Az amerikai gyökerekkel rendelkező Tetrarch zenekart még egy volt kollégám ismertette meg velem az előző albumuk tájékán, és már akkor is tetszett, amit csináltak. Fiatalok, lendületesek voltak, és bíztam benne, hogy nem egy hullócsillag-zenekar lesz a nemzetközi porondon. Az új albumukba, a The Ugly Side of Me-be teljesen véletlenül futottam bele, amely a harmadik nagylemez a formációtól.

Az album nem lett túlgondolva vagy túlfeszítve, kapunk 10 dalt mindössze 32 percbe sűrítve, mindenféle átvezetők, akusztikus betétek, intro vagy outro nélkül, csak a lényeg. Hangzásban nagyon ismerős volt, de kellett hozzá vagy négy–öt szám mire rájöttem, hogy számomra egy két helyen a Kornra hajaz.

Kétségtelen, hogy az album gerincét egyfelől az énektónus adja, a másikat pedig Diamond Rowe gitártémái. Az ének kellőképpen erős, de 99 százalékban tiszta és érthető, ebben a vonalban már nem annyira trendi és populáris, mint anno volt. Ez pedig megadja azt a minimális egyediséget, amivel már az én fülemet el tudták kapni.

A dob teljes mértékben kiszolgálja az énektémákat és a fentebb említett gitárt, nem akar sok, vagy tolakodó lenni. Utoljára a Silly Goose-zal volt hasonló nosztalgikus élményem, ám ami ott Limp Bizkit volt, az itt Korn és Linkin Park. Fontos kiemelnem, hogy nem másolás-szaga, hanem pusztán a merítés érezhető ezekből a zenekarokból.

A dalok kellőképpen változatosak, az album ezzel a hosszával nem is mondható unalmasnak, egy jól összerakott cuccról van szó, na. Aki egy picit már ráunt a talpig elektronikába öltöztetett, tiszta énekes refrénes zenekarokra, az mindenképpen hallgasson rá, egy próbát megér!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet,

Misi