Ezzel a Tatu18 dallal egyébként csak arra akartam célozni, hogy július 15-én Huszadik születésnapját ünnepelte az Anti Fitness Club (nevezzük AFC) a Budapest Parkban és gáz vagy nem gáz, baromi erősre sikeredett az este! Úgyhogy kamaszkorom szembe fésült, lilára melírozott hajú, répagatyás, kockás öves, ma már letagadom, de a gimiben „Tokio Hotel”-nek csúfolt énje (akiket sosem hallgattam, tegyük hozzá!) boldog volt egy estére, ismét. Köszönöm!

Kép: Molnár Tamás hivatalos facebook oldal

Végre sikerült belőnöm egy olyan bulit, ahol nem kell kapunyitásra érkezni és akkor is lesz hely. Úgyhogy hétóra tíz perckor komótosan becsattogtam a Park kapuján és a Nova Prospect kezdéséig hátralevő tizenöt percben még tudtam váltani pár szót néhány ismerőssel, akikkel kereszteztük egymás útját a pultig és meg is tudtam vásárolni a kellemesen hűsítő kis gyömbérkémet. Majd elfoglaltam szokásos helyemet a hangosítópult előtt és konstatáltam, hogy a színpad előtt összeverődött két-háromszáz embernél egyelőre nem ácsingóznak többen. Aztán kezdett a kecskeméti Nova és el is felejtettem minden mással foglalkozni úgy istenigazából, hiszen az egyik kedvenc magyar bandámról van szó, akik akkor is jók ás halál cukik, amikor nem is. Pedig de! Most is ugyanaz történt: kisebb technikai problémáktól eltekintve jól szóltak a srácok, minden hangszer érthető volt, Gabó pedig hozta a tőle megszokott energiabombát kacsatánccal, body surffel, buborékfújóval, cigánykerékkel (mármint, etnikai kisebbségi kerékkel…), közönségben rohangálással és cuki konfokkal. Mindig is irigyeltem egyébként, mert lányként bármit csinálhat a színpadon, mindenki el lesz tőle ájulva, mi férfiak meg egymást próbáljuk túllicitálni és esszük a kefét… De hát a fene ott egye, ettől még slágerparádé volt elejétől a végéig, a srácok pedig derakasan állták a sarat, a napsütést, a mérsékelt lelkesedést a közönség részéről, a meg nem szólaló gitárt az elején, a néha picit hamiskás hangokat és a többi és a többi. Nem hiszem, hogy tovább kéne ragoznom, továbbra is az egyik legjobb zenekar az országban, akik – amennyi melót már beletettek ebbe az egészbe – sokkal több embert és sokkal nagyobb koncerteket érdemelnének. Remélem, előbb-utóbb eljutnak oda, ahová szerintem valók!

Aztán persze szépen elkezdett megtelni a placc és az AFC kezdésére én egy félházat simán mondanék úgy saccperkábé, hogy mennyien is lehettünk. Az viszont kapásból feltűnt, hogy se Feka a doboknál, se Miki a négyhúroson, úgyhogy itt az elején leszögezném, hogy ez inkább egy Molnár Tomi önálló est volt AFC dalokkal, mintsem egy igazi reunion. Az, hogy ez miért így alakult, nem tisztem megosztani senkivel, majd Tomiék megosztják, ha úgy gondolják, viszont Soma (tudjátok, az AWS-ből) és Dani (akinek hatalmas taps a duplázásért, hiszen a Nova dobosa és egy este alatt kettő koncertet püfölt végig szinte hibátlanul) remekül lehozták egész este a ritmusszekciót. Ott hiba nem volt. Hiba egyébként gitárfronton sem nagyon volt, hiszen Marek (aki bár nem alapítós és nem is aranykoros tag, de a zenekar utolsó pár évében derekasan benne volt), bár kissé megőszülve, patentül és alázatosan kiegészítette Tomit mind gitárban mind énekben, de voltak periódusok az est folyamán, amikor egyszerűen elhalkult a gitárja. Pedig Dani a hangosítópultban (igen, itt mindenki Dani, csak ő épp Lugosi) megtett mindent és 85%-ban hibátlan produkciót hallhattunk. A többit meg elvitte a nosztalgia… De hogy essen szó Tomiról is: eszméletlenül élvezte a helyzetet, látszott rajta, hogy hiányzik neki a keményebb muzsika és még mindig olyan torka van, hogy a fél kezemet odaadnám, ha így tudnék énekelni. Ha megtalálom, akkor be is linkelem, de ahogy lehozta a szett elején a Szemembe nézz refrénjét, ott konkrétan a sz*r megállt bennem és vízszintbe fordult, annyira erőteljes és hibátlan volt. Mint ahogy egyébként egy-két kajabálástól eltekintve a Tomi hangja végig stabil volt, érződött az, hogy nem kevés próba lett beletéve a szettbe, ráadásul szerette is, amit csinált. Az pedig, hogy vendéggitárossal (Antival, aki alapítója volt a bandának) elnyomtak egy első EP-s tételt, az még a meglepőnél is meglepőbb volt. Az pedig, hogy Peti (aki aranykorszakos tag volt) eljött és a Még vár ránk ez a Föld-et elnyomta a srácokkal, az valószínűleg a komplett műsor legmeghatóbb jelenete volt. Ha ki kéne emelnem, akkor mindenképpen ez volt a csúcspont, szorosan mögött a Más ölel át egyszál gitáros előadásával, aminek a refrénjét konkrétan a közönség nyomta, a capella, vakuerdővel kísérve. De nagyjából minden dalt kiemelhetnék - s bár a harmadik lemezt én annyira már nem komáltam -, mert egytől-egyig slágerek a maguk nemében, egy Kötéltáncot ugyanúgy végig üvöltöttem, mint egy Többet érsz-t, amikor pedig a Játszol velem is megszólalt, ott voltam igazán kenyérre kenve, hiszen a mai napig a kedvenc dalom a srácoktól. Kár érte, hogy a vége-tappinges résznél pont elment a gitár, pedig arra kíváncsi lettem volna. De a lényeg talán nem is ez, hanem hogy tényleg egy igazi kuriózumnak lehettünk szem- és fültanúi, hiszen ki tudja, hogy megint mikor gondol úgy Molnár úr, hogy összerántja a brigádot egy este erejéig. Ha tippelnem kéne, akkor vagy öt évig ez nem nagyon fog megtörténni, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg hogy elmentem rá.

Jam