A Touché Amoré Október 11-én engedte a világra hatodik stúdióalbumát Spiral In a Straight Line címmel. De vajon hol is tart most a californiai post-hardcore zenekar így 17 év távlatából? Vajon megérte-e négy évet várni az előző 2020-as Lament album óta? Tud-e és kell-e bármi újat mutatnia a post-hardcore műfaj egy ilyen robusztus alappillérének számító zenekarának mint a Touché Amoré?

Nos, aki ismeri a zenekart az tudja, hogy mennyire a klasszikus post-hardcore/hardcore punk vonalat követi Jeremy Bolm zenekara. Nincs elektronika, nincs utószínezgetése a daloknak, nincs tiszta vokál. Amit kapunk az arcunkba nem más, mint a nyers, velőig hatoló felismerés, amit Jeremy karcos üvöltésével ereszt ránk. Azt gondolom, hogy a mai túlhajszolt zeneiparban egyre kevesebb az olyan zenekar, akik úgy tudnak érzelmeket kifejezni, hogy az meg is érinti a hallgatót. A felismerés csak egy dolog, de hogy meg is tud érinteni a dalszöveg és a katarktikus előadásmód, arra szerintem nagyon kevesen képesek, és hát a Spiral In a Straight Line kétség kívül meg tudott érinteni.

Mint az elmúlt 17 évben kiderült, a Touché Amoré nem az a zenekar akik albumaikat valamilyen lemezkiadó által generált presszió vagy marketingérdek hatására dobálnák ki évről-évre. A Stage Four és a Lament album közt is 4 év telt el, csak úgy mint jelen esetben. Habár ez a zenekar hatodik stúdióalbuma, (első albuma a Rise Records gondozásában), nem kérdés, hogy az utóbbi időben a minőségre fektetik a hangsúlyt a srácok a mennyiség helyett. Akkor dobnak ki új albumot, ha van is mondanivaló mögötte. Hogy hozzak egy hazai szintén post-hardcore/hardcore punk példát, kicsit úgy dolgozik manapság a banda, ahogy itthon a Téveszme. Lehet, hogy nem kapunk minden évben anyagot tőlük, de amikor kapunk akkor biztosak lehetünk hogy az minőség a legmagasabb szinten.

Persze a negyven pluszos tagok azért megéltek már ezt-azt az életben, most azt érzem, hogy élettapasztalataikat olyan kifinomultan öntötték bele ebbe a 11 dalba, amilyen mélységekben ezelőtt még nem hallhattuk. Valóban elfogadom azon kritikusok érveit, akik azt mondják, hogy a Spiral in a Straight Line album már nem az a lendület, nem az a düh, nem az a tűz, amit az előző albumokon megszokhattunk a zenekartól. Valóban nem! Sokkal inkább egy letisztultabb, érettebb anyag lett, amit a zenekar elmondása szerint csaknem egy teljes évig rakott össze és csiszolt tökéletesre. Jeremy Bolm úgy nyilatkozott, hogy a dalok írása mintha csak egy terápiás gyakorlat részét képezte volna. Minden tag beletette a saját életéből eredeztethető fájdalmát, veszteségét, tapasztalatát. Véleményem szerint mondanivalót tekintve - az egyik, ha nem - a legmélyebb album lett az idei lemez. Találunk dalokat például függőségről (Force of Habit), távkapcsolati nehézségekről (This Routine),a kiégés vagy túlhajszoltság okozta stressz cipeléséről (Mezzanine), vagy az album címét képező, napi szinten jelen lévő és folyamatosan spirál szerűen bekövetkező „fent és lent” megéléséről (Altitude).

Az album hangzása is nagyon nyersre sikerült. Mintha az előző lemezek dalai dallamosabbak és dühösebbek lettek volna, most azt érzem, hogy letisztultabb de szomorúbb, olykor melankolikusabb albumot kaptunk. Hogy hoz-e bármi újat az előző albumokhoz képest, arról azt gondolom, hogy ha zenében nem is, mondanivalóban mindenképp. Itt sem egy hatalmas zenei generációs fejlődést vagy szemléletváltást hallhatunk, sokkal inkább egy érést, egy személyiségfejlődést tapasztalhatunk meg. De azt gondolom hogy a Touché Amoré egy akkora megkerülhetetlen alappillérévé vált a műfajnak az évek során, hogy már el sem várjuk tőlük hogy megújuljanak. Aki szereti a zenéjüket – mint jómagam –, úgy szereti, ahogy van.

Összességében tehát azt kell mondjam, hogy egy tökéletes album lett a Spiral in a Straight Line, meg tudott érinteni, átjött az üzenet. Nem kell a sampler, nem kell az autotune, nem kell a műanyaggá polírozott hangzás. Elég a punkos lendület, a csilingelő Fender gitárok, és még mindìg van kereslet a nyers, őszinte és egyenes üzenetekre. A zenekar jelenleg Amerikában turnézik az új albumával, azonban a jövő év januárjában kezdődő Európa turnén hozzánk is beköszönnek majd. Szóval egész pontosan 2025.02.01-én tudjátok őket elkapni az A38-on, úgyhogy részemről szinte biztos az #Ottali!

#D.