Ha egy ember elmegy a halak koncertjére, akkor két dologra bizton számíthat: a jó hangulatra és az ironikus humorra. Természetesen mindkettőből megkaptuk a magunk részét, viszont arra nem számítottam, hogy nehézségek is adódhatnak...
November 29-én ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Szalay Csongi vezette The Grenma, akik ez idő alatt semmi nem változtak. És ez így van jól! Vendégeik az Our Youth és a Flatband lesznek.
A Bury Tomorrow legénysége első ízben járt hazánkban headlinerként és ahogy azt ilyenkor illik, szét is kapták az A38-at. Ebben segítségükre volt az ausztrál Hands Like Houses és a miskolci feminhill.
November 3-án teljesülhet egy nagy álom a modern melodyc metalcore kedvelőinek, hiszen kedvenc angol bandájuk tiszteletét teszi, végre headlinerként, kis hazánkban. A kompánia sem lesz akármi, úgyhogy megéri a baráti jegyárak megfizetése!
Hardcore rajongók gyülekezzetek: a felmentés már úton van! A new york-i banda pedig egy olyan előzenekarral érkezik, akiket élmény lesz élőben látni. Ugyanis az Evergreen Terrace-ről van szó.
Idén második alkalommal tisztelte meg magyar rajongóit a kanadai Protest the Hero, és az első alkalomhoz híven (Dürer kert, január) ismét eléggé tökös és pozitív meglepetést okozó előzenekarral érkeztek. Míg télen a Tesseract, az Intervals és a The Safety Fire kísérte őket, most megelégedtek egy…
Negatív előjellel kezdődött a banda első magyarországi fellépése, ugyanis két nappal a show előtt a másik headliner Miss May I logisztikai okokból lemondta a bulit. Szerencsére a szervezők profizmusa és talpraesettsége helyrehozta a kis malőrt (amely önhibájukon kívül esett). Taps érte! Jogosan…
Januári koncertje után Július 1-jén ismét kis hazánkba látogat a progresszív speed metal egyik legjelesebb képviselője, hogy a Monuments-szel az oldalán ismét olyat adjon, amilyet más nem tud!
Június 24-ét tessék piros betűkkel felvésni a naptárba, nem érdekel, ha nem ünnep, most az lesz! Ugyanis az A38 fedélzetén köszönthetünk két, eleddig még magyar-szűz bandát, akikért a fél karodat odaadnád. Már persze, ha szereted a metalcore-t...
Nem először járt hazánkban a brit metalcore éllovasává avanzsált ötös, de nem is utoljára. Sam szerint ez volt eddig a legjobb koncert, amelyet ebben az országban adtak és ez nem holmi üres, minden állomáson elböffentett, közönséghergelő kamuduma.
Pénztárcakímélő tavasznak nézünk elébe, ugyanis a Architects és a Comback Kid-bulik után április 14-én a Norma Jean is tiszteletét teszi kis hazánkban.
December 13-án és 14-én megszállja a nyíregyházi trió az A38 fedélzetét és egy két napos, meglepetésekkel, vonósokkal és különleges vendégekkel tarkított, maratoni ünnepen köszöni meg a rajongóknak a két évtizedes biztatást.