Az általam nagyon kedvelt kanadai melodic-hardcore zenekar november 7-én kidobott egy meglepetés EP-t Heaven Let Them Die címmel, és hát azt kell mondjam, a meglepetés remekül sikerült, izgatottan vetettem bele magam a hat dalos anyagba, azonban ahogy mondani szokás:„hamar ellobban a tűz, ami túl nagy lánggal ég!”

A 2022-es zseniális Eulogy for those Still Here album óta nem kaptunk anyagot a srácoktól, és hát adná magát, hogy az elmúlt 2 évben a turnék mellett dolgoztak ezen az EP-n, azonban sajnos ez nem hallatszik a hat dalon. Szomorú vagyok ugyanis imádom a zenekart és tisztelem, amit eddig letettek az asztalra, azonban úgy döntöttek – és bár ne tették volna –, itt az ideje megújulni!

Az EP minden tétele az eddig ismert Counterparts dalokhoz képest egy keményebb, mélyebb, már-már deathcore típusú dal lett, amivel önmagában nem is lenne probléma, de hol maradnak a dallamok? Mintha szándékosan kivágták volna a zenéjükből azokat a dallamgitár témákat, amik szinte a védjegyükké váltak, amik definiálták őket az elmúlt években. Biztosan nem vagyok vele egyedül, de én pont ezért szeretem a zenekart, persze mindenki zseni a saját hangszerén, de amit a gitárok műveltek, azok megkérdőjelezhetetlenek voltak az előző albumokon. Rendben, elfogadom, a stúdiómunka remek, hangzásában fel lehet fedezni a Counterparts jegyeket, azonban az összkép nem hagyott bennem semmi maradandót. 

Hallgatván az EP-t Misi kolléga hasonlata jutott eszembe a HER LAST SIGHT zenekarsimogatójából, miszerint:

...amennyiben Budapesten már van 100 kézműves hamburgerező úgy befuthat-e egy 101-edik?

Nos, itt nem a befutás kérdése forog kockán, hiszen a Counterparts jó pár éve meghatározó zenekara a szcénának, sokkal inkább azt érzem, hogy egy Michelin csillagos fine dining éttermet cseréltek a srácok a 101. körúti hamburgerezőre. Mindenképpen visszalépésnek érzem a korábbi anyagokhoz képest. Felmerül a kérdés, tényleg csak erre a hat középszerű döngölésre futotta két év várakozás után? Melodic-hardcore-nak már nem lehet nevezni, amit itt hallunk, azonban a deathcore mezőnyből sem emelkedik ki semmiben. Százszor hallott riffek, döngölés, változatosnak egyáltalán nem nevezhető hat szinte ugyanolyan dal, amiből kettő videóklipet is kapott, persze egy videóban, mert hogy hatalmas „storytelling” kapcsolódik két olyan dalhoz, ami az EP-n koncepció hiányában az első és a negyedik dal összefonásából született. 

Nyilvánvaló, hogy a klippeken egy hihetetlenül profi stáb dolgozott, tehát minőségében kiváló vizuált kaptunk. Azonban meghallgattam volna, ahogy a zenekar elmeséli a teljes mértékben ötlettelen forgatókönyvét a rendezőnek: „Mi legyen a klipben? – Legyen rajtunk fehér póló, azon jobban látszik a vér, meg mindenképpen legyen benne kecske, amit jobb lenne, ha le is fejeznénk, és lehetőleg 4-5 ember egye is meg a kecskét utána…  – De mi legyen a történet? – Ugyan már! Nem kell történet, elég ezeknek a vérző vizuál... Jah és a végén még legyen vérbosszú meg tűz, gyújtsunk fel mindent!”

Nem azzal van problémám hogy úgymond „gore” lett a klip, csak egyszerűen rosszul vagyok attól, hogy 2024-ben még mindig ez definiálja a metal zenét. Legyen a klipben vér, tűz, lehetőleg egy romos épület, lőjük el az összes klisét, amit csak lehet. Amikor 2011-ben a SUICIDE SILENCE kidobta a YOU ONLY LIVE ONCE klipjét – bár akkor sem volt ez újkeletű –, talán még azt mondtuk, hogy menő szétlőni egy egész zenekart, mindegy csak fröcsögjön a vér Mitch Lucker szintén fehér pólóján, és a végén még lőjünk rájuk egy RPG-t is, biztos ami biztos alapon. Eltelt tizenpár év, de úgy fest, hogy az általános metal videóklip receptje még mindíg ugyanaz. Vagy csak szimplán elfogyott volna az ötlet? Nem tudom. Viszont – hogy valami pozitívumot is írjak az EP-ről – a 6 dal nem hosszabb 17 percnél, szóval sokáig nem rabolja az időnket a végighallgatása! 

Elnézést mindenkitől, hogy ezen véleményezésem kissé dühösre sikerült, de ez csak és kizárólag azért van, mert egyébként imádom a zenekart, azonban amit jelenleg kiadtak, messze nem reprezentálja azt, amit ők valójában tudnak. Az anyag véleményem szerint teljesen kilóg a zenekar eddig ismert diszkográfiájából, viszont hasznát tekintve sziklaszilárdan mutatja, hogyan nem kell megújulni!

Igazán remélem, hogy nem maradnak ezen az úton és újra megtalálják a már-már védjegyüknek számító „Counterparts signature” dallamokat azokon a gitárokon. Végezetül egy kérdés hozzátok: Biztosan nálam hiányzik egy darab a puzzleből és csak én nem értem, de ha a dal címe: NO LAMB WAS LOST, akkor a klipben miért kecskét áldozunk? Mondjuk technikailag rendben van a mondat, hiszen NO LAMB WAS LOST... A goat was lost!

#D.