Lassan törzshelyemmé válik a Zöld Pardon, de hát ha jó koncertek vannak "óccsóé", akkor miért ne?

Tegnap pedig garantáltan jó koncertre váltottam jegyet, ebben látatlanban is biztos voltam. Vagyis ugye nem látatlanban, mert voltam már Fruttikon. Szóval igazából tapasztaltam, hogy a buli jó lesz. Csodálatos a magyar nyelv ezekkel a terminológiai ellentétekkel, nem? No, ne kanyarodjunk el ennyire a tárgytól: mikor megláttam a sort, majdnem hazajöttem. Aztán mondták, hogy ők csak pénzt váltanak, mert nincs fém 200-asuk, úgyhogy kicsit megnyugodtam, s mint egy VIP-szenátor, úgy előztem meg a minimum 1000 főt számláló, majdnem az Infoparkig kígyózó sort. Ekkor már kicsit a mosoly is kandikált volna az ajkamon, de bent legalább akkora tömeg volt, mint ami még be szeretett volna tódulni, úgyhogy azért óvatos voltam. De az mindenképpen mulatságos volt, hogy a hangosítópult mögött vártam a koncertkezdésre, ahol pont belepillanthattam a tracklistbe. Ettől még inkább VIP-nek éreztem magam, aztán mikor végre a zenekar felbattyogott a színpadra, Marci első mondata a következőképpen hangzott: "De jó, én tudom mi lesz az első szám. Mekkora előnyben vagyok a közönséggel szemben". A dolgok ilyesfajta sorsszerű összejátszásán azért jót mosolyogtam magamban :)

Nos, hulljon le a lepel: az első dal a "Limonádé" volt, amivel tökéletesen el lehet indítani egy koncertet. Ebben nem is volt hiba. Mint ahogy a többi nótában sem. A Fénystopposokat természetesen kivétel nélkül eljátszották, de az örök klasszikusok sem maradhattak ki: volt "Sárga zsiguli", "Úgy fáj", "Nekem senkim sincsen" (amit valaki a szülinapjára kért...Marci meg is jegyezte, hogy nem éppen egy boldog, ünneplésre való szám, de hát, ha ez a publikum kívánsága...), szóval mindenkinek megvolt a maga kedvence. A Fruttikban egyébként azt bírom, hogy nem éljeneztetik magukat, nem tapsotatlnak, sőt, nem is játszanak olyan muzsikát, amire meg kell őrülni, inkább csak lötyög mindig a publikum. De ettől még annyian vannak a koncertjeiken, mint az oroszok, és mindenki kívülről fújja a szövegeket. Éljen az alternatív muzsika. Vagy mi a szösz... Meg van még egy dolog, amit nagyon szeretek: amikor Marci sztorizik. Lehet, hogy éppen csak egy szám keletkezésének történetét meséli, lehet, hogy az egész hétvégéjüket, de abban biztos lehetsz: ha egyszer belekezd, akkor röhögni fogsz. És itt nem lehet mellé lőni. Ennek ellenpontjaként pedig van egy olyan "jó" szokásuk, hogy amikor egy nótának már vége kéne legyen, akkor nincs, hanem nekiállnak "jammelni"/"imprózni". (az idézőjel annak szól, hogy tuti be vannak ezek a dolgok gyakorolva, ugyanis ha valami olyasmi történik, ami váratlan, akkor egyből egymásra bámulnak a kedves zenészkollégák) Ezek az imprók egyébként jó dolgok, csak néha annyira nyúzzák a gitárokat és effekteket, hogy inkább dubstep buliban érzi magát az ember a sok magas, összefüggéstelen hang miatt. De nincs ezzel akkora baj, ha időben abbahagyják. És abba szokták, mindig csak egy kis őrültködés van, úgyhogy végül is ezt sem sorolom a negatívumok közé. Az nem is nagyon volt amúgy a koncerten. A hangosítás néha játszadozott a technikusokkal, hol nem szólt az egyik gitár, hol szétrobbantotta az agyakat...de ez nem a zenészek hibája. Úgyhogy a Fruttik részéről tökéletes volt a koncert.

Jam