Nyarat zárt a Budapest Parkban a Subscribe és elhívta játszópajtásnak a LAZARVS és a Shell Beach legénységét. Ilyen line upból csak és kizárólag jó buli kerekedhet, úgyhogy nem is nagyon vesztegetjük tovább az időt, lássuk, milyenek voltak a bulik!

Amit kettőnégyen kaptunk az időjárástól, egy héttel ezelőtt, most azt kamatostul visszahozta, ugyanis gyöngyöző homlokkal érkeztem nyitás előtt húsz perccel a Budapest Park kapujához. Elöl akartam lenni mindenféleképpen, mert éreztem, hogy ez az este roncsolni fog, és ezt nem a Jammal megszokott helyünkön akartam átélni. Szerencsémre egy jó cimborám állt az élbolyban, így vele diskurálva elrepült az idő, a szokásos becsekkolás után jó, ha 5 másodpercet futottam, aztán kényelmesen elfoglaltam legelsőnek a helyemet a színpad előtt a kordonnál. Helyfoglalásra nem nagyon kellett figyelnem, míg elment a cimbi a szokásos frissítőért, aztán volt 10 percünk kezdés előtt kitárgyalni, mennyire nem szeretjük azt a közönségben, hogy nem tisztelik meg elegen az aznapi kezdő zenekart a jelenlétükkel, és mennyien lemaradnak olyan bandákról, akik tényleg megérdemlik a figyelmet. Beszélgetésünket a SHELL BEACH maximálisan igazolta.

Másodpercre pontosan kezdtek, s az bár intro után még kicsit gyengébben indult az Absolution, az utána felcsendülő Hero már éreztette, hogy itt bizony nagyon sokat kihagynak, akik később jönnek. Szinte semmi időnk nem volt ezen kattogni, mert a következő másodpercben leesett állal, libabőrrel a karunkon fagytunk hozzá a kordonhoz, akkora erővel robbant ránk a Run Out The Sun. A srácok mindennemű felmerülő kételyt a kuka legaljára dobtak, pedig bevallom, mikor belehallgattam otthon a dalaikba, úgy éreztem, hogy kicsikét valami hiányzik. De amit élőben lehoztak, az mese volt, s nem tudom, hányszor gondoltam arra, hogy magamra akarom borítani a sörömet, mert annyira melegem volt a headbangeléstől. A hangzásban igazából szerintem csak iszonyatosan apró kötekednivalót találnék, noha meggyűlt a baja a srácoknak az egyik oldalt a gitárcuccal, profin orvosolták, és minden ment, ahogy csak kellett. Beszélgetni kb. nulla időnk és akaratunk volt, a színpadra figyeltünk, bár néha hátralestünk, hogy azért kezd gyülekezni a tömeg, többre nem volt lehetőség, mert elvitt minket a zene. A Hydra abszolút elvarázsolt, észre se vettük, mennyi az idő, s már sajnos vonultak is le a srácok 2 dallal később. Mindenképpen meghallgatni kötelező banda, de ha koncertet jelentenek be, és kedvcsináló kell hozzá, akkor tessék, mennnnyé’ SHELL BEACH-re mert ott hagyod a nyakizmodat, meg az agyadat!

Lazsálásra az első koncert után nem sok idő maradt, új értelmet nyert a rövid átszerelés…
Noha nagyon furcsa volt a sátáni szeánszt 19:10re megidézve látni a színpadon, túl sok lehetőségem nem volt agyalni, a LAZARVS kimászott a pokol bugyraiból, és iszonyatos erővel zúzta meg a dobhártyámat a Belphegor. Zoliék nem sokat várattak, semmiből jött ránk a Pit, majd megindult az egész este egy óriási méretű circle pittel.

A közönség létszámát már nem kellett nézni, kezdtünk végre többen lenni, Apey szépen meg is énekeltette a Potheadet, hogy aztán újra korlátot szaggattasson velünk. Nem tudom, honnan van annyi tűz és erő bennük, hogy újra meg újra átadják nekünk, idén nem kevés koncertjükön voltam, de nem tudnám kiemelni, melyik volt energetikusabb, egyszerűen mindegyik állkapocsromboló. Lazarvs, Abraham, Reaping, közben folyamatos odabaszó színpadi játék, a kivetítő teljes látványképe viszi magával az estét a zenével kézen fogva, s csak annyit veszel észre, hogy már sötétben futsz körbe-körbe a Slaves ütemére, ha pedig elöl állsz, igyekszel eleget forogni, hogy minden oldalad kellemesen átsült legyen a pirotechnikától. Látvány, hang, mindennel teljes koncert érzés; ha ez kell, akkor az egyik legjobb kombó ehhez a LAZARVS és a Budapest Park, annyi szent.
A Black November, mint személyes kedvenc mindig megadja a katartikus érzést, ahogy Laci táncoltatja a dobverőket, ahogy Zoli darálja a basszert, és Apey beint mindenkinek, miközben érzed, hogy szakadnak az izmaid a csuklyádnál. Fenomenális, és szomorú volt utána a visszatapsolás, mert tudtuk, hogy mindjárt vége. A záródal választása most a Golden Goatra esett, és bizony oda is tette, amit csak kellett. A búcsú tőlük mindig szomorú, de poénos, volt repülő rendőrautó, általam zsákmányolt pengető, Laci által vezényelt integetés, és persze az elmaradhatatlan zenekari kép a közönséggel. Hangzásra semmiképp nem lehetett panasz, ahogy másra sem, tökéletesen zárták a nyári szezont az elvonulásuk előtt, és mindenképpen várós az őszi turné!

Mivel minden zenekar időben kezdett, meglepődtünk volna, ha pont a Subi ne így tenne. Aggodalomra semmi ok nem volt, fél kilenckor pontban megindult az intro, és színpadra lépett a magyar progresszív metal egyik megkerülhetetlen zenekara, a SUBSCRIBE. A Csongor Bálint-Tilk Máté énekduó megfoghatatlan erőkkel szabadította ránk a dalokat, az Every Skin már a kezdő szólamoknál megtette a hatását, és mindenkit elöntött a zenéből fakadó mámor. Ugrálás a basszusra, együtt éneklés, átszellemült mozgás a hangszerekre, mindenki mindenkit imád, egyik sem hiányzott, és már itt éreztük, hogy azt akarjuk, ez az este sose érjen véget. A The Verdant egyből felcsapott, s vitt is tovább, jött a The Devil Take The Hindmost majd a Gazing, és akármennyire rutinos koncertjáró vagyok, éreztem, hogy ez másnap nagyon fog fájni. Nem zavartatták közben magukat a srácok, Bálint azon kérdésére, hogy eljátszuk-e a frissen megjelent Relentless című dalt, kimagasló üvöltés volt a válasz a teljes Parktól, mire ránk is zúdult mindenestül a színpad, lenyűgöző fényjátékok kíséretében, és egyből jött az az elmondhatatlan érzés, hogy de jó is, hogy újra ennyire aktívak, és kapjuk a jó dalokat tőlük. Levezetésre még nem kaptunk jogot, ajtót rúgott az arcunkba a Bitter Boundary, mi pedig tátott szájjal kértük. Ha volt is tüzijáték valahol, arról mi mindannyian lemaradtunk, mert a Park isten bizony hangosabb volt mindennél!

Azt hittük, végre kicsi levegővételnyi időt kapunk, de tévedtünk, jött egy Useher Friendly Useher Friendly, és mindannyian táncolni kezdünk. Képzelj el pár ezer metálost, aki konkrétan táncol, tapsol és fürdik a reflektorok fényeiben, a vokálok összevissza pattogása között. Ott értettük meg igazán, miért is szeretjük a Subit, hogy nem kell mindig disznóvágás ahhoz, hogy megmozgasd a metalosokat, csak jó dalokat kell írni, ehhez pedig a SUBSCRIBE-nak minden feltétele adott volt évekkel ezelőtt, és adott most is. Jobbnál jobb számok következtek, természetesen nem kevés dal volt a korosodó-jubiláló BOOKMARKS lemezről, nem kis örömünkre. Az Álomtéglát kötelezően mindenki énekelte, mondjuk nem is ismerek olyat, aki ne ismerné, és meg is lepett volna, ha pont ez a dal marad ki. Jött az X-man, ami bizony tényleg lehúzott minden erőtartalékot belőlünk, megágyazva annak a visszatapsolásnak, ami szerintem felért egy külön koncert hangerejével. A visszajövetel utáni nóta pedig önmagában is megért egy külön térdelést, amit a közönség ismét megtett az est folyamán, ugyanis a Between Heaven and Her eredetiben is, áthangszerelve is mocsok jól szól, de ezen a koncerten egy teljesen más szinten hatott, a füleken át eljutott mindenhová, ahová csak kell, és azokban is letette a lábnyomát, akik először volt Subin, hát még azok mit mondjanak, akik évek óta szeretik őket. Egyszerűen pazar lezárása volt a koncertnek.

Nyárzáró bulinak indult, de szerintem itt nem zárult le semmi, olyan löketet kaptunk mindhárom csapattól, hogy aki ezek után nem fullosan távozott a Parkból, valószínüleg nem is ember, maximum egy nagyon megtépett hangszer. Mindenképpen kíváncsian várom, mit tartogat az ősz és a tél, noha a szabadtéri koncertek ideje lassan lejár, jönnek a klubbkoncertek, amik szintén kihagyhatatlanok, és a megjelenés kötelező.

Wimi