A Genesi[s] után nem igazán vártam túl sokat a srácoktól, de ez az öt dal kellemes meglepetésként ért. Talán a mennyiség és a minőség kérdése eldöntetett...

A dobozhangzás és a butacore keveredése, elektronikával megspékelve. Ez volt eddig a Woe, Is Me és most is ez maradt. A különbség annyi, hogy itt mind az öt dalban tudtak olyan megragadó és legalább egy picit is fogós elemeket felvonultatni, amit az előző albumon összesen nem. A Stand Up refrénje olyan ütős lett, hogy talán a We Came As Romans adhatott tanácsot a srácoknak, mint ahogy a címadó tétel is sorakozik ebbe a glédába. A Voices of Hope már egy kicsit feledhetőbb, de ami mindhárom dalban megegyezik: a sablon metalcore riffeknél sikerült egy kicsit egyszerűbb, de sokkal baszósabb alapokat összehozni, amely azért jó, mert ha a "pince alatti mélygarázs"-hangzásból nem ismernénk fel a srácok zenéjét, akkor ez segít. Emellett itt van még a fűszerként adagolt elektronika, amely mindig is jó volt náluk, most is ez a helyzet. Ami viszont a legnagyobb negatívum, az a maradék két nóta, ugyanis mindkettő akusztikus. Igaz, az énekesek különböznek bennük, de ettől még egy öt dalt tartalmazó metalcore (vagy mi a szösz ez?) EP-re két akusztikus muzsika sok. (már ha nem Ákosnak hívják az előadót...). Külön-külön ezekkel a tételekkel sincs gond, mert arra a három hangra frankón el lehet dudorászni, de meggyőződésem, hogy nem kellett volna ennyire erőltetni őket. Inkább egy lett volna, ami kicsit érdekesebb. Összességében még így is pozitív csalódás ez a pár dal, amire normál esetben azt mondanám, hogy "majd a következő jobb lesz". No, most ez azért nem fog működni, mert pár hete a banda bejelentette, hogy feloszlanak. Kár, de annyira nem sírok, mint mondjuk egy Bury Tomorrow-ért tenném...

Jam