid a hazai underground egyik legfrissebb sarokköve, mégis oly termékenyek a rock katonái, mintha Paksi apó mozgatná az élő sakkfigurákat, ráadásul olyan acélos a szívük, hogy az ítéletnap sem rettenti őket. Kíméletlen főnökük, a mindig kőkemény Waldmann Szilárd állt rendelkezésünkre néhány kérdés erejéig az új lemezről, a világnézetekről meg úgy általában az underground szcéna helyzetéről.

Mit gondolsz hogyan hatott a vírus a UG szcénára?

Én alapvetőleg a népszerűséget mindig a koncertre járó hajlandóságban mérem. Én azt nem látom, hogy egyébként ez változott volna. Az biztos, hogy sok klub tönkrement szóval, alapvetőleg szűkült a szintér, viszont a lezárások alatt meg mindenkinek volt ideje a kreatív vénáját kiélni és kiadni a szerzeményeiket. Összefoglalva az előzene tere tovább szűkült koncertek tekintetében, viszont alapvetően a piac - kiadványok tekintetében - régen pörgött ilyen fordulatszámon.

Elég sok tagcserétek volt, míg elértétek a Dusk-on halható felállást. Hogyan hat ez az alkotói folyamatokra?

Egy zenekar olyan, mint egy kibővített párkapcsolat. Az első randin mindenki a legszebb oldalát mutatja, illatos és gátlástalanul hazudik. Aztán ahogy az ember egyre jobban belemélyed, észreveszi a másikon, hogy nem fürdik mindennap és 3 napja ugyanazt az alsógatyát hordja a 40 fokos melegben is, amit aztán begyűr a hitvesi ágyban a párna mögé. Ilyenkor ugye kiábrándul az ember és rendszerint dobbant. Sokan meg eleve csak a szexet szeretik így az első egy-két koncert után lépnek is, amikor kiderül, hogy ott is kéne aludni, meg pakolni. Ugyanakkor vannak bántalmazó kapcsolatok is, ahol napi szinten megy a verbális erőszak, az ilyen párkapcsolatnak is véget kell vetni, ha nem szeretnél megnyomorodni. Aztán ugye léteznek a megbízhatatlan hedonisták, akik képesek egy ideig megvezetni az embert, mert ugye minden nap megesküdnek az oltári szentségre is. Fentiekből van, amit megtapasztaltunk sajnos mi is 3 éves történetünk alatt, de most már letisztultunk, merítettünk és most boldogok vagyunk egymással. Még talán kreatívak is és persze végtelenül dacosak, sok mindent akarunk még mutatni.

Noha tudjátok, hogy úgyis mínuszos lemezt kiadni manapság, mégis megtettétek. Hogyhogy?

Abban a korban vagyok már, amikor szeretnék majd menőzni a gyereknek meg az unokáknak, hogy a papa micsoda hanghordozókat gyártott anno és elmesélni a hatalmas csajozásokat, meg piálásokat. Persze ez nagyából annyi sztorik tekintetében, hogy hajnali 4–kor keresed a zenésztársaidat, hogy ki hol esett össze, nők meg hírből se. Fontos volt számunkra, hogy megjelenjen fizikai formátumban a teljes lemez, éreztük annyira erősnek, hogy kirakjuk a polcra. Egyébként azt is szerettük volna, hogy a mértékadó itthoni média komolyan vegyen minket, ne csak az legyen, hogy koncepció nélkül kidobálunk egy klipet vagy számot. A fiatalok és az internet népe utóbbit preferálja, de a metálos média elég konzervatív. Be is jött a számítás, 12 helyen írtak kritikát az albumról. Én eléggé kishitű vagyok egyébként, szóval még mindig hihetetlen, hogy mennyire pozitívan állt mindenki az anyaghoz.

Honnan merítesz ihletet a szövegekhez? Miről szólnak a Dusk dalai?

Azt kell, hogy mondjam, hogy a Dusk elődjéhez képest egy erősen politikai album, de ugyanakkor reflektál a társadalmi történésekre és a közösségi médiára is. Én személy szerint nem szeretem a megúszós szövegírást, a „mindenkinek mást jelent” megközelítést, ezt elég nagy bullshitnek tartom. Annyi minden történik negatív értelemben a világban, hogy szerintem ezek a történések mellett nem lehet elmenni és nem is szabad. Az amerikai elnökválasztás körüli kialakult szélsőséges választói megoszlás tökéletesen megmutatja egyébként a nyugati társadalmak kulturális nívóját. Borzasztó ez a fajta szélsőséges polarizálódás mindkét oldalról és úgy gondolom, hogy a társadalmi felelősség is megmutatkozik ebben, pedig szeretjük úgy tálalni a politikát, mint valami távoli zavaros ügyet, amit érdemben úgyse befolyásolunk. Ez meg rohadtul paradox, amikor az idővonalon meg nonstop tombol az általunk generált szarvihar. A kereslet határozza meg a kínálatot, a politikusok is közülünk kerülnek ki. Szomorú látni, hogy csak az sarkall szavazatra bárkit, ha a fortyogó gyűlölet van terítéken. Borzalmas egyébként, hogy egy alapvetően polgári hagyományaira büszke társadalom ilyen mértékben demoralizálódott, mint az amerikai. A hagyományos értelemben vett liberalizált urbánus kritikus és egyben racionális felelős gondolkodási aspektus teljesen megszűnt. Maradt a mindent felégető demagógia, egyébként itthon is, csak ugye nekünk „elvileg” mentség a 48 év szocializmus, amely felszámolta a polgári értékrendet. Ameddig nem lesz átjárás és egy gránit szilárdságú áthatolhatatlan réteg választja el a két oldalt, addig mindenképpen maradni fog ez a toxikus társadalmi feszültség.

Ha ennyire elmerülsz szövegvilágot tekintve a társadalom lelkiállapotában, akkor tudsz vizionálni egy megoldást vagy ez már veszett fejsze nyele?

Szerintem nagyon fontos lenne, hogy próbáljuk egymás véleményében legalább azt megérteni, hogy mi vezetett oda, hogy valaki arra adja a voksát akire, nem csípőből elítélni. Ha a másik megkapja az alapvető tiszteletet egy kulturált vitában, azonnal ki fog alakulni az empátia és azonnal toleránsabbak leszünk a másikkal, a szabad vegyértékeinket mindenképpen erre kéne használni. Ameddig nincs meg a beleélő képesség és nem vagyunk hajlandóak az alapvető tiszteletre a másik irányába, addig mindig a politika fog zsarnokoskodni felettünk. Egyszerűen venni kell a fáradtságot arra, hogy differenciáltan gondolkozzunk. Tudom, hogy kényelmesebb egy fekete-fehér világban tájékozódni és kategorizálni, de az igazság az, hogy mind szürkék vagyunk, és ha tetszik, ha nem, több a közös, mint ami elválaszt. Ne legyen senkinek kétsége, ez a légkör kedvez a legjobban a demokrácia rombolására, csak az utálat tengerében tudják a hatalmi erők legitimizálni a jogtipró tevékenységüket. Ugye ehhez asszisztál a közösségi média is az érzelemmentességével, mindenki kialakíthatja a safe-space-ét, aminek következtében könnyen virtuális remetévé válik. Ha végtelenül feszült állapotban van egy társadalom, könnyebben mond le a saját jogairól, ha a legyártott ellenségkép elég ijesztő és úgy érzi, hogy veszélyezteti a kultúrkörét.

Köszi Waldy! Szeressétek a srácokat mindenhol:
https://www.facebook.com/devoidofeverything/
https://www.youtube.com/channel/UCzQNElqGNk7nCuqt5Tpsb_w
https://d3v0id.bandcamp.com/?fbclid=IwAR3vekSIgb6qcF3WlsAad0dHbfpACqhdb3d8HpUCPLCoOk6mmkTT0TxKYto

Jam