Sajnos azt kell mondanom, hogy a három napból a szervezők pont a legnagyobbnak ígérkező második napot, a fő buli-időpontot tették a legunalmasabbá. Valószínű, hogy önhibájukon kívül, de sajnos én nem tudtam azonosulni az egész napi felhozatallal.

Zeneileg ugyanis semmi, de az ég világon semmi érdekes nem volt, amit szerettem volna látni. Így nem volt más hátra, mintsem, hogy felderítsem alaposabban a terepet. A tatai vár szép, ezt eddig is tudtam, de most végre sikerült kijutni a párkány-részre is (ami általában akkora tömeggel operál, hogy nehezebb rá bejutni, mint egy Metallicára a Sportarénába), ahonnan megcsodálhattam a kilátást. Aki egyszer eljut Tatára, annak mindenképpen érdemes, hiszen ennyire festői táj nagyon kevés van az országban. Csodálatos! De hogy ne csak kicsiny lelkem szépségápolásával foglalkozzunk, ki kell emelnem a helyszínek közül a Lovarda díszleteit, hiszen a hippikorszak kreativitásával rendezték be a szervezők a helyszínt. Az asztalok kibelezett mosógépek voltak, a székek egymásra pakolt gumiabroncsok, a vízipipázás biztosítva volt, ráadásul még egy könyvtárat is kipakoltak, hogy az esetleges unatkozók felcsaphassák Agatha Christie vagy Rejtő Jenő egyik könyvét a nagy ijedtségre. Emellett szintén hatalmas ötletnek bizonyult, hogy a lámpa- és hangfaltartó vasakat gitárokkal, fogasokkal és függő nyakkendőkkel tették változatossá. Tapsot érdemelnek.

Zenei felhozatalból a Heaven Street Seven és a Zagar érdemel egy-egy mondatot: mindkét zenekarnak van egy nótája, amelyik érdekes és hallgatható számomra (a Dél-Amerikáról és a Wings of Love-ról beszélünk), de egyébként semmi különlegest nem tudnék elmondani róluk. Felléptek, legyen elég ennyi. Két fő műsorszám volt betervezve a napra: délután egy műrepülési bemutató Veres Péterrel, aki méltán léphet Bessenyei Mester helyére, ugyanis a trükkök szájtátásra adtak okot minden tekintetben. A másik az esti tűzijáték, amely már majdnem annyi embert vonzott, mint a vasárnapi Tankcsapda, de erről majd később. A Hell Party Arénába pedig még ma sem sikerült bejutnom, ugyanis titkosították a belépést: karszalagosok igen, sajtósok nem. Így arról sajnos nem tudok információval szolgálni, mindössze eggyel: a 130 bpm dübörgött este tíztől hajnal négyig. Talán ennyi elég is belőle...

Jam