Nézzünk szembe a valósággal, manapság még az is pörgeti a közösségi médiák minimum egyik platformját, aki a pénteki nagy sörözős beszélgetések mellett, bőszen tagadja azt. Velem sincs ez másképp, lelkes amatőr Tiktok-felhasználóként. Így találkoztam ugyanis pár viccesen összevágott rövid videóval, amelyek mind egy zenekarhoz voltak köthetőek. Ez a zenekar nem volt más, mint a Her Last Sight nevű formáció.
Be kell vallanom, az én ízlésvilágomban leginkább a metalcore, ami dominál, ezért már ezekből a rövid videókból éreztem, hogy ezekre a srácokra rá kellene pillantsak. Zárójelesen kiemelném, hogy a szólógitárosuk, a saját oldalán szintén jelen van a platformon különböző gitárhoz köthető, merőben hasznos tartalmakkal, aki „húron pendülő”, annak megérhet egy misét az ő adatlapja is, amelyet a zenekarival együtt lent megtaláltok a linkek között.
A formációról magáról annyit érdemes tudni, hogy a hagyományos két gitár, basszus (aki a tiszta vokált hozza), dob, és ének felállásban mozognak. A banda maga 2019-ben alakult, tehát még elég frissnek mondható. Ennek ellenére már 2 db nagylemezzel kint vannak a színtéren, az első 2021-ben, a második pedig idén látott napvilágot, ráadásul a harmadikat pedig szintén idénre ígérik. Az első meglepetés az együttes lokációjára vonatkozott. Teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy ezek ausztrálok, nekem valahogy az eddigi tapasztalataim alapján, valahogy mindig azok a bandák szóltak hatalmasat, akik a föld túlfeléről származnak. Ám itt nem ez a helyzet, ugyanis az öt fős fogat Izraelből, Tel-Aviv városából szórja az áldást, amely külön elismerendő az elmúlt 1-2 év háborús viszontagságait szem előtt tartva.
Picit próbáltam kutakodni infók után a csapat facebook-, illetve weboldalán, de elég szűkszavú a „who we are” rovatuk, ezt leszámítva egy nagyon korrekt, egységes médiafelületet tettek össze az összes platformjukon. Itt szeretném még egyszer kiemelni a Tiktokon való zseniális push-olást, ami nélkül én sosem találtam volna rájuk, legalábbis ilyen korai időszakukban biztos nem. A korai időszak azért is találó, mert Spotify-on cca. 61 ezer havi hallgatóval büszkélkedhetnek, ami nem sokkal több mint mondjuk egy hazai AWS hallgatottsága.
Most pedig jöjjön a lényeg, ha már a körítés annyi volt, hogy a fele már el is kapcsolt, a másik fele pedig belefulladt: maga a zeneisége a bandának az én meglátásom szerint.
Az eltűnt düh esete
A debütalbum Mirrors néven 2021-ben látta meg a napvilágot, rajta 11 dallal, és a nem egész 43 percével úgy gondolom tökéletesen belőtték a dalok, illetve a lemez hosszát – a steak is nagyon finom, de ha sokat eszel belőle elcsaphatod a pocakot alapon. Egy pörgős, energikus metalcore lemezt kapunk, amely nem akarja lehozni a csillagokat az égről, de nem is ez a célja. Az áthallások és zenekari példaképek ezen a lemezen annyira nem voltak jelen, de amikor a Dead Romance lement tőlük, tisztán kiéreztem az Ice Nine Kills-t belőle, ám ezen kívül más kivetnivalóm nem volt a lemezzel kapcsolatban.
A második lemez a Picture Perfect nevet viseli idei megjelenéssel, és bevallom, én ezen mentem át először. A kérdés pedig talán pont emiatt vetődött fel bennem a második lemez kapcsán: 2024-ben már nem illik dühösnek lenni egy lemezen?
A szintugrás érezhető az első koronghoz képest, komplexebbek zenei témák, viszont az a dühösség és koszosság, ami a nagyokban (Parkway Drive) egy évtizedig megvolt, úgy érzem, hogy itt 3 év alatt megfakult. Ezen a lemezen sokkal erőteljesebben éreztették hatásukat azok a zenekarok, akik inspirálták a tagokat, mint pl a Bullet for My Valentine hőskora, az As I Lay Dying, vagy a fentebb említett Parkway.
Zenei kvalitásokról kár beszélni, ezen a szinten úgy gondolom, már alap kell, hogy legyen a stabil, kreatív és feszes játék. A magam részéről, a vizuálokból kiindulva, a dobszettet kissé karcsúnak érzem, elég minimal-kittel dolgozik a kolléga, de egyelőre nem mondanám kevésnek vagy színtelennek a játékát. A gitártémák jók, pörgősek és jól húznak, de ami nekem a legszembetűnőbb volt, az a vokalista, aki egy egész korrekt tartományban tud rekeszteni, megszínesítve azokat a részeket is. Külön tetszik, hogy nem ültek fel a mai trendre és tettek be egy hatodik embert, aki úgy veri a sample-t, meg a billentyűket, mint alkoholista a nyerőgépet, hanem maradtak a régi bevált hangzásvilágnál.
Az új lemezről eddig három tételt dobtak ki, amelyek szintén megállják a helyüket. Itt a Hope című dalból nagyon erősen kihallottam a pörgős, Bullet-ből is ismert gitárhúzást, majd a breakdown előtti sejtelmes, Parkway Drive-os bridge részt.
Egy szónak is száz a vége – legalábbis nálam általában így szokott ez lenni –, hogy vajon mi lesz velük? Tudjuk, hogy már feltalálták a spanyolviaszt, és szerintem ezzel ők is tisztában vannak, azonban a kérdés az, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy befutott zenekar legyenek, és nagyobb fesztiválok headlinerei előtt játszhassanak, vagy megmaradnak a középmezőny alján, akik még egy európai turnét sem tudnak összehozni support bandként.
Egy hasonlattal zárnám az összegzésüket, amely nektek szegezi a kérdést, amennyiben Budapesten már van 100 kézműves hamburgerező, úgy sikeresen befuthat-e egy 101. és juthat neki egy szelet a közönség tortájából, vagy 1-2 év próbálkozás után bezárja kapuit, mert nem volt képes maradandót alkotni?
Misi
A Banda elérhetőségei:
https://www.tiktok.com/@ofekriffsolo
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
