Huszonkettedik alkalommal rendezték meg Komárom városának legnagyobb kulturális-szórakoztató eseményét, amelyet idén másodszor nem a Monostori Erődben, hanem a város szívében látogathattak meg az érdeklődők. Éppen ezért szinte végig teltház volt a Jókai ligetben, amely a program központjaként funkcionált.

Bevallom őszintén, volt szerencsém még az erődös időszakban is részt venni az eseményen, amelyet régen sokkal nagyobb misztikum lengett körül, ebből következően sokkal nagyobb tömegeket vonzott. Mára már csak a város lakói battyognak ki a jelentősebb programokra, hiszen „csak két utcányira van az egész”, ami nem érdekli őket, azt nem nézik meg. Pontosan ebből következik, hogy amíg Fenyő Miklós koncertjén egy gombostűt nem lehetett leejteni, addig egy amatőr bandát mindössze a hangosítók és a büfések hallgattak végig. Régen ilyen nem volt, ez pedig azért sajnálatos, mert így kell beszélnem, mint az öregeknek, hogy "bezzeg a régi, szép időkben..." És ez pedig eléggé aláássa az önbecsülésem és romba dönti fiatal, már-már zsengének mondható lelki világomat. De nézzük kicsit tényszerűbben az egész rendezvényt, mielőtt megszakadna a szívem.

Az egész dzsembori három részre tagolódott: az első és fő helyszín ugye a Jókai liget volt, ahol a nevesebb előadók egy hatalmas színpadon élhették ki művészi kiteljesedésüket, míg ezt, rendszerint, több ezer ember követte figyelemmel. Itt voltak továbbá megtalálhatók a különböző étkezdék és italos-bódék, amelyek a nemzeti jólétet hivatottak alátámasztani, hiszen a tavalyi 600 Ft-os kürtőskalács ma már 1000 JMF-ért (Jó Magyar Forint) volt megvásárolható. A legmeglepőbb a Fröccsfurgon megjelenése volt, ahol egy jófajta házmesterért is mindössze 250 Ft-ot kellett kifizetni, szóval a kellemes csalódásnak is maradt hely a tarsolyban. Az étkezdék pedig nagyjából azonos, "évente egyszer megengedhetem magamnak"-áron működtek, szóval ebbe nem igazán lehetett belekötni. A program is igyekezett színes és vegyes lenni, hogy megmozgassa az egész várost: Fenyő Miklós, Rúzsa Magdi, Wolf Kati és a Sunny Dance Band, Alma együttes (akik zseniálisan őrültek egyébként, mindamellett, hogy meg vagyok győződve róla, hogy netán még pedofil hajlamaik is vannak...), Firkin...hogy csak a legnagyobbakat említsük. De mellettük minden este utcabált rendezett egy-egy, magát haknibandának nem tituláló haknibanda, akik a 60-70-80-as évek klasszikusaival próbálták táncra serkenteni az amúgy nem túl mozgékony közönséget. A magam részéről minden programon igyekeztem részt venni, így elmondhatom, hogy Fenyő Miklós még mindig a csúcson van, ha jampi bulit kell csinálni; Rúzsa Magdi tavaly óta egy cseppet sem változott; Wolf Kati élőben is ugyanolyan jól énekel, mint a tévében, csak kevesebbet mozog; a Firkin pedig bárhol, bármilyen közönségnek zseniális bulit képes rittyenteni, három perc leforgása alatt. Egyedül azt bántam, hogy állandóan angolul énekeltek, pedig a magyar szövegeik külön dicséretet érdemelnek.

A második helyszín a komáromi focipálya melletti rét volt, ahol megállíthatatlanul dübörgött a búcsús-diszkó, amelyre 40 évesnek öltözött tizenévesek rázták magukat egy-egy Niagara vagy Rock n Roll-menet közben. Igazából ebből a helyszínből ennyi elég is volt számomra, hiszen 500 Ft-ért nem dobok kosárra 3x egy túró rudiért és a kisvasút sem az esetem a háromévesekkel. Szóval itt nem jártam túl sokszor.

Sokkal érdekesebb helyszín a Zúzdaplacc fedőnevű kisszínpad volt, ahol tavaly és tavalyelőtt is hatalmas bulit sikerült csinálnom a bandámmal. Sajnos idén már nem hívtak meg minket, mert a feltörekvő nemzedéknek is helyet kellett biztosítani, tehát kivénhedt 40-esek játszhattak P.Mobilt és feltörekvő 15 évesek Guns 'n Roses-t. Nem mondom, hogy nem csinálták jól, csak szerintem késtek vele úgy...cirka 30 évet. No, de sebaj, ugyanis hál' Istennek gyöngyszemek is akadtak a nagyon hosszú hétvége alatt: ilyen volt többek között a tatabányai Die Before Breakfast zenekar, akik metalcore őrületükkel úgy levitték a hajamat, hogy majdnem olyan kopasz lettem, mint AFC Tomi. Szintén felüdülést biztosított még a retro-tengerben a Dirty Dogs, akik egyre népszerűbbek és emellett egyre jobban is csinálják ezt a dirty rock n roll-dolgot. Mondjuk az, hogy mindössze két zenekart tudok kiemelni a négy nap alatt felvonultatott, közel 20 bandából (akik közül persze páran le is mondták a fellépést), az mutatja azt is, hogy a szervezők kicsit mellé lőttek az idei felhozatallal, hiszen a tavalyelőtti 200 fős bulik után most jó, ha 40 ember nézegette a produkciókat kutyafuttában. Ráadásul a program szinte naponta csúszott egy-egy órát, hiszen a Komáromi SC öregfiú-meccseit meg kellett várni, ugyanis ha szól a zene, az emberek nem tudnak focizni, ezt jobb, ha megtanuljuk! Mondjuk anélkül se… Sajnálatos, hiszen az élőzene eléggé a szívem csücske, úgyhogy kedvem lett volna elidőzni ennél a helyszínnél, ha lett volna értelme. Talán majd jövőre.

Mindenesetre nem bántam meg, hogy az elmúlt sok napot Komáromban töltöttem, hiszen ha nem is mindig kiemelkedő kulturális élményekkel gazdagodtam, de legalább élményekkel, amelyek, azt mondják, a legdrágább kincsek a világon. Zsenge koromra hivatkozva ezzel még se nem értenék egyet, se nem cáfolnám, egyszerűen csak annyit: sajnáltam volna, ha kihagyom ezeket a programokat. Jövőre ugyanitt!

Jam