Ki ne ismerné a kétezres évek elején felkapott svéd Hammerfallt, és az őket inspiráló power-metal veteránokat, a német Helloweent? Valljuk be, szinte mindenki. 2022 nyarán, az év eddigi legmelegebb napján, egy pest reggeli nyári zivatar után végre eljöttek hozzánk, hogy ránk zúdítsák mindazt, ami az évek alatt felgyülemlett bennük, de a vége bizony hidegebb volt, mint a reggeli, szakadó eső.
Az Aréna idén tényleg kitett magáért, hatalmas neveket vonultatott fel palettáján, de bizony nem egy név csúfos kudarcba fulladt. Gondolok arra, ami megjelent a médiában RHCP után, az sem volt kellemes, de őszinte, nem sokkal később én is megtapasztaltam Kornon, hogy idén nem kevés gonddal küszködik az Aréna. Most a Hammer of Dawn és a self-titled Helloween bemutató turnéját vettem célpontba, UNITED FORCES névvel megáldva. Noha mindkét banda perifériámon és preferenciámon kívül esik, azért ők sem azok, akik évente járnak hozzánk, úgyhogy látni kell őket. Most már tényleg idegesen szálltam le kicsivel hat előtt a Puskásnál, mert egyre jobban kiábrándultam attól a helytől, amitől a legmagasabb minőséget várnám, főleg ilyen jegyárak mellett. A kapunyitás hatra volt kiírva, végre legalább nagyjából időben az eseményhez tartozó posztban, így nem az információ hiánya miatt láttam alig száz embert a kapuknál. Egy darabig még kint tartottam terepszemlét, s az órámat nézve nem kerülte el a figyelmemet az, hogy már a kapunyitás sem jött össze időben, de 10 perc késés miatt még nem gondoltam úgy, hogy problémák lehetnének. Háromnegyed hét körül érkezhettem be a küzdőtérre, ahol az elforgatott színpad várt, féltávra kicsinyítve a küzdőteret. Mindig érdekes megoldásnak tartottam ezt, főleg azért, mert tapasztaltam, hogy bizony a beérkező tömeg ilyenkor egyből megragad a bal oldalon, s jobbra mindig akkora tér marad, hogy megyei bajnokságot lehetne ott tartani. S ez a Hammerfall kezdetéig sem változott.
Az eredeti kezdés fél nyolcra volt kiírva, a negyedóra csúszás még éppen elfogadható volt. A színpad képe odabaszósan igényes volt, végre éreztem, hogy a show most ütni fog, látvánnyal együtt, aztán bejött az intro, és ránk robbantották Joacim Cans-ék a Brotherhoodot. Vagyis hát, robbantották volna. Annyira halk volt az egész, hogy a mellettem álló lélegzetvételét hallottam, és ámulva néztem ki a fejemből, hogy ez most mi. Ha nem lett volna egyből bekarcolós Oscar Dronjak és Pontus Norgren mesebeli kombója, már síkideg lettem volna, mert a dobbcucc, és a basszus szekció annyira hiányos volt, hogy a basszus egyáltalán nem létezett, a zenekari motorból meg csak mintha az éteri háttérsugárzást hallottuk volna, plexifal mögül. Bezzeg a cinek idegesítően hangosak voltak. Háttérsugárzást illetően, hatalmas élvezet volt végre egy koncerten rendes introt hallani, statikus zaj helyett. Noha albumbemutatónak nevezett turné volt, csak három dalt kaptunk a friss lemezről, a Brotherhood mellett elhangzott a címadó, és a Venerate me, de inkább egy best of buli volt, ami egy kicsit sem lett volna zavaró, ha tényleg egy fület leverő kalapácsként rakott volna minket helyre, így viszont csak szomorú voltam. Szomorú voltam, mert akkora showt láttam a színpadon, amit sokkal fiatalabb előadóknál sem, és hiába érezni, hogy kisujjból lehozzák az egészet, láttam rajtuk, hogy ők ezt tényleg élik, tényleg akarják, és nem a muszájból kapunk tőlük a koruk miatt egy utolsó pénzes turnét. Láttam, hogy fájlalják a technikai hibákat, a megszakadó hangokat, és a közönség nem teljesen lelkes válaszait, pedig a Last Man Standing, Let the Hammer Fall tényleg jó volt, és egy icipicit már kezdett normálisabban is hangzani. De a hangerő... Egy covid idején tartott illegál házibuliban, amire még a rendőrőket sem hívták ki, nagyobb volt a hangerő, és az ereje a zenének... Lehet, hogy a fülmonitor jól szólt, de idelentről annyira szívfájdalom volt hallani, hogy már kezdett iszonyatosan dühíteni az Aréna, hogy jobbnál jobb neveket basznak el... Kevés volt a leültetés a dalok között, pont annyi magyarázás volt, amennyi illendő - nyilván az ooo-ooo-zás nem maradt el, de itt nem is kellett, hogy elmaradjon, erre illett, még éheztük is. Rengeteget repültek a pengetők, a közönség bevonása, a pacsik, és mégis, hiányérzet támadt bennem, mert éreztem, hogy ezek a power-metalosok bizony jobbat érdemeltek volna. A levonuló után megkapták a visszatapsolást, amit én amúgy nem ítéltem volna elégnek, nagyon kitűnt, hogy nem rájuk volt kíváncsi a magyar közönség, pedig ezek az urak letettek már nem keveset az asztalra. A Hammer High és a Hearts on Fire végül már az élvezhető minőségben szólt, és tartották magukat az eseményre beígért 75 perchez, de úgy voltam vele, inkább ők játszanának még egy órát, mint a tökösök.
Kezdetét vette az unott, halk háttérzene, a közönség végre elkezdett beljebb jönni, és betölteni a réseket, de így is volt nem kevés placc, ahol esküvőt lehetett volna szervezni, külön zenekarokkal együtt, a lelátók is elég hiányosan festettek, de már meg sem lepődtem, tekintve az eddigi kritikákat. A várakozás aligha a színpad átalakítása miatt lehetett több, hamar lehúztak mindent, és felkerült a négylábdobos cájg az emelvényre, a tökmolinó, és nagyjából ebben ki is merült a Helloween dekorja, a show többi részét a kivetítő vitte. A kiírt negyed tízes kezdés végül csak háromnegyedre sikerült, és bizony elkezdtem érezni, hogy ha még kétórás koncert várható, nem lesz egyszerű a hazajutás kérdése. A névtelen intrót hatalmas ováció övezte, mindenki átélte és átérezte a belépőt, a Michael Kiske-Andi Deris kombót pedig kitörő öröm fogadta. A Skyfall végre értelmes hangerőn robbant be, de a hangzásvilággal így is rengeteg baj volt. Végre ugyan elkülönült, és hallható volt a Markus Grosskopf vezette basszusszekció, de a három gitár, mint egy nyolcvan féle gyümölcsből és cefréből összeöntött megrohadt turmix... Ott van, látod-hallod, de csak darálás, idegesítő zörgés van, a húrok között néha feltűnik egy hang, amit megszakít itt-ott egy túlhangosított ének, és lövésed sincs, hogy éppen melyik gitárt hallod, ha nem nyomják az arcodba. Amikor pedig hárman összeállnak előtted, döntsd el, hogy mégis mi a franc folyik, és noha a Helloweent pont ez jellemzi albumon is, azért ott még el lehet különíteni az adott szólamokat. Itt, aznap este, ha nem látod a merches pólókat előtted, azt sem tudod, melyik koncerten vagy. Az Eagle Fly Free - Mass Pollution - Future World trió sem szólt jobban, de közben felfigyeltem arra, hogy noha Daniel Löble gyönyörűen püföli a rengeteg tamot, a lábdobok összességét, vagy a pergőt, teljesen mindegy, melyiket üti le, mert nem hallod a különbséget. Abszolút nem volt semmi különbség, mindegyik pontosan ugyanúgy szólt, így csak egy autót kaptunk járó motorral... A Save us és a Where the Rain Grows sem hozta meg a kedvemet az egészhez, míg Hammerfallnál legalább éreztem próbálkozásokat a minőség javítása érdekében, Helloweenen semmit, és olyat tettem, amit még egyszer sem. Kimentem. Kimentem, ki az arénából, a legközelebbi megállóba, mert ez… Ez már siralmasan fájt, fájt a lelkemnek, a fülemnek, s minden tagomnak. Arénabuliról még soha életemben nem távoztam féltávnál, volt már, hogy félrementem a küzdőtérről, de ez már elviselhetetlen volt. Élvezni akartam a koncertet, de élvezhetetlen volt. Nem tudom, hogy a covid alatt elveszítettük az összes ügyes és hozzáértő hangtechnikust, vagy nem lehet jobbat csinálni (én azért megkérdezném a Budapest Parkot, hogy ott miért sikerül néha) vagy a zenekar mondta rá erre az áment, de hogy ez egyszerűen egy híg fos volt, az biztos.
Zárásként teszem hozzá, hogy bár sok a jó név, amit hoznak, kicsit még mintha tanulnának is az előző estékből, az Aréna idén nálam a legutolsó, ahová tényleg dalolva teszem be a lábam, és egy isten háta mögötti kis placc jobban szól, bizony sokkal élhetőbb árakkal. Az FFDP pedig rettegő koncertként várakozik magára, ha egyáltalán rá tudom majd magam venni, mert amit Helloweenen tapasztaltam, az bizony förtelem…
Wimi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.