Zseniális ötletek hihetetlenül elrontva. Nagyjából ez a szakszerű összegzése az új Forget Tomorrow albumnak. A post-hardcore, screamo és elektronikus elemekből merítő zenekar a második lemezénél tart, Amerikából jönnek és híres mesterségük címere a tempóváltás. De ezt most halál komolyan megkérdezem itt az elején: van olyan ember (bárki jelentkezhet, nem fogok se csúnyán nézni, se bannolni, se semmi...), akinek bejön a maximum egy percenként történő gyorsítás/lassítás, egyszerűbb nevén a tempóváltás? Mert nekem nem. Mire elkezdeném élvezni az egyik témát, bár belepiszkálnak, jön egy teljesen felesleges és módfelett indokolatlan elektronikus betét és a zene sokkal lassabb, illetőleg néhol sokkal gyorsabb lesz. Azért nem egyértelmű a dolog, mert vannak olyan breakdownok, amik Alesana-t megszégyenítő módon belassítják a már amúgy is csak cammogó nótát, majd hirtelen átváltunk punkmetálba, a refrén visszajön egy középtempós rock 'n' roll-ba hardcore hatásokkal, végül befejezzük a nótát dubsteppel. Ez egyébként egy 5 perces nóta utolsó minutuma volt dióhéjban, mert ennél azért sokkal bonyolultabbak a dalok és sokkal jobban szét vannak kalimpálva (ez egy szakszó arra, hogy a dobos kétszer egymás után soha nem tudná ezt lejátszani, de bizonyítani akarja, hogy ő igenis király).

Ettől függetlenül, mint azt a bevezetőben is megírtam, nagyon jó ötletek vannak a dalokban. Csak semelyiket nem hagyják a srácok kiteljesedni, hanem mindegyik félbeszakad, kardjába dől és elvérzik a technikásság oltárán, amit szerintem még a Dream Theater is pislogva figyel, hogy "aztakurv@, mi a tököm ez???". Pedig tényleg vannak olyan dalok, amelyek kezdésénél felkaptam a fejem (mint pl a "11:11 (Wish You were dead)"), amelyik egy jó effekttel indul, korrekt ordibálós a verse, kitartott, tiszta énekes refrénje van, aztán jön a darálda, amivel kútba fulladnak a jónak tűnő dolgok is. Most az egyszer azt mondom, hogy a változatosságra nem lehet panaszunk, ugyanis dalképletet még nagyon nagy jóindulattal sem lehetne felírni. Ez amúgy pozitív lenne, ha jól lennének kivitelezve a dolgok. De mivel nincsenek, ezért ismét mínusz...

Ének dolgában két úriember felváltva hallatja a hangját: egy scream és egy tiszta ének. Ez egyébként sok helyen jól működik, ahol hagyják egymást kiteljesedni az énekeskollégák. Itt viszont egymást agyonütik a témákkal, ráadásul a dallamokkal is gondok vannak. Olyan hajlítások vannak, amik annyira feleslegesek, mint a villanyírógép... (Ugye Ti sem láttatok még szőrös villát?...). Ha valaki arra adja a fejét, hogy két énekessel vonuljon harcba elektronikus betétekkel és screamo/tiszta kombóval, akkor tessék példát venni a Dead by Aprilről. Ha az elektronikus betéteket kihagyjuk (mint ahogy sok helyen ki is kellene...), akkor pedig az Alesanaról. Vagy a For All Those Sleepingről. Jah, és metál albumra ne tegyünk dubstep számot. Ugyanis a "She's too young for You, bro" című nótát egyszerűen nem tudtam hova tenni...

Na jó, abba is hagyom, mert még a végén átesek a ló túloldalára és a fenekét kell bámulnom.. A lényeg mindenképpen az, hogy egy kreatív, ötletekkel és magabiztossággal bőven ellátott zenekarral van dolgunk, akik nem voltak restek kísérletező anyaggal kijönni. Ez dicséretes, ugyanis manapság az unalmas dolgokkal nem lehet világot megváltani. Viszont a mértéktartás legalább olyan fontos lenne, mint a jó ötletek, ennek viszont maximálisan a híján vannak a srácok. Így tehát két szék közül a pad alá sok méterrel effektus lép életbe: se nem unalmas, se nem jó. Ez pedig a zeneiparban gyakran egy zenekar halálát jelentheti. Én ezt természetesen nem kívánom, inkább azt, hogy a következő lemez egyszerűbb, de nagyszerűbb legyen. Ámen!

Jam