Tipikus rossz első találkozásom volt a zenekarral, mert élőben láttam őket, és egyáltalán nem fogtak meg. De mivel második esély mindenkinek jár, hát kaptak egyet. És éltek is vele. Még tavaly, valamikor nagyon az év végén jöttek ki a srácok a debüt lemezükkel, és egészen idáig halogattam, hogy írjak róluk, mert nem akartam elhamarkodottan véleményt nyilvánítani. De most már megértem annyira, hogy elfogulatlanul mondhatom: ez valami zseniális!

Első ránézésre az lepett meg, hogy 14 dal található a lemezen. Ugye ez manapság a legtöbb zenekarnál majdnem két lemezt jelent, úgyhogy reméltem, hogy ha már ennyit felpakoltak a srácok, nem lesz unalmas, nem lesz repetitív, meg hasonlók. És biztosíthatok mindenkit: nem lett az. Második ránézésre (hallgatásra) pedig az lepett meg, hogy ebben a hardcore/metál/punk-rock stílusban magyar szövegekkel hasítani...nos, ez igen fura. De minden furaság ellenére egyáltalán nem zavart, hogy ékes anyanyelvemen szól hozzám a lemez. Ebből is látszik, hogy jó hc-t lehet bármilyen nyelven játszani, csak úgy kell megírni a szövegeket, hogy összhangban legyenek a zenével. A srácoknál ez működik, úgyhogy gratula, engem teljesen meggyőztek, hogy van helyük a magyar undergroundban.

Az a baj, hogy most is hallgatom a lemezt, és folyamatosan elveszi a figyelmemet arról, hogy írjak. A lassú és darálós részek közötti átmenetek zseniálisak. És a duplázás az valami eszméletlenül megy a dobos kollégának. Szerintem ismert magyar zenekarok közül csak a Till We Drop és az Idoru veheti fel a versenyt ezzel a tempós duplázgatással. Zseniálisan jól szólnak a dalok. A szövegekkel azért nem szeretnék foglalkozni, mert azt hiszem, azt mindenki értelmezze maga. Vagyis ezt rosszul mondtam, mert annyira azért nem elvontak, hogy külön értelmezni kelljen, nem egy Beck Zoli vagy Likó Marci-féle többszörösen bújtatott metafórákkal átszőtt versek, hanem kíméletlenül arcba ordítós dalok. De tetszenek.

Jam