Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé.
Mivel a nagyszínpad programja a végére igencsak erősnek ígérkezett, ezért külön cikket érdemel az egész estés felhozatala. Itt pedig megtudhattok minden mást, amit még az utolsó napra tartogatott a soproni fiatalok fellegvára.
Nagyon ritka az a kulturális esemény, amikor arra vetemedek, hogy feladva minden kényelmi és biztonsági lehetőséget fogom magam, és berongyolok a tömeg közepére, hogy a májamat és veséimet kockára téve élvezzek egy-egy koncertet – hiába várják őket a kórházakban… Most egymás után kettő is volt.
Engedjétek meg, hogy kicsit felrúgjam a kronológiai sorrendet, és az igazi nagyágyúkat a végére hagyjam, így itt és most megemlékeznék a Kozmosz, a Supernem és az Alvin és a mókusok színpadi teljesítményéről. Mindegyikről van mit mondani, higgyétek el!
A tegnapi keménykedés után ma sikerült legalább három órát aludni, úgyhogy mindenképpen esedékes volt egy F.R.B. - ByeAlex - Mary Popkids kombó, hogy az agysejtek kicsit visszavándoroljanak a helyükre.
Mielőtt képzeletben visszatérnénk az OTP Színpadhoz Vad Fruttikra, előtte azért emlékezzünk meg Szekeres Andrisékról is, akik ugyan hattyúdalukat járják szerény meglátásom szerint, azt viszont nagyon is jól csinálják. Éppen ezért sajnáltam, hogy délután négykor játszottak alig pár ember előtt...
A második nap eléggé ellentmondásosra sikerült program szempontjából, ugyanis több olyan zenekart gereblyéztek össze a szervezők, akik igencsak kilógtak a sorból. Legalábbis az én részemről mindenképpen, hiszen a napnak ezt a részét el is kereszteltük egymás közt "pihenőnek".
A második nap igazi csemegéket tartogatott kicsiny galamblelkemnek, ugyanis végre a metalcore (és különböző alfajai) is képviseltették magukat a fesztiválon, amit nem tudtam nem értékelni. Még ha nem is minden bandát sikerült úgy összeválogatni, hogy maradandó élményt nyújtsanak...
Nyilvánvaló volt, hogy az est sztárja a Jared Leto vezette trió lesz, de hogy ekkorát fog ütni az egész, azt el sem mertem képzelni. Pedig voltam már a srácok koncertjén nem egyszer. Hibátlan produkciót láthattak a jelenlévők, de természetesen azért ne szaladjunk ennyire előre!
Ezzel arra akarok utalni, hogy a magyar underground egyre nagyobb számban termeli ki azokat a bandákat/rapereket, akik minőségi produkciójukkal egyre inkább a hazai mainstream kategóriát képviselik, semmint a null-pénzért, null-embernek zenélős szívből-rapereket.
Úgy gondoltam, hogy levélben fejteném ki nektek mindazt a dolgot, amelyet megélek ezalatt a négy nap alatt, a címzettem pedig D. lesz, aki lehet képzeletbeli személy is, de ha valakinek pont így kezdődik a neve, akkor bizony ez neki (is) szól!
Azért érdemel külön cikket a debreceni hármas, mert egy családi fesztiválon varázsoltak akkora hangulatot, amilyet talán az elmúlt 5 évben senki. Ráadásul tették mindezt úgy, hogy nem csak a slágereket puffogtatták, hanem belementek a keményebb, döngölősebb részbe is. Totális respect!
