A csütörtöki Architectset muszáj volt valami könnyedebb, de legalább annyira szerethető koncerttel lefojtani, a Nova Prospect tetőteraszos bulija az A38-on pedig erre tökéletes választásnak bizonyult. A bemelegítésről a szegedi Colmena és a fővárosi Touch Me Not gondoskodott.

A Colmena-s srácok voltak annyira jók, és megvendégeltek erre a koncertre, úgyhogy nem írhatok róluk semmi rosszat, de szerencsére nem is kell, hiszen amennyire szkeptikusan közelítettem a buli felé, annál pozitívabb csalódással távoztam! A lemezen olyan dolgokat muzsikáltak össze Balázsék – s ha már pont Balázst említjük, akkor ez hatványozottan igaz az énekre -, amiket nem egyszerű élőben lehozni, de amit hallottam a koncertből, azt becsülettel lehozták. Sajnos a lábdob és az ének olyan szinten volt túllőve, hogy az alapokból, a basszusból és a két gitárból jobbára csak akkor hallottam valamit, ha Tibi és Balázs éppen pihenőt tartottak. Még szerencse, hogy friss élmény a Fény nélkül dalcsokra, mert így nagyjából oda tudtam képzelni a húrosokat meg az elektronikát, de valljuk be, erre azért nemigen lehet alapozni egy buli hangosításánál. Tény, a múlthéten is megállapítottam, hogy a Hajó teteje nem feltétlenül az ennyire túlzsúfolt zenére van kitalálva – értsd: egyáltalán nem -, de a környezet annyira szép és a srácok annyira lelkesen nyomták, hogy alig várom, hogy végre olyan helyen lássam őket, ahol minden a helyén van és mindent hallhatok. A bulit egyértelműen Balázs vitte, olyan kontrollja van a srácnak a hangja fölött, hogy öröm volt hallgatni mind a tisztáit, mind a hörgéseit, úgyhogy minden színpadiasság nélkül emelem kalapom a teljesítménye előtt! Ráadásul az elköszönésben még az est poénját is hozta, hiszen ahogy felkonferálta: következett az Érints meg, ne! zenekar…

Szóval a Touch Me Not vette át a színpadot, és megmondom őszintén, ők baromira elmentek mellettem eddig, és sajnos ezután is el fognak. Ez a „hisztis pop-rock metal elemekkel” ez így papíron egészen jól hangzik, meg egyben is voltak a srácok, meg Lilla is jól énekelt az idő nettó 95 százalékában, de valahogy nem sikerült közelebb kerülnöm hozzájuk, bármennyire is próbálkoztam. A mellettem álló kolléga annyit fűzött hozzá a bulihoz, hogy „nem elég ennek az országnak egy Ann My Guard?”. És nagyjából ezzel le is lehet fedni azt, amit a Touch Me Not csinál. Csak amíg Annáék a keménykedésre, addig Lilla inkább a cukiságra és a nőiesen kecses énekre helyezi a hangsúlyt, amiből nekem egy félóra bőven elég lett volna. Viszont mikor Balázs a Colmena-ból és Bokodi Bálint a Lost Continent-ből felmentek egy kicsit tuskóskodni (értsd: hörögni), az egészen sokat dobott az összképen. Gitáron egyébként történtek jó dolgok, ugyanis a szólók teljesen rendben voltak, de sajnos a riffelések itt is általában a nettó káoszt hozták csak hibátlanul a hangosítás miatt, így a metalt én annyira nem éltem a zenében, már ha volt benne egyáltalán.

Ellenben a Nova Prospect muzsikája legalább szívlapáttal pakolja belénk a metalt, Jocó riffjei úgy szólnak, hogy minden hangjegy egy álom, a két Dani meg olyan stabil alapot szolgáltat, amire az ország gazdaságát is fel lehetne építeni. De most komolyan, ez a banda koncertről koncertre egyre jobb lesz, és akkor Gabit még meg sem említettem: pörög-forog horizontálisan és vertikálisan egyaránt, megtart egy komplett aerobic órát a színpadon, körbeszaladja négyszer a Hajót, ellő 4 liter vizet buborékfújóból, és a többi, és a többi… Mindemellett pedig énekel, barátkozik, keblére öleli a világot és családdá avanzsál mindenkivel a koncert végére, plusz ő is felrángatta Balázst egy kis megafonos kajabálásra. Az a jó ebben a bandában, hogy mindannyian annyira cuki és jó fej emberek, hogy hiába nézem a koncertet és fedezek fel egy-egy melléfutott hangot (tényleg csak elvétve néhányat), mégsem érdekel egy fikarcnyit sem, mert amúgy annyira energikus és friss, döngölős és dallamos, bunkó és cuki egyben, hogy bármikor el tudnék menni a következőre. Ráadásul Jocóék végre úgy szóltak, ahogy kell, nem volt már túltolva a lábdob és az ének, megjött a gitár és a basszus, és minden tisztán és érthetően áramlott a közönség felé. Matyi itt a végén már tényleg jó munkát végzett a hangosítással, nagy kár, hogy az előző két csapatnál még nem működött ennyire a cucc. Viszont összességében egy baromi pozitív (és iszonyatosan forró) nyári estét tölthettünk ismét a Hajón, három nagyszerű zenekar társaságában. Még akkor is, ha én csak két bandát éltem a háromból.

Jam