Mivel a Stick To Your Guns, Elwood Stray, No Cure, Bodysnatcher négyes két szerzőnket is vonzotta, mint méhet a méz, ezért úgy döntöttünk, hogy a Dürer kertes mókáról nem is egy, hanem egyből két beszámolót kaptok. Mivel D. alapvetően énekes és hobbigitáros inkább, Misi pedig dobos, ezért egész nagy…
A tavaly huszadik születésnapját ünneplő hardcore-punk zenekar már jópár éve meghatározó alakja a hazai underground kultúrának. Nem vitaalap továbbá az a megállapítás sem, hogy Nagy Viktor pedig már régen túllépett az egyszerű „dalszövegíró” státuszon, sokkal inkább megzenésített költészet az, amit…
Vannak azok az alap dolgok az életben, amit jobb, ha nem piszkálunk, ugye? Ilyen a nagymama féle pörkölt, vagy a papa féle pálinka, no meg gyerekkorodból a távirányító, amikor apád aludt, de még „nézte a TV-t”. Zenei téren egy kicsit a nu-metal műfaját sorolnám ebbe a kategóriába. A 2000 évek elején…
2024. Január 17-én ünnepelte harmincadik születésnapját Magyarország egyetlen „old school hardcore rap” zenekara, a Ganxsta Zolee és a Kartel. A már jópár éve élőzenekari hangzással játszó, háromtagú rapcsapat rengeteg mindent megélt az elmúlt három évtizedben, azonban hogy hol is tartanak most, azt…
Egy szuper év szuper órái – sok gondolkodást, felkészül igényelt ennek az évértékelőnek a megírása, hogyan szedjem szét, mi legyen a sorrend, de végül rájöttem, hogy túlkomplikálom, mivel ez az év minden szempontból túl impulzív volt ahhoz, hogy bármit bármi fölé helyezzek. A cikkben nyilván zenéről…
Az idei „Fülelő Awards by Crew” listához Jam-tól teljesen szabad kezet kapva, arra gondoltam hogy megosztom veletek az én kis Top 10 hazai, illetve Top 10 nemzetközi dalos listámat, mindegyiket egy minimális kommentárral ellátva, hiszen jópár dalról, albumról beszéltünk az évben, szóval nem gázolnék…