Három év, gyökperkettőször tíz a harmadikon tagcsere és trióra való fogyatkozás után - session hörgőssel!! - a svéd electrocore csapat jelenti: kész az új lemez és bivalyabb, mint valaha. (Haha.) Ha ezt mindenkinek elhinném, rancsot kéne bérelnem a sok bivalynak. Lessük meg, mekkorát lódított a Dead by April?

Ha a hangzásra gondolunk, akkor tulképp semekkorát, mert az biza tényleg odavág a falhoz. De ez elvárható. Ha az elektronikára, akkor végül is mondhatni, hogy az is rendben van, mert bár újdonságot nem nagyon kapunk, de végig szerves része a zenének, és ahogy megszokhattuk, pluszt ad az egésznek és egyfajta ‘egybőltudommiszól’ egyéniséget kölcsönöz a bandának. Amitől valójában bivalynak érezzük a hangzást az a hét húr és a mély hangolás, ami kellő kontrasztot biztosít a magas szintifutamoknak és valljuk be, más feladata nincs is nagyon. Aztán itt van még a két ének, ami az egésznek a sava-borsa és ezen állt vagy bukott a banda sikere mindig is. Szerencsére nem kell aggódni, Pontus visszatért és elemében van. Nagyon is elemében.

Slágerhalmaz, ezt kell tudni a dalcsokorról, ráadásul nem az az egyből bemegy, egyből kijön fajta, hanem fogós, ragadós, dúdolható, szerethető parádé ez, kérem szépen. Ehhez kell az adottság, hogy valaki ne csak jó dalokat, hanem slágereket írjon. Plusz, ha már itt tartunk, akkor az sem utolsó szempont, hogy végre van egy dal a lemezen, amelyet csak hörgős ének kísér elejétől a végéig, majd a lemez zárásaként felkérték Tommy Körberg-et (nem a ti hibátok, hogy nem hallottatok még róla, egészen eddig én sem), hogy Elton John-os orgánumával tisztelje meg az utolsó tételt és akkora balladát kanyarított belőle, hogy kiszakad a ház oldala. Tulajdonképpen tíz pontot kellene adnom a lemezre, de persze nem esszük ennyire forrón a gyümölcslevest, van egy-két bökkenő, amelyet az irántuk érzett szerelmem miatt legszívesebben kihagynék a cikkből, de legyünk politikailag korrektek és hallgassuk meg a másik oldalt is.

Szerencsére itt sokkal rövidebb lesz a lista: először is az autotune. Belefér, eddig is belefért, de nem kell, felejtsük már el! Másrészt a ritmusképletek: egy-egy darálást mintha egy az egyben átemeltek volna egy korábbi dalból és ez zavaró. Meg különben is, az előző lemezen már elkezdtek a srácok a progresszívabb (vebb?...vaebb??) dolgokkal kísérletezni, azt az utat tessék folytatni, nem baj, ha a tinilányok egy kicsit gondolkodnak is zenehallgatás közben! De ennyi, ettől függetlenül ez a 11 dal mestermű és örülök, hogy feloszlás helyett erre voksoltak a srácok. Már csak el kéne jutniuk végre kis hazánkba és boldog leszek!

Jam