Hamarosan indul az immár hatodik Lowland Fest, amiről rengeteg információ csurgott ki időközben, így összeszedtem minden fontos tudnivalót a fesztiválról! elsősorban érdemes tudni, hogy a buli június 25. és 29. között lesz megrendezve a gyönyörű Mártélyi Tisza holtág melletti kempingben. A helyszín miatt adott a strand, közelben boltok illetve pár kilométerre arrébb Hódmezővásárhely helyezkedik, ha turistáskodni szeretne az ember vagy csak szükség lenne kb. bármire. A következő egyben az egyik legfontosabb, a fesztivál felhozatala, ugyanis az underground színe-java megjelenik majd, 38 kiváló zenekar várható (+ 9 tehetségkutatós banda), szóval lehet válogatni a 29 hazai és 9 nemzetközi név közül!
Kezdjük mindjárt néhány közérdekű kis színessel:
- ha rendelkezel zenekarral, akkor a kövi infó jól jöhet, ugyanis harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Next Metal Generations tehetségkutató. Kilenc zenekar mutathatja be majd tudását, különféle nyereményekért cserébe (amelyről később kapunk több információt), szóval érdemes tenni egy próbát! Viszont sok idő nem maradt a jelentkezésre, ezt a zenekarok június 1-ig tudják megtenni ezen a linken.
- ha jeggyel még nem rendelkezel, akkor ott az önkéntes opció, mellyel ingyen bérletet szerezhetsz a munkádért cserébe! Mint az előzőnél itt is június 1. a jelentkezési határidő, nehogy bárki kicsússzon az időből!
Ha pedig szóba került a jegy és bérlet, a Tixa oldalán tudtok bérletet, napi jegyeket (ezeket akár diákigazolvánnyal kedvezményesen is meg tudjátok venni) beszerezni, és támogatói jegyekre is le tudtok csapni! Az utóbbi egy csomag, melyet a jegyek mellé tudtok kiváltani, ennek a tartalma a következő:
- Limitált póló (merchben nem kapható!)
- 5000 forintos italkupon
- 3 repohár és pass tartó
- korai belépés (csak június 24-re érvényes!)
Most pedig térjünk rá a napi bontásra, mely tematikusan lett szétosztva idén. Az első a színtiszta metal nap, amelyen a thrash, death, gore műfajok lesznek többségében terítéken. A második nap viszont a modern dolgokat helyezik előtérbe, ezen a napon a beatdown, a deathcore, a modern metal és hasonló műfajoké lesz a szerep. A harmadik nap azoknak végképp tetszhet, akik látogatták a Toxic Weekendet is, ezt a napot ugyanis teljesen a HC és punk fogja uralni. A negyedik egyben az utolsó egy könnyedebb nap, amelyen a heavy és old school témák lesznek terítéken.
A fesztivál idén is két színpaddal fog rendelkezni, a kényelmes át szerelés és pontos kezdés céljából, úgyhogy mutatjuk is a bontást így nagy hirtelenjében:
Szándékosan hagytam a végére a napi bontást, ugyanis szeretnék kitérni a napokra külön-külön is, illetve ajánlani egy pár zenekart a line-upból, lássuk!
1.NAP (június 25., szerda)
Ha nem nézzük a tehetségkutatót, akkor ezen a napon várható a legtöbb zenekar. A fesztivált egyből egy viszonylag új zenekar indítja a COREBATCH, utánuk pedig a Heartkiller fog a húrok közé csapni. Következő zenekar a Kill Monday tehetségkutatójának győztese a Round My Neck, amely után a Nygmalion veszi át kezdeményezést. Másik színpadon később az Angerseed várható, utánuk pedig a nagy múlttal rendelkező Agregátor veszi be a másik színpadot. Ugyanezen a színpadon a haza death-darálda Monastery nyomja majd, a napot pedig a szlovák Enema Shower zárja egy groteszk bulival.
Mindenképp szeretném kiemelni azt a zenekart, mely eléggé másvilág a többiekhez képest, ez nem más mint a dudapesti street punk csapat a Böiler!
Ha ki is lógnak a tömegből, az fix, hogy nagy bulit fognak csinálni. Köthetőek hozzájuk olyan slágerek, mint például a Kurvára bebaszunk vagy a Rendőrökön bosszút állni, szóval a punk parti hangulatot biztos hozzák majd a fiúk. Utánuk viszont most valami picit durvább, vagy inkább szarosabb jöjjön, ez pedig a cseh Gutalax! Szerintem sok embernek nem kell őket bemutatni, de ha mégis, akkor készülj fel a repülő WC-papírokra, a WC-kefékre az égben, illetve WC-ülőke – fuxként hasznosítva! Az idei Barba Negrás buli után, 100 százalék, hogy egy ígéretes kaka-partiban lesz részünk.
Az utolsó zenekar amit kiemelnék ebből a napból, az a death/thrash gépezet Atrox Trauma. A srácok tavaly egy tök látványos showt csináltak tűzáncosokkal, szóval úgy érzem, az új albummal (melyről olvassátok az oldalon a kritikánkat) a kezükben szintén egy elég látványos koncertet nyomnak majd!
2. NAP (június 26., csütörtök)
Ezen a napon indul a Next Metal Generations, szóval a napot még számunkra három kérdőjeles zenekar indítja majd. De ha már tehetségkutató, a tényleges csütörtöki etapot a tavalyi nyertes indítja, vagyis az I Am Atlas, utánuk pedig a Dying Wish (a magyar) fogja folytatni. Másik színpadon a szegedi Dystopia követi őket, utánuk pedig egy szlovén goregrind csapat a Vulvathrone röfög egyet. Az estét pedig egy másik goregrind banda zárja, a szlovák Urinaemia.
A Frostot mindenképp szeretném megemlíteni, ugyanis a fesztiválon ez az egyetlen black metal zenekar idén. Nem ma kezdték a srácok, ők is már több mint 30 éve oszlopos tagjai a hazai black-kultúrának. Szóval ha vágysz egy kis black metalra, akkor őket mindenképp meg kell nézni, csak lehetőleg a mártélyi templom ne járja meg.
A következő zenekar a hazai deathcore kultúra alapköve, illetve az egyik, ha nem a legjobb zenekara, az As Karma Brings. Zúzós breakdownok, könyörtelen riffek és a kellő brutalitás is megtalálható zenéikben, nem sűrűn koncerteznek a fiúk, szóval érdemes őket is megnézni. Előttük viszont lesz még érdekesség, mivel ismét hazánkba látogat a szlovák Abyss Above. Ha szereted a Distantet, akkor szeretném mindenképp ajánlani a zenekart, ugyanis nagyon jól hozzák azt a vibeot. Profi pure deathcore buli várható majd, ha nem hiszel nekem, akkor ajánlom a Doombound lemezt, egy igazi mestermű!
Az utolsó zenekar amit szeretnék kiemelni az a cseh No Face No Case, akik most először látogatnak el hozzánk. Viszonylag friss csapatról beszélünk, de ennek ellenére is szépen ível felfelé a karrierjük. Műfajilag a nu-beatdownban mozognak, megfűszerezve trap- és elektronikus elemekkel. Igazi, vérbeli beatdown partira lehet számítani, mindenképp érdemes őket is megnézni, addig is menj rá a Flex Fiesta kislemezre, vagy a friss Beatdown session vol.2-re!
3.NAP (június 27., péntek)
A tehetségkutató után 17:00-kor a Brigantik indítja a napot, viszont aztán politika kő kövön nem marad a Beerzebubnak hála. Utána egy csodálatos utazásra visz a BIPØLARIS, majd pedig a magyar punk kultúrában mellőzhetetlen Rózsaszín Pittbull jön. Este pedig varánusz-hangverseny lesz a Komodo-nak hála, az estét pedig ismét egy szlovák gore csapat zárja, a Prison Of My Life.
Egyből itt is lenne egy másik, nagy múlttal rendelkező zenekar, amely szintén mellőzhetetlen a magyar punk vonalról, ez pedig a Prosectura! A fiúk tavaly bizonyították, hogy igenis van létjogosultsága a punknak is egy metal fesztiválon. Főleg hogy a vicces, polgárpukkasztó és pure punk a megfelelő jelzők a zenéjükre, ha nem hiszed, tégy egy próbát az Ici-pici, vagy a Fazonra nyírt című számokkal. De itt lesz ám a magyar HC-vonal egyik alapköve, a Don Gatto is. Sok embernek nem kell őket sem bemutatni, ugyanis nem most kezdték az ipart, illetve rengeteg helyen/fesztiválon rájuk lehet bukkanni. Igazi, vérbeli hardcore csapatról van szó, akiknél nehéz mondani olyan települést, ahol még ne léptek volna fel. :D Első alkalommal lépnek fel a fesztiválon, személy szerint nagyon örülök annak, hogy ismét a megyébe látogatnak!
Az utolsó zenekar a napból egy igazi fastcore ékkő, ez nem más mint a budapesti Crippled Fox. Ha a srácok zenéit egy szóval kellene leírni, az biztos hogy a gyors lenne. De az az igazi, a nagyon gyors, a rendkívül pörgős zene, igazi thrashcore finomság. A srácok a nemzetközi színtéren is megállíthatatlanok, szépen törnek felfelé, ahogy azt kell! Már csak az maradt hátra, hogy bandanákat felkötni, aztán ugrás a pitbe!
4.NAP (június 28., szombat)
Az utolsó tehetségkutatós kör után a Ragály veszi be a színpadot, melyet a Barbears fog követni a másik színpadon. Ismét deathes vonalakra térünk át ezutún az osztrák Interregnumnak hála, utánuk pedig az Akelából ismert Arany Máté nyom egy koncertet. Máté után ismét egy osztrák deathbanda következik a Darkfall képében, a napot és egyben a fesztivált pedig a Deprived Of Salvation fogja méltón zárni. Ezen a napon fog elsőnek fellépni a feszten a magyar thrash kultúra egyik, ha nem a legismertebb zenekara, a Moby Dick. Több évtizedes múlttal rendelkeznek, illetve a magyar metal/rock kultúra egyik alapzenekara, szóval ha egy pörgős thrash-bulira vágysz, vagy csak a régi szép emlékeket idéznéd vissza, akkor mindenképp ott a helyed!
Ugyanezekből az indokból akkor már az Akelát is érdemes megnéznie az embernek. Ismét egy több mint 30 éves zenekarról beszélünk, de ennek ellenére se ette meg az idő vasfoga a Főnököt, se a légvédelmi szirénát! Ha szereted a heavy/thrash-t, akkor nézd meg őket mindenképp a Moby Dick előtt! Végül, de nem utolsó sorban, ismét valami gyors, profi és egy vérbeli thrash metal zenekar maradt, nem más mint az Archaic! Egy másik cikkben írtam róluk milyenek élőben, meglátásom szerint ugyanarra a fenomenális partihangulatra lehet majd számítani, mint akkor a Colosseum Clubban! Nem kispályások a srácok, volt már itt Gorgoroth turné, Suicidal Angel, Megadeath, és még lehetne sorolni milyen nagy nevek előtt játszhattak!
Ezek lennének az eddigi információk a fesztiválról, minden fontos linket a Lowland oldalán megtaláltok, illetve későbbiekben fény derül az off programok/tehetségkutatós zenekarokra is, azokkal is jövünk majd mindenképpen. Csemegézzetek a zenekarok közül addig is, hamarosan pedig találkozunk Mártélyon!
TheLittleOwl
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.