Újra eltelt 2 év, újra kiadott egy lemezt a banda. Most legalább csak egyet, nem úgy, mint 2010-ben, amikor még az unplugged dologgal is próbálkoztak. De jelentem: megérte csak erre koncentrálni! Ha 2014 második félévében nem érkezne újabb Alvin sorlemez, akkor sztrájkolni fogok, ugyanis pontosabban érkeznek a korongok, mint a kétezres évek elején évente az Ossián lemezek. No, de nem fogok ezen rugózni, csak mondom, hogy most tartunk éppen a tizenkettedik sorlemeznél (így 2012-ben…), de ebbe nem számoltam az Alvinmániákat, az akusztikus korongot, sőt, még a Punkpopsuperstar-okat sem. Szóval mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy terméketlen lenne Magyarország vezető punkcsapata. Csak egy kérdést ne feledjünk feltenni: lehet ennyi lemezt írni úgy, hogy ne legyen unalmas az ember? Kérem alássan: lehet!

Ezt bizonyítja ez az újabb 10 dal, amely megjelenése óta lázban tartja kicsiny búrámat és mást nem is nagyon hallgattam. Ez azért nagy szó, mert körülbelül július óta nem nagyon telt el úgy nap, hogy a Bury Tomorrow idei lemezét ne hallgattam volna meg. Nos, az elmúlt két hétben ez a tendencia megváltozott, ezt pedig Alvinéknak köszönhetem. Mindenesetre azért le kell szögezni, hogy ettől még ugyanazt az Alvint kapjuk, amit eddig is, tehát nem a nagy változás miatt buzultam bele ennyire a dalokba, hanem mert stabilan hozzák az elmúlt évtizedes színvonalat, néhol még meg is fejelve azt. Kapásból a címadó dallal nyit a lemez, amely amolyan klasszikus Alvin-szerzemény: sok gitár egymás mellett (ez az új Alvin-éra egyik sajátossága úgy 2004-től kezdve), elnyújtott vokálok, kicsit metálosabb riffek és dobtémák a sodró lendületű punk mellett (főleg a kiállásnál érződik a keményebb hatás). A "Magyarország, én így szeretlek" már kint van egy ideje, de gyakorlatilag mondanivaló és felépítettség tekintetében teljesen megegyezik az előző dallal. Sőt, a klipes "Nézlek és nem hallok mást" is egészen hasonlatos testvéreihez. Itt azért egy picit megijedtem, hogy ha minden dal ugyanarról fog szólni, ugyanazzal a recepttel, akkor ez bizony unalmas lesz. De hál' Istennek, és a közel 20 éves tapasztalatnak, Alvinék ezt nagyon is jól tudják, úgyhogy a harmadik dalnál már engednek kicsit a gyeplőn (no persze nem a mondanivaló súlyosságát illetően) és kellemes, tempóváltós, háromnegyedes nótát kapunk. Kicsit felrémlik bennünk a "Mászunk a fényre", de nem kell aggódni, ez a dalszöveg a klasszikus Alvin-időszakot idézi, mint például a "Mindjárt sírok" (ami szintén háromnegyedes, úgy látszik, ehhez az ütemhez mennek az ilyen szövegek...), vagy éppen a "Kelet-Európai szuperhős". A "Balekok dala" szintén egy kicsit klasszikusra sikerült, ami jelen esetben azt jelenti, hogy sok régi dal köszön benne vissza. Sajnos emiatt annyira nem is lett a kedvencem, de legalább a refrént kellemesen el lehet dudorászni, szóval azért annyira nem gázos.

Az "Isten éltessen"-féle dalra körülbelül 2002 óra vágyom, mert mindig is imádtam ezeket az egy-két perces száguldásokat (jelen esetben inkább tingli-tanlgi, de most nem ez a lényeg), amikor sok okosság fér a rövid időbe. Na, ez nem az a dal, de legalább rövid és élvezhető. Tehát mégiscsak azt mondom, hogy vártam. A "Szerencse fia" a súlyosabb tételek közé tartozik, komoly témával és lassabb, döngölősebb tempóval (hasonlatos a "Most is ugyanolyan jó"-hoz és az "Addig élj"-hez). Eztán pedig következik a lemez legjobb része: a személyes dalcsokor. Kezdődik egy csalódott szerelmes nótával, a lá "Elbaszott szerelem", csak itt éppen "Paraszt"-nak hívják. A dal érdekessége egyébként, hogy mire beindul, megőszülünk, de mégis élvezetes a várakozás, mert találó a szöveg és zseniálisan jó az alap hozzá. Csak gratulálni tudok. A "Nem ismersz" szerintem az eddigi legszemélyesebb dal, amint Alvin valaha írt. Mindent elmond magáról, amit eddig valaki nem tudott róla, a hangnem durva, a szöveg nagyon ott van (de ezt nem írom le többször...) és a zene is kellően "metálosra" sikeredett. Már ha punk zenekarnál lehet metálos zenéről beszélni, de szerintem lehet. A refrén pedig, mint mindig, dallamos. Az albumot végül az a dal zárja, amit egymás után vagy 46x hallgattam meg, mert nem akartam elhinni, hogy ez meg lett írva. Egy altató Alvin kisfiának? Létezik ilyen? Igen kérem, az "Aludj csak" a kis Alvinnak szól, aki majd egyszer felnő, végig hallgatja apu és anyu összes lemezét, és megismeri a mai "kurva élet"-et. Borzongatóan jó.

Szóval summázva az eddig írtakat: lehet kétévente jó lemezt írni, mellette rommá turnézni az országot és embernek is maradni. Legalábbis amennyire ismerem őket. Másrészt, ha nem írnának már több lemezt, akkor is bőven eléldegélnének a közel 20 év alatt felhalmozott slágerekből (mint Bruce Springsteen a "Born in the USA"-ből...), de azt hiszem, ettől nem kell félnünk. Ugyanis 2014-ben lesznek választások, addig ki tudja, mi jön még (világvége, válság, munkanélküliség, növekvő korrupció és bűnözés...), de téma, az lesz bőséggel. És ha van olyan ember Magyarországon ("én így szeretlek, lazán...sáláláá"), aki mindezzel foglalkozni fog, akkor az Alvin lesz, erre mérget vehetünk. Tehát két év múlva ugyanitt!

Jam