A 2009-es első rész sikerein felbuzdulva Laár András elkészítette az újabb meditációs albumnak szánt Tündértantra második részét, amelyhez ugyan le kell menni alfába, de ott meg már nem működnek az agytekervények, szóval túl sok okosat nehéz lenne róla írni..

Még jó, hogy nem is ezzel az indíttatással született ez az album, hiszen a spiritualista, önmagunk belső világába kalauzóló lemez elsődleges feladata a stresszoldás. Sanszosan gyanítom, hogy ez mindenkin működik, kivéve az újságírón, aki kritikát szeretne írni a lemezről. Ugyanis: ha nem megyek le alfába, akkor képtelen vagyok koncentrálni a lényegére, ha lemegyek alfába, akkor elalszom. Így engem inkább stresszelt a dolog, szóval nem én vagyok a célközönség, ezt elsőre is beláttam. Aztán persze nekifutottam még néhányszor, hiszen magával a zenével nincsen gond: a kis finom hangszerek, a hindu dallamvilág és a mantrázás (- "Mantrázok." - "Mi a gyíkot rázol???" - remélem mindenkinek megvan a klasszikus...) mind-mind kellően egybe vannak fogva. Persze, mondhatnám azt, hogy tulajdonképpen 80 percen keresztül tökugyanazt hallhatjuk, de mivel ennek pont az a lényege, hogy egy adott állapotban tartsa az ember szürkeállományát, így ezt nem róhatom fel negatívumként. (Viszont nekem túl pozitív sem lett, ugyanis néhányszor azért sikerült belealudni...)

A dalok két csoportba osztahtók: van nekünk 5 megzenésített, tradicionális mantránk, amely 7 dalban lett kifejtve, ugyanis Az Egyetemes Jóakarat mantrája (Om Mani Peme Hung!), grandiózussága okán, három dalban bontakozik ki. Emellett pedig van még nekünk 5 saját Laár szerzeményünk, amelyek onnan ismerhetők fel, hogy magyar nyelven vannak énekelve a hindi és a szanszkrit helyett. Egyébként zeneileg teljesen beilleszkednek a homogén egészbe. Kiemelném az album záró tételét, melyet András a legifjabb Laár-nak, Budának írt. A gesztus mindenképpen dicsérendő. Összességében azt tudom mondani, hogy aki vevő az ilyesfajta önnyugtatásra és esetleg nem áll tőle távol Buddha, a mantrázás, vagy éppen az ambientes, relaxációs zenék, azok tegyenek vele egy próbát. Sajnos, természetemből fakadóan, én nem igazán tudtam mit kezdeni az egésszel anélkül, hogy ne hallgattam volna meg utána egy Trivium albumot. Remélem ez nem minősül kultúrbarbárságnak!

Jam